Egyháztörténészek szerint több olyan nagy formátumú személyisége is volt a katolikus egyháznak, akiket már életükben szentként tiszteltek. Közéjük tartozik Szent Miklós püspök, a keleti egyházak talán „legnépszerűbb” szentje. Említhetnénk Néri Szent Fülöp nevét is, aki a társadalom peremén élőket karolta fel, vagy Árpád-házi Szent Erzsébetet. II. János Pál pápa szentté avatását már temetésekor követelték a hívek.
Egy igazi szentet olyannak képzelünk el, mint amilyen a szombaton utolsó útjára kísért Ferenc pápa volt. Neki is voltak hibái, de nem is gondolta tévedhetetlennek magát. Csalhatatlannak végképp nem. Sokszor hangsúlyozta esendőségét, ezért is kérte a híveket oly gyakran arra: imádkozzanak érte. Ám minden gesztusa igazolta szentségét. Halála pedig beteljesítette életművét: elbúcsúzhatott a hívektől, majd másnap saját otthonában távozhatott el közülünk. Bármennyire is hiányzik majd mindannyiunknak különleges, jámbor személyisége, mindig velünk marad. Mosolyával, szeretetével, humanizmusával, vagy éppen korholó megjegyzéseivel, amikkel oly sokszor illette paptársait. A gyászmisén a szentbeszédet mondó Giovanni Battista Re bíboros találóan jegyezte meg: Ferenc a nép pásztora volt, 12 éves pápasága alatt mindvégig közel maradt az emberekhez, megérintette sokak szívét.
Éppen ez adja életszentségét. Manapság egyre ritkábbak az emberi gesztusok, a gyűlölködés világában nincs helye a humanizmusnak. A tízparancsolatot azok szegik meg legtöbbször, akik a kereszténység álarca mögé bújva aláznak meg másokat. A hazugság, a korrupció, az önkény mai „keresztény” vezetők politikájának alapvető kelléke lett. Ferenc pápa sokszor figyelmeztetett a populizmus veszélyeire, de a farizeusok azt hazudják: a pápa is ugyanazt akarta, mint ők, egy oldalon álltak.
„Ferenc pápaságával valóban véget ért a XX. század”, mondta a híres olasz történész, Alberto Melloni. Mégsem állítanánk azt, hogy a szombati gyászszertartással egy korszak zárult le. Ferenc pápasága ugyanis remélhetőleg valami új kezdete volt. Esélyt adott az egyház megújulására, arra, hogy „friss levegőt” kapjon, ahogy XXIII. János is megfogalmazta a II. vatikáni zsinat kezdete előtt.
Egyelőre nehéz elképzelni, hogy a következő egyházfő olyan csillogó személyiség lesz majd, mint amilyen Ferenc pápa volt. Ugyanakkor kevéssé valószínű, hogy egy radikálisan konzervatív fordulat következzen be a katolikus egyház életében. Azt ugyanis a pápaválasztó bíborosok is tudják, ha teljesen szakítanak Ferenc irányvonalával, Európában és Dél-Amerikában tömegek fordulhatnak el a katolikus egyháztól.
A katolicizmus örök igazsága a feltámadásba vetett hit. Ferencnek ezért csak a földi útja ért véget. Örökségéből pedig mindannyian tanulhatunk. Legfőképpen azt, hogy az üdvözülésnek egyetlen útja van: ha embertársainkhoz úgy viszonyulunk, ahogy azt Ferenc pápa tette. Pedig manapság oly sok negatív példát láthatunk magunk körül. Mégis, ha Ferenc pápára gondolunk, ha példáját hordozzuk a szívünkben, az a legreménytelenebb helyzetekben is erőt adhat. Mert ilyen egy igazi szent. Korunk szentje.