Nagyon beakadt nekik ez a baloldalizás. Annál többször „balsors”-oznak, „ballator”-oznak, minél inkább felsejlik rémképeikben az a bizonyos balfenék, ahol ők is eltűnhetnek egyszer.
Az persze nem új, hogy a baloldalt szitokszóvá silányítva legveszélyesebb ellenfelüket, Magyar Pétert is összemossák a DK-tól kezdve minden baloldali vagy csak ellenzéki párttal. A pilisvörösvári fórumra belopódzó Orbán is ezt fejtegette. Amiben annyi az igazság, hogy a korábbi ellenzéki szavazók jelentős része a változás igényét előbbre sorolva a Tiszára készül szavazni. Ha csak róluk volna szó, Orbán még nem izgatná magát ennyire. Ám Magyarék veszélyesen megkarcolták a Fidesz külső, lazábban kötődő támogatói körét és a bizonytalanokat is. Az utóbbi két csoport számára melegítették újra a ”lebaloldalizás” zavaros ideológiai kotyvalékát.
Most éppen a jobb sorsra érdemes Pilisvörösvörösvár lett a hadművelet kiindulópontja. Polgármesterük már nagypénteken rázendített – jobb ízlésű egyházi személyekben is ellenérzéseket keltve: a baloldal a bibliai „bal lator” utódja. Aki a Krisztus melletti kereszten sem fogadta el az isteni útmutatást, míg a jobboldali kereszten vergődő társa, hallgatván a jézusi igékre, megigazult.
Most ne menjünk bele az allegória részletes értelmezésébe, mert - hogy én is balozzak egy kicsit - ez a Fidesz számára csak balul sülhet el. Nemigen lehet más megfejtés: hogy ha az ellenzék a megátalkodott bal lator, akkor a Fidesz játssza a jobb lator szerepét. Magyarul (jaj, újabb nyelvi csapda, ez is veszélyes szó!) ők is latrok, címeres gazemberek, de a kellő pillanatban jó helyre igazodtak. (Az Úristenhez? Orbánhoz? - a buzgó polgármester allegóriájában a kettő kellemesen összemosódik.)
De a polgármester csak a Fidesz Kollár Kingája (bocsánat a jórészt méltatlanul meghurcolt képviselő asszonytól), akire akkor érdemes lőni, ha komolyabb célpont nem adódik. Ám most nagyon is adódik. A pilisvörösvári fórumra „váratlanul” érkező miniszterelnök rátett egy lapáttal a balozásra. Úgy látszik, ő is egyre jobban aggódik attól a bizonyos balfenéktől. Jobb nem jutott eszébe, megismételte hát egy korábbi bonmot-ját arról, hogy az ellenzék ugyan a nemzethez tartozik (mit mondhatna, az ország felének konkrét vagy virtuális kiutasítása jóval nagyobb veszteséget jelentene a magyarságban, mint Trianon), de csak mint a balsors a Himnuszban. Szerintem arra is ráférne némi szövegjavítás, mert Kölcsey bűnös rövidlátása következtében ott a Tisza zúgó habjairól is szó esik, ami a legfelháborítóbb ellenzéki propaganda.
Még jó, hogy nem „árad a Tiszá”-zik, aztán még vigyázzban is kell állni rá! Utána kellene nézni, nem volt-e ennek a Kölcseynek valami Unión kívüli állampolgársága is, akkor a magyart jól fel lehetne függeszteni. De ezt a tunya Szuverenitásvédelmi Hivatalt is folyton böködni kell, szegény miniszterelnök lassan már csak magára számíthat. Meg a vörösvári polgármesterre.
De ha a „lebaloldalizás” nem is új, a helyzet megváltozott. Új műsorhoz új férfi kell, (illetve attól isten mentsen, épp a régi férfit kellene a székéhez és hatalmához ragasztani!), de új módszer bizonyosan.
Először is szakítani kellett a feltétlen magabiztosság mutogatásával, Magyar Péter lekezelésével. Orbánnak olykor már ellenfele neve is eszébe jut. Lassan még Kollár Kingáé is. Leszállt a magas lóról, az meg közben arrébb trappolt, nemigen lehet visszacsalogatni. A fórumon (ahová nem merték hivatalosan bejelenteni az érkezését, nem hiányoznak az ellentüntetők) a miniszterelnök megpendíti még a vereség lehetőségét is: „az a közösség vagyunk, aki mindig teszi a dolgát, kormányon vagy ellenzékben”. Nocsak. Ellenzékben? Utal arra, hogy ő is aggódik: „Úgy csinálok, mintha fel sem venném,…de azért titokban, esténként otthon legalábbis, én is emberből vagyok.” Újabb nocsak.
A miniszterelnök úgy érzi: személyesen kell ringbe szállnia. Korábban Magyarra Menczert küldték rá, hogy az ő kocsmai verekedő szintjére leszállítva „menczeresítsék” a riválist. Most maga Orbán menczeresedik. Váratlan felbukkanása is Menczert idézi. Pénteki rádióinterjújában tartalmilag közel jár a „Brüsszel Petizéshez” is.
Ez nemcsak stiláris változás. A Fidesz most int végleges búcsút egykori középosztályi bázisának, amit a radikális liberális mezből kibújva oly nagy fáradsággal szerzett meg annak idején, „polgári pártnak” öltözve.
„Most múlik pontosan,/ Engedem, hadd menjen”- mint a Quimby dala mondja. Az egykor szövetséges MDF-szavazók már elhagyták – elég Buda politikai térképére nézni. Régi emlékként marad talán Torgyán stílusa (férgezés nyomán poloskázás), de annak is csak durva paródiája, Torgyán kedélye nélkül.
A valódi kereszténydemokratáknak meg legyen elég Bede Zsolt magánszáma a Bazilikában. Nem hinném, hogy Orbánék küldték oda, de az ő kultúrájuk leplezte le magát. Orbán nemrégiben még „a templomból jövök” megjegyzéssel rázta le az újságírókat. Hű emberre most a „templomba megyek” alkalmát választotta az alpári cirkuszolásra.
Az egykori jobboldali gyűjtőpárt már csak a szélsőjobbot gyűjtené be.
Meglátjuk, elég lesz-e.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.