Elena Semechin, lánykori nevén Kravcova Kazahsztánban, Novo-Voszkresszenovkában született, nyolc éves volt, amikor elkapta a nagyon ritka Stargardt nevű betegséget, amely gyermekeknél fordul elő és a látóideget támadja meg. Néhány hét alatt gyakorlatilag megvakult, a vizsgálatok szerint 2 százalékos a látása. Tizenkét éves volt, amikor a szüleivel 2005-ben Németországba, Nürnbergbe költöztek, ahol Elena a vakok iskolájába kezdett el járni, a testnevelésórákon a közeli uszodába vitték el a gyerekeket. A kislány itt tanult meg úszni, tanárának pedig feltűnt, hogy a kislány milyen jó technikával tempózik, ezért azt javasolta a szülőknek, hogy vigyék el Elenát a helyi úszóklubba, ahol vannak paraúszók is.
„Nagyon jó helyre kerültem, a második edzés után kitűztem magam elé a célt, hogy paralimpiai bajnok akarok lenni – mondta az úszónő a ZDF német csatorna sportműsorában. - Azt gondolom, hogy akkor tud valaki motiváltan és keményen dolgozni a céljaiért, ha nem egy könnyen elérhetőt tűz ki maga elé, hanem valamit, ami az adott pillanatban lehetetlennek tűnik. Ha hiszünk magunkban, akkor napról napra haladva előre lehet közelebb kerülni a kitűzött célhoz. Nekem ez adott motivációt, erőt a mindennapokban, hogy a paralimpiai aranyérmet láttam magam előtt. Úgy tekintettem rá, hogy ez már az enyém, csak még nem akasztották a nyakamba.”
A sportolónő 2015-ben Nürnbergben sikeresen befejezte gyógypedagógiai tanulmányait és Berlinbe költözött, az ottani parasportklubban Philip Semechin lett az edzője. Semechin irányításával Kravcova 100 m mellen aranyérmes lett a 2021-es tokiói paralimpián. A játékok után pár héttel daganatot találtak az úszónő agyában. Az életmentő műtét előtt két nappal volt a sportoló és edzőjének az esküvője, ahol Kravcova fölvette férje nevét.
„Mielőtt betoltak a műtőbe, azt mondtam a férjemnek, hogy ne aggódjon, rossz testet választott a rák, engem nem győz le és megígértem neki, hogy Párizsban is aranyérmes leszek a paralimpián, mégpedig világcsúccsal – emlékezett vissza a sportolónő. - Az operáció sikerült, utána egy hosszú kemoterápiás kezelés várt rám, de amíg nem mehettem uszodába, addig otthon végeztem olyan erősítő gyakorlatokat, amiket a fizikai állapotom engedett. És számoltam a napokat a paralimpiáig. Eszembe sem jutott, hogy meghalhatok, hiszen még rengeteg dolgom van, amit el kell végeznem.”
A rákról Semechin annyit mondott, hogy elkerülni nem tudta, megpróbált a bajból erényt kovácsolni.
„A betegségem arra is megtanított, hogy semmit sem szabad elhalasztani, akkor kell élni az életet, amikor erre lehetőség van, mert nem tudhatjuk, mikor történik valami, ami mindent felboríthat – tette hozzá az úszónő. - Amikor a kemoterápia után elkezdtem az edzéseket, át kellett alakítani a felkészülésemet. Korábban az erőnlétre helyeztük a hangsúlyt, de erről a kemoterápia után nem lehetett beszélni. Ezért az úszótechnikám és a gyorsaságom fejlesztésére helyeztük a hangsúlyt azokban a hónapokban, amíg visszatért az erőm.”
A párizsi paralimpián tavaly nyáron megvalósult az álom, az immár Elena Semechin néven induló versenyző világcsúccsal nyert.
„Amikor beértem a célba, csak azt tudtam, hogy nyertem – emlékezett vissza a döntő utáni pillanatokra. - Az eredményjelző messze volt, nem láttam, mit írtam ki, onnan tudtam, hogy győztem, hogy Párizsban mindig extra világítást kapott az első helyezett és érzékeltem a plusz fényt. Amikor az interjúszobába sétáltunk, akkor mondták meg nekem, hogy megjavítottam a világcsúcsot, ekkor elsírtam magam, óriási boldogságot éreztem. A férjemnek azt mondtam, hogy ott leszünk négy év múlva Los Angelesben is, de ott már édesanyaként akarok versenyezni.”
Számolja a tempókat
Semechin elmondta, hogy mivel gyakorlatilag nem lát, úszás közben számolja a lábtempókat, innen tudja, mikor közeledik a fal. „Ha látom a falat, akkor baj van, elszámoltam a tempókat és nekiütközöm a falnak, de szerencsére ez viszonylag ritkán fordul elő.”
Semechin a sportműsorban elmondta, hogy négy hónapos terhes és ez az első olyan időszak az életében, amikor nem alakul minden úgy, ahogy eltervezte.
„Azt gondoltam, hogy a terhességem alatt is szinte végig edzeni fogok, fokozatosan csökkentett terheléssel, de be kell látnom, nem mértem fel elég jól, milyen fizikai terheléssel jár a babavárás – ismerte el Semechin. - A rosszullétek, az ezzel járó fizikai és lelki terhelés nagyobb volt, mint előzetesen gondoltam. Ezért most az úszás kicsit háttérbe szorult és az a legfontosabb, hogy a szülésnél minden rendben legyen. Az természetesen nem változott, hogy teljesíteni akarom a Los Angeles-i paralimpiai szintet, hogy ott lehessek a játékokon.”
Csökkentek a bevételek, vannak új tervek
Semechin elárulta, hogy szponzorai közül az egyik felmondta a szerződést, amikor kiderült, hogy anyai örömök elé néz és ezért idén nem indul versenyeken, egy másik támogató felfüggesztette a havi rendszeres juttatás folyósítását, amíg nem áll rajthoz ismét versenyeken.
„Ez váratlanul ért, jogilag nem lehetett megkérdőjelezni egyik döntést sem, az rosszul érintett, hogy mindkét esetben egy ügyvédi levélből értesültem erről, megbeszélhettük volna személyesen vagy telefonon is, de nem kell ezzel foglalkozni. Több tervem is van, a felszabadult időmet próbálom tartalmasan eltölteni. Elkezdtem írni egy könyvet, amellyel azoknak szeretnék erőt adni, akik betegség következtében elveszítik a látásukat. Van egy nagy álmom is: szeretnék egy olyan intézetet alapítani, ahol a rákból felgyógyult emberek utókezelésével foglalkoznak, az orvos vizsgálatok mellett pszichológusok is dolgoznának itt, mert a rák lelkileg is megtépázza az embert. Utóbbihoz semmilyen feltétel nem adott nálam, egyelőre csak az ötlet van meg a fejemben. De azt sem gondolta senki komolyan rajtam kívül, hogy paralimpiai bajnok leszek, amikor tizenkét évesen kitűztem magam elé ezt a célt.”
