A budapesti Rákóczi útba torkolló Kenyérmező utcában szó szerint barikád keletkezett a hulladékszállítást- és kezelést az Orbán-kormány jóvoltából 35 évre elnyerő Mol ultimátumszerű nyilatkozatai miatt. A józsefvárosi őrület nemcsak a régi bérházak lakóit kapta el, hanem a lomizókat is, akik már kora reggel feltúrták a flasztert a remélt „kincsekért”.
Mire odaérek, a helyszín már háborús állapotokra emlékeztet. A II. János Pál pápa tér felől befordulok az utcába, ahol éppen a pestiesen Főkefeként ismert, évekkel ezelőtt a Budapesti Közművekbe olvasztott FKF narancssárga szállítójárműveibe hányják bele a szemetet. A lomok ugyanis barikádot képeztek, és gyalogosan is alig lehet átjutni a Rákóczi út felé, autók pedig sehogy sem közlekedhetnek. – Miért most jöttek, amikor a hivatalos értesítők szerint holnap reggel kellene elszállítani a szemetet – kérdezem az egyik melóst, aki a nagy halmokra mutat, s csak annyit mond, hogy előbb kellett jönniük. (Később kérdésemre nem a fővárosi társaság, hanem a Mohu Budapest válaszolt. Közölték: „a lomos járművek miután befejezték az aznapra előírt feladatot, azután a járat kapacitáskihasználás érdekében a járatútvonalon szabálytalanul kihelyezett, másnapra esedékes lomot szállították el”. Csak a felirat a régi, mert valójában 2024. április 1. óta ők látják el a fővárosi hulladékszállítást, új járműveket szereznek be, addig a FKF-től átvett járműparkkal dolgoznak.
Mint azt egy környékbeli ház gondnokától megtudom, a rakás még nagyobb volt, de a lomizók elhordták, ami hasznosíthatónak tűnt. – Ide figyeljen, hosszú évek óta itt dolgozom, de ilyen még nem volt. Amíg a fővárosi cég intézte, addig a lakók zöme betartotta, hogy csak este hat után tegye ki a kidobni valót. Most mindenki megbolondult. A Mol terve, hogy még két évig lesz ilyen a lomtalanítás, pánikot keltett, sokan próbálnak megszabadulni a pincékben, udvari sufnikban vagy a padlásokon tárolt, már rég nem használt dolgaiktól – mondja a gondnok. Megjegyzi, hogy az állam nem véletlenül tette rá a kezét a szemétre, ami hatalmas biznisz, sokan meggazdagodtak belőle, főleg az erdélyi romák, akiknek egy része éppen a józsefvárosi lomokból lett milliomos.
Megszólítok egy megtermett férfit, aki a Kenyérmező utca közepén ül egy ócska széken, előtte egy asztal, rajta régi fémpénzek rendezetten, átlátszó műanyag tasakokba rendezve. – Innen szerezte? – Nem, még tavaly, itt már nincs sok minden, néz a már jól megpakolt FKF-es autókra. A férfi, aki feltehetően vevőt keres a pénzeire, azt mondja, ez most itt az „előszállítás”, megerősíti a gondnok által mondottakat. Annyit tesz még hozzá, hogy nem jó ötlet a lomtalanítás átalakítása, mert a sok idős ember hogyan vinné már el egy kilométerre a dolgait. Igaz, hogy így néhány napig kosz van, de úgy sokan lomtalanítási időn kívül is megszabadulnának a feleslegessé vált tárgyaktól, és csak kidobnák azokat az utcára. Ide kapcsolódik a Mohu Budapest kérése is, hogy a lakók tartsák be a tájékoztatóban megadott időpontot, hogy „elkerülhető legyen a gondosan kihelyezett lomok széttúrása, a szükségesnél nagyobb és hosszabb ideig tartó közterület-szennyezés, valamint a közlekedési nehézségek és az esetleges balesetek.”
Mindenesetre még körbejárom a II. János Pál pápa teret, amely Köztársaság tér néven az 1956-os forradalom egyik fontos helyszíne volt, az egykori rettegett kommunista pártházzal, a keresett titkos alagutakkal és a felakasztott ávósokkal. A környező házaknál nincs sok lom. Egy asszony ül a gyermekével a megszerzett lomoknál, de nem nagyon akar véleményt mondani a mohus tervekről, vele csaknem szemben, az út túloldalán, a tér szélén egy Ukrajna EU-tagsága ellen hangoló kormányplakát, amelyre nagy, vörös betűkkel és számmal festették fel a magyar kormányfő – Simicska Lajostól származó, nyomdafestéket nem tűrő – évtizedes jellemzésének rövidített változatát: „O1G”.
Hogy néz ez itt ki?
Érdekesség, hogy néhány nappal korábban a XXII. kerületben sem lomtalanítási láz, sem pánik nem volt a kijelölt időszakban, lom viszont annál több. Budatétény és Budafok határán akár egy utcán belül is hatalmas a kontraszt, vannak modernizált, évszázados, „kacsalábon forgó paloták”, illetve összeomlás szélén álló, nyomortelepre jellemző épületek, viskók egyaránt. Az egyik szélesebb utca mentén egy idősebb férfi rozzant személyautójával az út szélén válogat. Megszólítom, mit szól ahhoz, hogy két év múlva megszüntetnék a lomtalanítást. Csóválja a fejét, hogy a kisnyugdíjasokkal szúrnának ki, ő például a fát gyűjti, tüzelőnek. Ugyan szerinte ő maga fiatalkorában elég pénzt félrerakott, hogy ne szoruljon támogatásra, de a tüzelés ebben a városrészben így is drága.
