„Nem érzik jól magukat az emberek, feszültek ebben a nincstelenségben, amit az alsó réteg nagyon megérez”

„A tudás nem a létezés, az intelligencia nem a tudás. Élj éber életet!”

„Az igaz szeretetben egyesülsz minden teremtménnyel, a szerelemben feloldódsz a másikban és viszont.”

„Vajh’ melyik eszme, ideológia vagy hitvallás vetélkedhet a lét gyönyörűségével, természetességévek és teljességével?”

Hihetnénk, hogy a fenti idézetek cirádásra hímzett falvédőkről valók, vagy régi kisasszonyok emlékkönyvéből, ám e mondatokat a demjéni kocsma falán olvastuk. Olyan fényképek közé tűzdelve, amelyek törzsvendégek vidám pillanatait örökítették meg. A valaha 317-es számot viselő hajdani Áfész Italbolt – amely a Heves megyei falu végén, közvetlenül a Sirkán élelmiszerüzlet mellett található – ma már inkább Hegyeskő néven ismert, tulajdonosa, Lendvay Albert nevezte át jó pár évvel ezelőtt, egy környékbeli nevezetes sziklaoromról. Idén októberben lesz negyven éve, hogy vezeti a „műintézményt”: annak idején még csak bérelte a helyiséget, de később megvette. 2019-re sikerült is kifizetnie az addigra közel 22 milliósra duzzadt hitelt. A környék hasonló létesítményei az elmúlt években sorra bezártak, s a faluban már csak ő visz italboltot, kolléganőjével, Enikővel közösen, noha régebben három másik ilyen is működött a településen. Hogy az övé meddig bírja még, azt a hetvennegyedik évéhez közeledő férfi sem tudja: két éve hirdeti az ingatlant, benne a kocsmát, de eddig még nem akadt senki, aki megvegye, így működteti, amíg még tudja.

A szocreál stílusú épület szűkös teraszán törzsvendégbe ütköztünk: Horgász Bandi, vagy ahogyan a helyiek hívják „Banygyinkó” iszogatta sörét a tavaszi délelőttön. Már az apja is törzsvendég volt itt, őt úgy becézték, „Faluvégi Lajos”. Valóban Lajos volt, s a falu végén is lakott, de csak a vicc kedvéért nevezték úgy, mint az egykori pártállam pénzügyminiszterét, aki ugyancsak ebből a megyéből, Mátraderecskéről származott.

– Rendes, aranyos ember volt a mi Lajosunk, szerette a bort nagyon. Előfordult, hogy a kerítések és kapuk vonalát tapogatva sikerült csak hazakeverednie, még a beugrókat is „lekövette” a helyiek nem kis derültségére – idézte fel Lendvay Albert, akit a legtöbben csak Albiként hívnak errefelé. Hozzátette, amikor az öreg már nagyon beteg volt, elindult hozzá egy kanna borral, – hisz a kocsmába bejönni már nem tudott – lám, mintha megérezte volna a közeli véget, másnapra, harmadnapra aztán meg is halt. Nem ő volt az egyedüli törzsvendég, akinek a kocsmáros házhoz vitte az italt, amikor az járni már nem tudott: két-három másik helybélit is ért efféle megtiszteltetés, igaz korábban mindannyian hűséges látogatói voltak az italboltnak.

Ma már kevesebben járnak ide, és a humor is kevesebb lett.

– Tóni bácsi, jaj, emlékeztek még rá? – fordult körbe a kocsmáros a két-három fős helyi hallgatóság felé – minden reggel ott ült az ajtó melletti a széken, s aki bejött, annak úgy köszönt, hogy „ki vagy te, hülye vagy?” De ezen a demjéniek csak mosolyogtak, hisz ismerték. Csakhogy egyszer egy vékony kis cigány ember, aki ide hordta a kenyeret, beugrott egy rövidre, s tétován megállt az ajtóban. Tóni bácsi neki is elmondta a szokásos „ki vagy te, hülye vagy?” kérdését, amaz meg visszaválaszolt, hogy „öreg, nekem ilyet ne mondjon, mert szétvágom a száját!” Tóni bácsi meg, akinek szép, ábrándosan nagy, kék szemei voltak, hogy „egalizálja” a helyzetet, azt válaszolta neki erre, hogy „na, most akkor mondjad te ugyanezt nekem!” És nevetett mindenki. Ilyen mostanában nincsen. Nem érzik jól magukat az emberek, feszültek ebben a nincstelenségben, amit az alsó réteg nagyon megérez. Aki régen tudott kocsmába járni, az most már nem tud – mondta szomorkásan.

Pedig 2009-ben mit ígért Orbán? – folytatta. – Hát, hogy ha hatalomra kerül, az ország adósságállományát leviszi nullára. Azóta meg az adósság megkétszereződött. Egy évvel később kormányra kerülve lecsökkentette a „nyomorsegélyt” 28 ezer forintról 22 ezerre, és erre még az ellenzék se szólt egy szót se. Németországban ezer euró a munkanélküli segély, hússzorosa a magyarnak. Hiába mondja ő, hogy munkaalapú társadalmat épít, és mindenki dolgozzon, mert abból meg lehet élni, de a magyarok csak a töredékét kapják, mint a nyugati ember – zsémbeskedett.

– Elmondjam a saját terheinket? Ha valakit felveszek ide, napi bejelentéssel, akkor ma már 1000 forint helyett 4400-at kellene egy napra járulékként utána fizetni. Hétszeresére emelték a vízdíjunkat, hatszorosára az áramot, hát miről beszél ez a szarházi társaság? Az egyik szihalmi havernak egymillió-kétszázra jött ki gázszámla, nekem 400 ezer forintom ment el fára, mert novembertől azzal fűtöttünk mostanáig a kis kályhában. Banki szolgáltatások havonta 20 ezer forint, s ott vannak még a kötelezően fizetendő állami járulékok, a szociális hozzájárulás, a jövedelemadó, a társadalombiztosítás. A tévé után havi 9000 forint a jogdíj, az internetes programhasználat újabb 15 ezer. A rágcsáló-, és rovarirtás is kijön havi szinten 5000 forintra, plusz még a könyvelő díja, az alkalmazottnak kifizetett utazási bérlet, az én közlekedésem. Iparűzési adó havi 10 ezer forint, kéményseprés ezer forint havi átlagban, a víz 11 ezer, a pénztárgép havidíja 2 ezer.

Összeadta: ez 350 ezer forint kiadás havonta.

– Az unokahúgom nyugdíjba ment Ausztriában, ezelőtt 6 évvel, 60 évesen, és arra a négy évre, amit Magyarországon dolgozott, kettős állampolgárként 93 ezer forintos nyugdíjat kap az osztrák mellé. Én most kapok 126 ezret az itthon ledolgozott negyven év után. Nem sajnálom tőle, de most akkor hogy van ez? Egy volt osztálytársam, nagyszerű gyerek, az apja fuvaros volt, Vaskó Bandinak hívják, Németországba disszidált még 87-ben, ők a feleségével 1600-1600 eurós nyugdíjat kapnak. Most volt találkozónk, beszélgettünk, azt mondja, hát Albikám, nekünk csak az a gondunk, hogy minden hónapban egyszer hova menjünk el pihenni. Tőle se sajnálom, csak közben itthon idős emberek százezerei tengődnek nyolcvanezer forintos vagy attól kevesebb nyugdíjon.

– Tényleg be akarja zárni a kocsmát? – kérdeztük.

– Be – válaszolta. – Nincs értelme már ennek az egésznek. Az elmúlt három hét alatt négy ellenőrzésem volt. Ha nagyon akarnak, hibát mindig találnak, s akkor jönnek a büntetési tételek. Az adóhivatal, a vámosok, a NÉBIH: általában évente egyszer jönnek, most meg itt tobzódtak. Negyven éve vagyok itt, de ilyen gyakran még egyszer se vizsgálódtak.

– Valaki szemet vetett a helyre? – vetettük fel. Nem hiszi, felelte. Hirdeti két éve, senki se jelentkezik. Most, hogy cigarettát is árulhatnak, valamivel jobb, anélkül már be kellett volna zárniuk. A cigaretta kitermeli a költségeket, amit a kocsmában fogyasztanak, az számít igazából bevételnek.

– No, és a falusi kiskocsmáknak beígért hárommilliós támogatás? Az nem segítene? – faggatóztunk tovább. – Óh, nekem már legalább húszan gratuláltak, hogy hú de jó, akkor megkapod a hárommillió forintot. De erre esélytelen vagyok, s nemcsak én, hanem az országban majdnem minden kiskocsma, mert ehhez egy olyan regisztrációs rendszerbe kellene belépni, ami eszméletlen terhet ró az emberre. Még nem találkoztam olyan kocsmárossal, aki tudott volna élni vele, pedig ismerek jó párat – mondta.

Bár a visszavonuláson gondolkodik, Lendvay Albert ma is aktív életet él. A megye-I-ben pingpongozik, de korábban az NB-III-ig vitte ebben a sportágban. Előtte a demjéni kispályás focicsapatban játszott, az első osztályban, közel 25 évet. Sudoku-bajnokságon harmadik, rejtvényfejtésben – olasz módra!, hangsúlyozta – két éve a második legjobb volt az országban. Snapszerben, a népszerű kártyajátékban is rendre porrá veri az ellenfeleket – pár éve magyar bajnoki címet is nyert Kőszegen –, ottjártunkkor épp a kerecsendi roma kőművesbrigád egyik tagját, Szajkó Zsoltot hívta ki egy rövid játszmasorozatra, épp annyi időre, amíg a többiek megitták a maguk sörét. Közben egymást ugratták, hogy ki nyert már többször, de persze Lendvay Albertet nem lehet átverni: nemcsak fejben oszt és szoroz kiválóan, de gondosan vezeti a kártyacsaták eredményeit írásban is. Jó vastag, kemény fedeles a füzete, van még hely az elkövetkező évekre, már ha addig még kitart az utolsó demjéni italbolt polihisztor kocsmárosa.