Lélekgyógyítás a gyermekkórházakban

Talán minden másképp alakul, ha kamaszkorukban Kőműves Glória egyik barátnője nem tölt bent több napot a pécsi gyermekklinikán, és ő nem látogatja meg, és nem érez rá, mennyire unalmas a bent fekvés. De a sors úgy rendezte, hogy ő ezt megtapasztalta, és felnőttként elhatározta: márpedig elűzi ezt az unalmat, ezzel segíti a beteg gyermekek gyógyulását.

„17 évvel ezelőtt léptem át először programtartóként a pécsi gyermekklinika küszöbét” – idézte fel a Nevetnikék Alapítvány vezetője. Mielőtt elindíthatta a programot, többször is járt bent az intézményben, és közben rájött, hogy az unalom a legkisebb probléma, mert sok kisgyerek nagyon egyedül van bent, és nem elég, hogy beteg, de érthetően szorong az idegen környezetben. Arra is rádöbbent, hogy nagyon sok a gyerek, így egyedül kevés lesz ide, ezért elkezdett toborozni maga mellé másokat is. 

Az önkéntesek több hónapos felkészítés után járhatnak be a kórházakba, ennek során megtanulják, hogyan kell bánni a különböző korosztályokkal, mert az alapítvány 18 éves korig biztosít programokat, természetesen életkortól függően mást és mást. Van, aki bűvésztrükköket tanul meg, más mesét mond, van, aki bábozik, társasjátékozik a kicsikkel, de a modern technikát is használják, okoseszközökön is játszanak, emellett kézműveskednek, zenélnek, pantomimeznek. De olyan is van, aki kifejezetten arra szakosodik, hogy egy-egy csecsemőhöz jár be, csak vele foglalkozik, alakít ki szorosabb kapcsolatot. Az elmúlt években tapasztaltak valamennyi változást abban, hogy milyen programokat igényelnek a gyerekek. 17 évvel ezelőtt még jórészt tévéztek egész nap, és mire az önkéntesek délután bementek a kórházba, már épp elegük lett a képernyőből. Most sokkal nagyobb a választási lehetőségük, a kütyük ott vannak mindenkinél, sokkal ingergazdagabb a világuk. „Ugyanakkor az eszközök nem az ellenségeink, mert a gyerekek változatlanul nagyon igénylik a személyes kontaktust. Sőt van, hogy az önkéntes vonja be a telefont a játékba. A csecsemőknél emellett nagyon fontos a fizikai kontaktus is, de mindig fokozatosan alakítjuk ki ezeket a kapcsolódásokat, hiszen idegenek vagyunk a kicsik számára, először meg kell teremteni a bizalmat” – tette hozzá az alapítvány vezetője. Nagyon fontos a kommunikáció az orvosokkal, nővérekkel is, hiszen egyeztetni kell velük, hogy melyik gyerek mennyire mozdítható, mit lehet megtenni vele kapcsolatban. Glória szerint csodálatos a kapcsolatuk a kórházi dolgozókkal, akik elismerik a munkájukat, látják, mennyire sokat jelent a gyerekeknek az az élmény, amit az alapítvány önkéntesei nyújtanak számukra. A szülők is nagyon hálásak, hiszen egy picit leveszik a vállukról a terhet, legalább egy-két órára megkönnyítik elviselni a helyzetet. Ha pedig a szülő megnyugszik kicsit, az jótékonyan hat a gyerekre is.

A kórházlátogatásokkal kezdődött, majd az élet hozta a következő programot, amikor egy orvos az új rendelőjének barátságosabbá tételéhez kért segítséget a Nevetnikéktől. A kopár falakra festett dekoráció annyira jól sikerült, hogy elindították a mesefalfestő programot is. A pécsi ambulancián kialakítottak egy interaktív mesefalat, hogy amíg várakoznak a kicsik, tudjanak valamivel játszani. Itt fajátékokat szereltek fel a falra, és ez annyira megtetszett a gyerekeknek, hogy szívesen magukkal vittek volna egy-egy játékot. Ezért indították el a kincsesláda projektet, készítettek kalózkincsesládákat, amelyek különböző apró játékokat rejtenek, és egy-egy kezelés után választhatnak maguknak egyet ezek közül.

„Az a célunk, hogy gyermekbarátabbá tegyük a kórházat. A test és a lélek ugyanis nem szétválasztható, rengeteg kutatás bizonyítja, hogy a gyerekek sokkal gyorsabban gyógyulnak, ha jól érzik magukat. Sajnos a fájdalmukat nem tudjuk csillapítani, de az idegen helyből fakadó szorongást, bizonytalanságot oldjuk” – monta a Nevetnikék vezetője. A tevékenységük sokszor lelkileg megterhelő az önkéntesek számára, hiszen nem minden történet végződik jól. Ilyenkor nagyon fontos a közösség ereje, hogy számíthatnak egymásra és pszichológusok támogatására egyaránt. Ha indokolt, gyászcsoportot is szerveznek, de az esetmegbeszélők és szupervíziók folyamatosan elérhetők az önkéntesek számára. „Mi nem arra koncentrálunk, hogy akivel foglalkozunk, az beteg, hanem arra, hogy gyerek. Az egészen piciknek még nem nagyon van betegségtudatuk, ők inkább csak elszenvedői ennek, de ahogy egyre nagyobbak lesznek, egyre inkább felfogják, mi történik velük, és tudnak akár nagyon haragosak vagy depressziósak is lenni az állapotuk miatt. Már önmagában az, hogy a kórházban pizsamát kell húzni, már hat a gyerekekre akkor is, ha csak egy 24 órás kivizsgálásra mennek be, és ezt nagyon különbözőképpen élik meg. Mi megpróbálunk mindenkinek személyre szabottan segíteni.”

Az önkéntesek között nagyjából kétharmados többségben vannak a nők, de szerencsére egyre több férfi is jelentkezik a programra, aminek Glória nagyon örül, mert a gyerekek imádják őket. „Más az energiájuk, másképp állnak a gyerekekhez, más ötleteik vannak". Az egykori kis betegek közül mára sokan már felnőttek, és akadnak köztük, akik azóta önkéntesként vagy támogatóként csatlakoztak az alapítványhoz. „Emlékszem, volt egy kamasz, aki több hetet töltött bent a klinikán, és mi nagyon makacsnak láttuk őt. Többször is elküldött minket, de aztán rájött, hogy nem tudja elrontani a jó kedvünket, és inkább leült játszani az asztalhoz. Itt kapott kedvet, hogy beszerezzen egy ukulelét, megtanult játszani rajta, de a gyöngyfűzésre is velünk talált rá. Akkor megfogalmazódott benne, hogy a segítő szakmában szeretne dolgozni, így jelentkezett hozzánk önkéntesnek.”

Az alapítványhoz az ország bármely részéről lehet jelentkezni képzésre, amelynek keretében az önkéntesek elsajátíthatják azokat az ismereteket, amelyekkel hozzájárulhatnak a kórházakban fekvő beteg gyerekek lelkének ápolásához. Főleg az észak-magyarországi és dél-dunántúli régióból várják a jelentkezéseket.