A poént egy film, A hét mesterlövész terjesztette el. Abban egy cowboy meséli: volt egy fickó, aki meztelenre vetkőzve beugrott a kaktuszbokorba. A döbbent kérdésre, miért csinálta, jött a klasszikussá lett válasz: „Pillanatnyilag jó ötletnek látszott.”
Valahogy így van most a Fidesz is. Egykor legendás kommunikációs gépezetük a legképtelenebb termékeket produkálja. Nyilván mindegyik akciójukban volt valami logika, kezdetben jó ötletnek látszhattak, de a végén a saját ülepüket érték a szúrások. A politikai bűneiket már megszoktuk (e tekintetben a bolt zavartalanul üzemel), a kommunikációs hibáikat még nem. Pedig érdemes erre is harcmodort találni.
A gikszerek a kegyelmi botránnyal kezdődtek. Magyar Péter és a Tisza megjelenése csak fokozta a zavart. Az istennek nem találták meg a hatásos taktikát. Pedig próbálkoztak, becsülettel. Illetve éppen nem becsülettel, hanem minden gátlást levetve. De még híveik egy részében is ellenérzéseket keltett a Magyar Péter ágyékára irányított közfigyelem, majd Menczer Tamás szerepeltetése. A kezdeti „jó ötlet” abban állt volna, hogy kellően lefokozzák az új ellenfelet, ehelyett magukat sikerült közönséges bunkónak feltüntetni. Menczert ezért lecserélték Lázárra, akinek biztosan nem tesz jót az új szerep, de Orbán valószínűleg majdnem annyira tart tőle, mint Magyartól, tehát a pofon – gondolhatja –, ahogy a székely viccben, mindenképpen jó helyre megy.
Csak épp a Tiszát nem gyengíti. Lázárról mindenkinek a vasút összeomlása jut eszébe, és Magyarék épp a közszolgáltatások csődjét állítják kommunikációjuk középpontjába.
A következő apropót a tiszás EP-képviselő hozzászólása adta. Csakhogy (el is tekintve a szöveg tendenciózus félremagyarázásától, Orbán hasonlóan hangzó, de jóval súlyosabb korábbi mondataitól, attól az elemi ténytől, hogy az uniós források felfüggesztéséről a Tisza születése előtt, a kormány miatt döntöttek) ő nem olyan emblematikus figurája a pártjának, hogy igazi kárt tudnának vele okozni. Ahogy a lepusztult kórházakat mutogató államtitkár önleleplező ámokfutásával sem. Legfeljebb maguknak.
A miniszterelnök poloskázása, a köztársasági elnök szatyorügyi önjellemzése a legfelső szintről tetézte a kommunikációs hibákat.
Egy újabb halovány akció, a „luxizás” fideszes bűnbakjainak pellengérre állítása már azelőtt hamvába holt, mire kibontakozhatott volna. Bár Matolcsy Ádám még beledolgozhatja magát a szerepbe, akár háttér-megállapodás részeként is, hiszen ő külföldön él, meghúzhatja magát olyan országban, amellyel nincs kiadatási egyezményünk. Ez se lesz egyszerű, az apja túl sokat tud.
Itt tartunk. Ami eddig olajozottan működött, most látványosan elakadt. Fülsértő kerékcsikorgás, égett gumi szaga, füst a motorházból. Ilyenkor jobb kiszállni a járműből, de nekik nincs hova. Hogy az-e az ok, hogy a Fidesz a versenyhelyzetben elvesztette magabiztosságát, vagy Rogán, a kommunikációs Hadúr volt saját háttérbe szorításával elfoglalva (esetleg utóbbi miatt „lassító sztrájkot” folytat), nem tudjuk.
Még az is lehet, hogy a Pride betiltása, a gyülekezési jog megnyirbálása is kontraproduktív lesz. Pillanatnyilag jó ötletnek látszott, de jöhet a kaktusz. Ha a tömeg – mint most látszik – mégis az utcára megy, túl sokan lehetnek ahhoz, hogy a fotózáson túl komolyabb rendőri akciót indítsanak. Az erőszak már a diáktüntetésekkel szemben is ellenszenvet keltett. A tömeges pénzbüntetések behajtását az államgépezet nehezen győzi. Még Kósa is óvott ezek túlfeszítésétől. Ha viszont semmit sem tesznek, a muszklimutogató hatalom és az egész tavaszi nagytakarítás nevetségessé válik.
Ők is észrevették, hogy az eddigi stratégia nem jött be. Új kell. Már elismerik az ellenfél nagyságát. A kormány kedvenc kutatóintézetéből Mráz Ágoston Sámuel kimondja: a Tisza beérte őket. A Kossuth Rádió és az MTV nem elég: Orbán kiteszi a lábát az ismerős stúdiókból, és elmegy az ÖT-be. Más kérdés, miért éppen oda, mit kérdeznek és mit válaszol.
Az ellenzéknek is felül kell vizsgálni stratégiáját. Két eszköz látszik bejönni: a kiröhögés és a személyes bátorság. Annak demonstrálása, hogy ők nevetségesek, ellenfeleik pedig bátrak.
Nem véletlen, hogy a gyülekezési jog miatti utcai demonstrációk közül a kétfarkúé vonzotta a legnagyobb tömeget. Ha a kormánypolitika önmaga paródiájává válik, erre egyfajta válasz a paródia fokozása. Röhögünk azon, amilyenek vagytok.
De van igény a „hősökre”, a személyes kockázatvállalásra is. Magyar – aki, akárhogy is, de kiugrott a hatalom védettségéből – és Hadházy a népszerűségi listák első két helyén. Tudjuk, (akár vitatni is lehet, de tény), hogy mi az, ami belefér a Tisza stratégiájába, és miben marad óvatos. Mellette, ha nem is az alig folytatható formában, de van helye a Hadházy-féle kiállásoknak, az akár kis csoportok által felvállalt, a személyi erőszakot kerülő, de radikális, látványos, kockázatvállaló polgári ellenállásnak. Amely a Tisza másféle feladatait kiegészítve azt demonstrálja: nem félünk.
Nincs olyan illúziónk, hogy ezektől változik a rendszer. Nem helyettesítik a választást. De ezek is érlelik, óvják a rendszerváltó közérzést.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.