„Támogatja-e Ön, hogy Ukrajna az Európai Unió tagja legyen?” – kérdezi tőlünk drága kormányunk a szavazólapon, amelynek kitöltésére a plakáton is biztat. IGEN/NEM. Ahogy tetszik, csak alá kell húzni az igenlést vagy a tagadást. Mérlegelhetünk szabadon. A kormány pedig annyira tisztességes és bátor, hogy nem tér ki az állásfoglalás elől. Elénk tárja véleményét. Finoman, elegánsan, a befolyásolás szándéka nélkül. Három arc: Manfred Weber, az Európai Parlament Európai Néppárt képviselőcsoportjának vezetője. Fölényesen nevet. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Magabiztosan mosolyog. És Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke. Aki kihívó tekintettel mered valamerre. Nincs velük komoly baj, emberi mivoltukban jelennek meg. Mögöttük egy nagy piros iksz. Ha rajtuk lenne, azt jelentené, nem kérünk belőlük. De mögöttük van. Vagy ez ugyanazt sugallja? Nem lehet, ez csupán némi kétely kormányunk részéről, jobb vigyázni velük, még képesek nélkülünk dönteni. Ne hagyjuk hát! Ne döntsenek nélkülünk. Hogy miről? Ukrajna EU-tagságáról.
Sajnos azonban vannak közöttünk olyan emberek (az ország lakosságának csaknem a fele), akiknek ez az egész nem tetszik. Jobb, ha bevallom, én is közéjük tartozom. Nincs értelme tovább alakoskodni, leleplezem magam.
Úgy gondolom, alighanem sokakkal együtt, hogy ez a plakát meg a szavazás szégyent hoz a népünkre, az országunkra.
Mindenekelőtt azért, mert nem vagyunk illetékesek arról dönteni, szavazni, hogy tagja legyen-e Ukrajna az EU-nak. Mint ahogy a szomszédok sem dönthetnek arról, beengedjen-e valaki ukrán menekülteket a lakásába. Lehet az ország csatlakozásáról véleményünk, ha kíváncsi rá egy kutatóintézet, felmérheti, de ez nem a mi ügyünk. Nem lehet politikai ütőkártyaként, befolyásoló eszközként használni, mit gondolunk róla. Kivinni a világ elé, hogy a magyar nép hogyan döntene, ezzel fedezni a kormány álláspontját. Befolyásolni minket utóbbi elfogadására, majd ránk terhelni a felelősséget. Ebben a kérdésben nekünk nincs feladatunk. Ez egy szabályozott procedúra az Európai Unió és a hozzá csatlakozni kívánó ország között. Az ukránok ügye, akarnak-e csatlakozni, szavaznak is róla, az uniós apparátusnak pedig évek során el kell döntenie (nem egy plakát hatása alapján), megfelel-e Ukrajna intézményes rendszere a nemzetközi szervezet előírásainak. Pont.
Becstelen félrevezetésnek, alávaló hazugságnak, rágalomnak tekinthető a plakáton látható személyek kiválasztása.
Ők nem dönthetnek a fejünk felett. Egyszerűen azért, mert nincs rá felhatalmazásuk. Egy európai parlamenti képviselőcsoport vezetője nem dönt egy ország csatlakozásáról. Ahogyan másról sem. De az Európai Parlament szavazása sem döntő önmagában. Ugyanígy nem határozhat a kérdésben az Európai Bizottság elnöke sem. Ez a testület csak előkészíthet határozatokat, illetve érvényt kell szereznie azok betartásáról, ha elfogadásra kerülnek. Az egész Brüsszel-mítosz hazugságra épül, mert ez az apparátus nem döntéshozó. Ursula von der Leyen nem tud semmit rákényszeríteni a magyarokra, nem tud diszkriminatív akciókat indítani ellenünk. De számunkra előnyöseket sem.
Ha ez ennyire egyértelmű, miért terjednek oly könnyedén ezek a vádak? Mert a közvélemény számára egyáltalán nem egyértelmű. Húsz év sem volt elegendő ahhoz, hogy polgáraink többségének világos képe legyen az Európai Unió működéséről, intézményeiről, azok jogköréről. Utána lehet persze nézni, esik szó róla. Csak távolról sem eleget. Ezeket az alapvető ismereteket a médiának bele kéne vernie az emberek fejébe.
És akkor jöhet ezzel kapcsolatban a kulcskérdés: Kik döntenek? Talán meglepő lesz a válasz: a tagállamok. Vezetőik, hivatalosan pedig külügyminisztereik. Köztük a sajátjaink. Ők „döntenek a fejünk felett”. Nekik kéne fityiszt mutatni. Csak hát a magyar kormány gyáván szeret hazudni. A gyengébb láncszemeket feketíti be szeretett népe előtt. Ha bátran merne manipulálni, Emmanuel Macront, Olaf Scholz-ot (hamarosan Friedrich Merzet), Georgia Melonit, Donald Tuskot kéne a plakátra tennie. Csak hát abból lenne is botrány!
Végül, még egy apróság a hazugságokkal kapcsolatban.
A jelenlegi magyar vezetés már megszavazta Ukrajna csatlakozási folyamatának elindítását. Már állást foglalt, döntést hozott azzal kapcsolatban, hogy legyen-e tagja Ukrajna az Európai Uniónak. Vagyis már döntött a fejünk felett!
Ám az efféle hazugságokhoz, manipulatív propagandarohamokhoz mostanra annyira hozzászoktunk, hogy már kemény agytornával kell csiholni velük szemben az indulatokat. Ez a plakát mással ver fejbe, forgatja fel a gyomrot. Mit keres rajta Volodimir Zelenszkij?!!! Hogyan lehetett őt belekeverni ebbe a mocsokba?!!! Egy olyan politikust, akinek elnökként egy háborús konfliktusban kell helytállnia!!! Az országa vérzivatarban, ezrével pusztulnak honfitársai a fronton, és percenként élet-halál kérdésről kell döntenie. Hogy fejet hajt az orosz agresszió előtt, lemond Ukrajna jelentős területeiről, esetleg akár szuverenitásáról vagy megpróbálja feltartóztatni az erőszakot. Ami viszont százezrek életét követeli. Ebben őrlődik negyedik éve, és nem menekül el, elképesztő felelősségű döntéseket hoz, fáradhatatlanul igyekszik segítséget kérni. Tűri, hogy az amerikai elnök megalázza. Mivel szolgált rá ez az ember, hogy egy bunkó politikai plakát szereplőjévé váljon célpontként? Ő, aki Európa érdekeit is védi, és saját országa uniós felvételét kéri (annak akarata alapján alapján) a magyar nép feje fölött akar dönteni?!!!
Ez a propagandamotívum kristálytisztán szimbolizálja az orbáni kormányapparátus és környezete határtalan aljasságát. Radnóti fájdalmas költői képében még az szerepel, hogy oly korban élt, „mikor az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt…” Nos, egyre inkább úgy tűnik, hogy az ember csak megaljasulni tud. Aljassá válni. Az aljasságnak nincsenek szintjei. Akik efféle plakátot készíttetnek, ölni is tudnak.
