Egyelőre nem hívta össze a cégvezetői pályázatokat elbíráló bizottságot a vezetésre felkért Orbán Árpád tiszapárti képviselő. A Főpolgármesteri Hivatal mindenesetre már múlt pénteken – az előzetes kérésnek megfelelően – elküldte valamennyi pályázat első anonim részét, amely az adott vállalati stratégiára vonatkozó elképzeléseket tartalmazza.
A pályázat lebonyolításának előzetes menetrendje szerint a tulajdonosi és a városfejlesztési bizottság képviselő tagjaiból összeálló bírálóbizottság előbb név nélkül értékeli a beadott stratégiákat, majd az egyes pályázók pályázati feltételeknek való megfelelését. A kettő alapján választják ki azokat, akiket személyes meghallgatásra is meghívnak. Ekkor a pályázók lehetőséget kapnak a stratégiai koncepciójuk prezentálására, és válaszolhatnak a kérdésekre. Ezt követően szintén szigorúan titkosan kiválasztják a legjobbnak tartott jelöltet, majd cégenként ezt az egy nevet, illetve a pályázati anyagát terjesztik elő a főpolgármesternek.
A Fővárosi Közgyűlésnek nem sok esélye lesz a latolgatásra. Az önkormányzati törvény rendelkezései alapján a cégvezetők személyére ugyanis a főpolgármester tehet javaslatot. Ám a listán a megelőző kiválasztási procedúra alapján minden vállalat mellett csak egy név lesz, vagy akár az sem, hiszen Karácsony Gergely dönthet úgy, hogy nem terjeszti elő a bizottság által javasolt személyt.
A cégvezetők körüli háború tehát korántsem zárult le. Mint emlékezhetünk: a főpolgármester-helyettes megválasztása mellett a cégvezetők lecserélése volt az, ami vörös zászlóként lebegett a Tisza előtt a választások óta. Helyettes azóta sincs, holott Sára Botond főispán már pert is nyert az ügyben. A cégvezetői pályázatok körül is hónapok óta dúl a harc. A Tisza szavazási bojkottal elérte, hogy az általuk vezetett bizottság szabja meg a pályázati feltételeket, és a Vitézy Dávid vezette városfejlesztési bizottság tagjaival kiegészülve ők bírálhassák el a beérkezett pályázatokat.
Nyílt lett a pályázat, több tucatnyian indulnak a fővárosi cégek vezetői posztjaiértTovábbra is kérdéses azonban, hogy megtörténik-e a Magyar Péter pártja által erőltetett teljes sorcsere az öt legjelentősebb fővárosi cég − Budapesti Közművek (BKM), Budapesti Közlekedési Központ (BKK), Budapesti Közlekedési Vállalat (BKV), Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH), valamint a fővárosi vagyonkezelő (BFVK) − élén. A Tisza Párt jelentős tapasztalattal bíró, kiváló képességű profikat vár a piacinál sokkal szerényebb fizetésért, a piacinál nehezebb és sokkal bonyolultabb feltételrendszerben végzendő munkára, amelyet ráadásul folyamatos médiafigyelem kíséretében kell végezni. A hivatal tavaly ősszel már hirdetett egy pályázatot, amelyet az új ellenzéki pártok nyomására lefújtak. A jelenlegi kiírásra közel annyi pályázat érkezett, mint az előzőre. Akkor meglehetősen vegyes minőségű ajánlatokat adtak be a jelentkezők, a Népszava információi szerint most is nagy a szórás.
A kiírás szerint a szakirányú diploma mellett 5 év vezetői és szakmai tapasztalatot, tárgyalási szintű angolnyelv-ismeretet várnak el a jelentkezőktől. Szakszervezeti nyomásra a pályázatba bekerült az érdekképviseletekkel való együttműködés is.
A március végén lezárult tenderre összesen 40 pályázat érkezett, ám néhány aspiráns több cégvezetői posztot is megpályázott. A BKM vezérigazgatói székére tizenketten, a BKK esetében heten, a BKV élére hatan, a BFVK vezetésére nyolcan, míg a BGYH vezetői posztjára tízen pályáztak.
„A Főpolgármesteri Hivatal elvégezte a benyújtott pályázatok formai áttekintését. Hiánypótlást senkitől sem kértünk” – válaszolta a Népszava kérdésére Kiss Ambrus főigazgató. Mint mondta: tartalmi kérdésekkel nem foglalkoztak. A tulajdonosi bizottság kérésére első körben a benyújtott vállalatstratégiákat bocsátották a rendelkezésükre. A Fővárosi Közgyűlés várhatóan májusban dönt a jelöltekről. Az új vezetőket július elején nevezik ki.Szalai Anna
Megjelent a hirdetmény, a Tisza Párt szabta keretek között zajlik le a budapesti cégvezetői pályázatok elbírálása