Lüktető és pezsdítő. Megnyugtató és andalító. Energetizáló és relaxáló. Egy nyugat-afrikai hangszer, a kora hangja olyan ősi, egyetemes érzéseket kelt életre bennünk, amelyek átívelnek idő- és térbeli távolságokon. Főleg ha olyan autentikus zenész közvetíti a dallamokat, mint Afrikora Lamine, az egyetlen Magyarországon élő griot kora művész.
Na de kik azok a griot-k? „Történetmesélők” – foglalja össze röviden a szenegáli származású Lamine, de azért ennél sokkal többről van szó. A griot-k szerepe mindig is nagyon fontos volt az idők során a mandinka kultúrában, amely Nyugat-Afrika területén volt jelen. Évszázadokon keresztül ők voltak a közösség hangjai, a királyok rajtuk keresztül juttatták el az üzeneteket az emberekhez.
Szavaiknak súlya volt, hiszen egy jól átadott üzenet akár a népük sorsát is befolyásolhatta.
Az új uralkodók beiktatásában is kiemelt szerepük volt: ők mesélték és tanították az örökösöknek mint leendő vezetőknek elődeik történetét, ezáltal segítve őket abban, hogy méltón kapcsolódhassanak az ősi örökséghez. A griot-kat a mai napig meghívják minden újszülött egyhetes ünnepére, mert ott ők hirdetik ki és éneklik el a gyermek nevét az egész nagycsaládnak – hiszen addig a pillanatig a név csak a szülők titka. Amikor pedig valaki meghal a közösségben, ő búcsúztatja el az elhunytat, felelevenítve az életét, a történeteit. Természetesen esküvőt sem tartanak nélkülük. A griot címet kizárólag griot családba születéssel lehet elnyerni, és a helyiek már a bemutatkozáskor, a névből azonnal tudják, ha egy griot-val találkoznak. Őket ma is különleges tisztelet övezi – életükben és haláluk után egyaránt. Régen, egészen Szenegál 1960-as függetlenségéig végső nyughelyük a baobabfa törzse volt. A fa különleges, természetes nyílásán keresztül helyezték őket ebbe a szimbolikus, szent térbe, ami méltóképpen őrizte a tudás, a zene és a történetek őrzőinek emlékét.
Afrikora Lamine egy 42. generációs griot, akinek családfája körülbelül ezer évre nyúlik vissza.
Őrzi és továbbadja mindazt a tudást és bölcsességet, amit elődei is ugyanígy tettek évszázadokon át. A történetek és dallamok többsége évezredes múltra tekint vissza, és kizárólag szájhagyomány útján élnek tovább – írásos formában nem is léteznek. Mint Lamine elmondta, a zenei képzése már az anyaméhben elkezdődött, édesapja már akkor játszott neki a korán, amikor az édesanyja várandós volt vele. Már egészen kisgyermek korában megszületett benne a zene iránti vonzalom. Édesapja készített számára egy kicsi korát, amelyen hamar ráérzett a játék örömére. Ahogy nőtt, egyre többször nyúlt apja hangszeréhez is – csendben figyelte, mit játszik, majd amikor letette a hangszert, Lamine óvatosan a helyére ült, és lejátszotta a frissen hallott dallamokat. Nyolcéves korában egy tradicionális esküvőre elkísérte édesapját. A griot hagyományok szerint édesapja bölcsen teremtett számára egy lehetőséget: úgy tett, mintha elfáradt volna, és felkonferálta Laminét, mondván, hogy most ő folytatja a játékot. Ezzel nemcsak a zenei tudásának sikeres bemutatását, hanem egy életre szóló élményt is adott fiának. Lamine 15 éves koráig élt családjával, majd elérkezett az idő, hogy a távol élő mesteréhez költözzön. A következő nyolc évben olyan környezetben tanulta meg mindazt, amit egy griot-nak tudnia kell, ahol nem volt sem víz, sem áram. Ebben a rendkívül egyszerű, mégis különleges világban sajátította el a hagyományokat, a zenét és a griot életének minden fontos részletét.
A művész 2022-ben érkezett először Magyarországra, a Sziget fesztiválon lépett fel. Tavaly nyáron költözött Siófokra, és azóta szerepelt a MÜPA színpadán Senával és Presser Gáborral, a Magyar Zene Házában, hol csapatban, hol szólóban.
Kora
A kora a hárfához hasonló, tradicionális nyugat-afrikai húros hangszer. Teste egy félbevágott tökből készül, amelyet kecskebőr borít. A 21 húr a tetőre merőlegesen feszül, és nem egymás mellett, hanem egymás fölött helyezkedik el. A húrok eredetileg állatbélből készültek, és a korát szembefordított helyzetben, négy ujjal pengetve szólaltatják meg. A hangszer hangja gazdag, mély és finoman rezonáló, igazi híd a hagyományos afrikai zene és a mai világ között.
Arra a kérdésre, hogy milyennek lát minket, magyarokat, mik a legnagyobb különbségek a két ország között Lamine elmondta: „Más a gondolkodásunk. Ami például nagyon feltűnő különbség, hogy a magyarok rengeteget dolgoznak. Folyamatosan azon gondolkoznak, mi volt tegnap és mi lesz holnap. Pedig a tegnap már elmúlt. Hogy holnap mi fog történni, nem tudjuk. A jelenben kellene létezni. Ha nem tudod élvezni a jelent, hiába dolgozol sokat, keresel sok pénzt, megbetegszel, és elköltöd mindet gyógyszerre. Számomra a másik legnagyobb különbség a két kultúra között a zenéhez való viszonyban rejlik. Afrikában, ahol nem állnak rendelkezésre a mai értelemben vett játékok, a gyerekek a ritmus, a zenélés és a testmozgás segítségével szórakoztatják magukat. A zene ott szerves része az életnek, és amikor megszólal, az emberek ösztönösen, szinte automatikusan mozdulnak rá. Ezzel szemben Magyarországon a gyerektáborainkban is gyakran tapasztaljuk, hogy a gyerekek nem mozognak olyan szabadon, zavarban vannak, mert a társadalmi elvárások inkább a visszafogottságra tanítanak. A gyerekek nevelésük során azt tanulják, hogy szégyenlősen, fegyelmezetten viselkedjenek, a zene és a ritmus pedig nem válik olyan természetessé számukra.”
Lamine úgy tapasztalja, hogy a magyar közönség ha nem is a legtáncosabb nép, de rendkívül nyitott a zenéjére. Sokan mesélik neki, hogy koncertjei alatt úgy érzik, mintha egy másik dimenzióba repülnének, és van, akiben a zenéje hatására különleges belső képek jelennek meg. A kora hangját pedig gyakran úgy jellemzik, hogy szívtől szívhez szól – mintha közvetlen kapcsolatot teremtene a hallgatók lelkével. Az afrikai kultúrában a kora hangját gyógyító erővel is felruházza a közösség. A griot-k számára elengedhetetlen, hogy megőrizzék testi és lelki tisztaságukat, hogy művészetük a legmagasabb szinten szólhasson. Ezért Lamine és felmenői soha nem használtak tudatmodósító szereket, nem fogyasztottak alkoholt és nem dohányoztak. Lelki békéjüket a zenélés adja, amely segít számukra, hogy megéljék, kifejezzék vagy éppen elengedjék érzelmeiket.
