Emelné a tétet Hadházy Ákos kedd délután 17 órától az Erzsébet hídon a nagygyűléssel, illetve sokat sejtetően, az utána folytatandó tiltakozással, aminek részletiről nem árult el többet az ellenzéki politikus az esemény Facebook-oldalán. – A tétet azzal emeljük igazán, ha kedden a legutóbbinál is többen leszünk a hídon. Azzal megüzenjük, hogy nem nyugszunk bele ezekbe a mocskos törvényekbe – tette hozzá.
Hadházy mindenesetre még a hídon zajló tüntetés, ahogy fogalmazott „nagygyűlés a tcehnofasizmus ellen” szónokait, felszólalót külön posztban ismertette. Köztük lesz Simkó Edit tanár, aki nem csak beszélt a polgári engedetlenségről, hanem maga is részt vett abban, Koltai Róbert színművész, aki verssel fogja buzdítani a jelenlévőket, de Szalay Krisztina színművész is beszélni fog. A tüntetőknek videóüzenetet küld Holoda Attila energiapolitikai szakértő, fellép Laczó Adrienn, a Fővárosi Törvényszék lemondott bírója, Puzsér Róbert publicista és Kis Milán influenszer is.
A független parlamenti képviselő megerősítette az immár negyedik hete szervezett tiltakozás célját. – A feladat világos: csak annyi a dolgunk, hogy ne hagyjuk abba, amíg a kormány vissza nem vonja a technofasiszta „Pride-törvényt”! Sajnos újabb feladat is van, közben itt az újabb ocsmányság, amellyel a hatalom egyszerűen kiutasíthatna az országból neki nem tetsző magyar állampolgárokat – emelte ki. Szerinte üzenni fognak azoknak az autósoknak is, akinek kényelmetlenséget okoznak: „Ugye milyen rossz, ha korlátozzák a szabadságunkat?! Amint visszavonják a törvényt, nem lesznek lezárások sem, megszűnnek a dugók, és mindenki szabadon mehet, ahova akar. Ehhez csak annyit kell tennie a kormánynak, hogy visszavonja a törvényt. Rajtuk áll, hogy lehet-e haladni!”
Amint arról beszámoltunk, a rendőrség után a Kúria sem engedélyezte az eredetileg 24 órásra tervezett demonstrációt, ehelyett kedd délután öttől csak szerdán hajnali négy óráig lehetnek a tiltakozók az Erzsébet hídon. Ezek után a BRFK felhívást tett közzé, amelyben arra kérte a Budapesten közlekedőket, hogy „ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre”, amennyiben a tüntetők a keddi gyűlések alatt „jogellenesen foglaltak el hidakat és egyéb közterületeket”.
Hídfoglalás: a rendőrség arra kéri a fővárosban közlekedőket, hogy ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekreA Kúria nem engedélyezte Hadházy Ákos 24 órás hídfoglalását Visszautasítja a rendőrség, hogy ki akartak volna babrálni a Hadházy-féle tüntetéssel