A rendőrség arra kéri a Budapesten közlekedőket, hogy „ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre”, amennyiben a tüntetők a keddi gyűlések alatt „jogellenesen foglaltak el hidakat és egyéb közterületeket” – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedd reggel.
Hadházy Ákos még múlt héten jelentett be tüntetést kedd 17 órától szerda 22 óráig, a rendőrség azonban a közlekedési rend sérelmére hivatkozva nem adott rá engedélyt. A határozat kimondta, hogy kedd 16 órától szerda hajnali 4 óráig biztosítják az Erzsébet híd forgalmát, és a szervezők kötelesek legkésőbb szerda hajnalban visszaadni a helyszínt a közúti közlekedés számára. Hadházyék fellebbeztek a döntés ellen, ezt azonban a Kúria elutasította. A független országgyűlési képviselő nevetségesnek nevezte a rendőrség és a Kúria indoklását, bár nem lepte meg az ítélet.
Visszautasítja a rendőrség, hogy ki akartak volna babrálni a Hadházy-féle tüntetéssel A Kúria nem engedélyezte Hadházy Ákos 24 órás hídfoglalását„Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján a bejelentett és tudomásul vett gyűlések alatt – és/vagy közben – a résztvevők (esetleg mások is) többször jogellenesen foglaltak el hidakat és egyéb közterületeket. Amennyiben újra erre kerülne sor, arra kérjük a városban közlekedőket, hogy ne ragadtassák magukat erőszakos cselekményekre; a konfliktusok elkerülése érdekében kísérjék figyelemmel a rendőrség honlapját, ahol az esetleges további közlekedési fennakadásokról folyamatosan tájékoztatást adunk”
– olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság kedd reggeli közleményében. A BRFK hozzátette: a hatályos jogszabályok keretei között mindenki számára biztosítja a békés gyülekezéshez és véleménynyilvánításhoz való jogot, „ugyanakkor a jogsértések elkövetőivel szemben megteszi a szükséges intézkedéseket.”
A rendőrség tájékoztatása szerint az Erzsébet híd blokkolása csúcsidőben így is szinte a teljes fővárosi forgalomra kihat, ezért kedden már 16 órától ismét jelentős forgalmi torlódásokra kell számítani. Az alábbi forgalomkorlátozások lesznek érvényben:
lezárják április 8-án 16 óra és április 9-én 4 óra között a Budapest V. és XI. kerületekben az Erzsébet hidat.
szakaszosan és időszakosan lezárják április 8-án 16 óra és 17 óra között Budapest V. és VIII. kerületekben a Mikszáth Kálmán tér – Reviczky utca – Baross utca – Múzeum körút – Astoria – Kossuth Lajos utca – Szabad sajtó út útvonalat.
tilos lesz megállni április 8-án 8 óra és április 9-én 22 óra között Budapest I., V., IX. és XI. kerületekben a Széchenyi felső rakparton a Markó utca és a Kossuth tér között, a Lánchíd utcai parkolóban, a Kelenhegyi út mindkét oldalán a Szent Gellért tér és a Kemenes utca között, a Sóház utca mindkét oldalán a Fővám tér és a Csarnok tér között, a Lónyay utca mindkét oldalán a Bakáts utca és a Boráros tér között, illetve a Pázmány Péter sétány 1/A számnál, az ELTE parkolóban.
Hadházy Ákos immáron negyedik hete szervez tiltakozó megmozdulást a gyülekezési törvény szigorítása és a Pride betiltása ellen a hídra. Orbán Viktor a múlt héten arról beszélt az állami rádióban, hogy szerinte nem normális hidakat lezárni, és a nem tüntető többségnek joga van, hogy normálisan élhesse életét. Ennek jegyében hamarosan törvénymódosítást kezdeményeznek.
„Amikor a diktatúra ténnyé válik, a forradalom joggá” – Újra ezrek tüntettek Budapesten, este negyed 9-ig négy hidat is elfoglaltakOrbán Viktor: Lesz törvénymódosítás az adott demonstráción részt venni nem akaró polgárok védelmében