Futballtúra volt?
Hazatérés. Hiába mondják, hogy mocskos hazaáruló vagyok, jó ideje tudom, hogy a tudatom argentin. Ez a két hét csak megerősített ebben.
Mikor ébredt rá erre?
Gyerekkoromban, amikor az egész ország fújt rájuk – mindig szembemegyek a tömeggel –: a ’78-as vb idején. Apukával sokszor vitáztunk, hogy hosszú hajat szeretnék, erre kifut a pályára egy csapat, emlékszem, Vitray úgy jellemezte őket, 11 haramia, loboncokkal, harcsabajusszal. Négy Motörhead kijött volna belőlük. Először jött a futball, aztán a rögbi, a kosárlabda, az egész ország. Beleszerettem. Megtanultam a nyelvet, sok argentint megismertem: kedvesek, aranyosak, imádni valók.
Sokadszorra járt Buenos Airesben?
’99-ben voltam először, 2007-ben utoljára. Összesen vagy nyolcszor-tízszer.
Hány meccsen volt most?
Ezúttal kettőn, az Independiente–Godoy Cruzon meg a Vélez Sarsfield–Deportivo Riestrán. Mindkettő elképesztő volt, lovas rendőrök az utcán, 50 ezer ember a stadionban, félelmetes, mégis békés hangulat. Tombol a tömeg, vibrál a levegő, csecsemő kezét rázzák, mintha ő is tapsolna, úgy szurkolnak, mintha az életük múlna rajta. Az első 4-0 lett, a másikon akkor debütált a hazai kispadon Guillermo Barros Schelotto. Egy Boca-legenda, nem sokan örültek a kinevezésének. Erre ki is kaptak 1-0-ra. Ki akartunk menni a brazilok elleni vb-selejtezőre is, de nem kaptunk jegyet. Egy kocsmában néztük.
Az se lehetett gyatra élmény…
Argentin mezben mentem, a pincér az asztalokon átüvöltve kérdezte, honnan jöttünk? Azonnal óriási cimbik lettünk. Fieszta volt a kocsmában: ollézás a harmadik perctől. Van egy mondásuk: „Nyert Argentína? Nyert. Nyertek az olaszok? Nyertek. A világ megint csodálatos”. Őrjöngtünk, mindenki mindenkinek a barátja, másnap messziről Olá, amigóztak!
A Maradona-házban hogy’ csendült fel az egyik Kartel-dal?
A Bombonera stadiontól nem messze van egy csodálatos hely, a Lo del Diego, ahol minden Maradonáról szól. Ez egy bár, múzeum, ajándékbolt egyben, az összes meze kint van, az Argentinos Juniorstól a Bocán, Barcán, Napolin és a Sevillán át egészen a Newell’sig, válogatott cuccok, kupák, minden. És kizárólag Maradonáról szóló dalokat játszanak. Volt egy magyar kísérőnk, István 15 éve ott él, mondta nekik, hogy itt van ez az ember Magyarországról, elvetemült rajongó, meg kellett mutatnom a hátamat, amin ott virít Diego, Martín Palermo, Argentína zászlaja, Boca-címer, ezek meglátták, és nem hittek a szemüknek. István mondja nekik, hogy otthon ismert zenész vagyok, és van egy Maradona című számunk. Rögtön meg kellett mutatnom a YouTube-on. Komolyan mondom: sírtak! Másnap vittem nekik ajándékba egy bakelitet, rögtön fel is vették a set-listjükre.
A futballon kívül is „éli” az argentin életet?
Nagyon. Sokakkal megismerkedtem, huligánnal is, más meglátná egy sikátorban, hazáig futna, olyan zorall, mégis segített jegyhez jutni; máshol kérlelték a biztonságiakat, engedjenek be minket. Csóróság van, nincs negyven fillér egy peso, mégsem az a savanyú fos van, mint itt, Közép-Európában. Tetszik a munkatempó, ott egy-két óra késés simán belefér. Meséli István, még nem ismerte a viszonyokat, megbeszélt egy déli találkozót, az ember meg még egykor se volt sehol, gondolta, most már csak felhívja. Mondta az ember, nyugodjál le, kicsit csúszom, mindjárt ott vagyok. Egy déli találkozóra háromig simán jó megérkezni. Esik az eső, betelefonálnak a munkahelyükre, főnök, esik, ma nem megyek. És elfogadják: esik.
Itthon jár meccsre?
Sajnos. De hogy ezek után hogyan fogok, azt nem tudom: siralmas a hangulat, siralmas a játék. Pedig ott is nevesincs gyerekek játszanak. Aki kicsit is jobb, azonnal elviszik. Most mondom, a következő Franco Mastantuono lesz, a Riverben játszik, 17 éves. Simeone már felvette vele a kapcsolatot, remélem, jön az Atlétibe. Mégis, az a szenvedély, amivel játszanak és ami körülveszi a futballt, az fantasztikus. Megismerkedtünk István barátaival, egyikük meséli, gyerekük született, jöttek megnézni, a barátja kérdi, ennek a gyereknek nincs ruhája? De, van. Ott van rajta. Rugdalózó. Ruhája nincs?! Leszaladt, 20 perc múlva Boca Juniors-babaruhával, sapkával, cipővel tért vissza.
Akkor gyanítom, nem utoljára járt ott.
Megfogadtam, ahányszor csak tudok, megyek, és felfedezek valami újat az országból. Buenos Airesben sokszor voltam, jártam az Iguazunál, Córdobában, de muszáj lesz eljutnom Mendozába, az Andokban lévő Barilochébe, megnézni Patagóniát. Hatalmas ország, délen mínuszok vannak, északon szinte trópusok. Még alaposabban meg akarom ismerni a „hazát” – most már még bátrabban mondom ezt: kétszer is hallottam azt a mondást, hogy egy igazi argentin ott születik, ahol csak akar.
