A Boldogok a sajtkészítők a Jura-hegység franciaországi részén játszódik, ahonnan ön is származik, ráadásul a testvérei alkotótársak. Adódik a kérdés: mennyire személyes filmről van szó?
Nagyon személyes, legalábbis abban a formában, ahogyan én álltam hozzá: arról a tájról beszélek, amivel a legapróbb rezzenésig tudok azonosulni, ismerek minden helyet, ahol forgattam, és jól ismerem az embereket, akiket filmezek, hiszen szülőfalumban, Cressiában vettük fel a filmet. Amit olyan emberek inspiráltak, akik közel állnak hozzám, és lényegében a családomat hívtam magammal erre a kalandra. A nővérem látványtervező, az egyik bátyám a díszleteket készítette, a másik bátyám és az édesanyám a zenét. Szóval ez egy családi vállalkozás, de az egész régiót is magammal vittem: a szomszédjaimat, a barátaimat, az összes ottani embert, akivel jóban vagyok, mert nagyon szerettem volna, hogy ők is részesei legyenek a filmkészítésnek. Fontos! Nem róluk, hanem velük akartam filmet készíteni. Szóval a metodika miatt személyes mozi, de a történet kitalált. A sajt meg az a sajt, amit a régióban készítünk, és az egész folyamatot bemutatjuk. Ez segített abban, hogy pontos és konkrét legyek azokkal az emberi viszonyokkal és problémákkal kapcsolatban, amelyekről a filmben beszélek.
Arról, hogy ugyan a tradíciók fontosak, de a fiataloknak meg találniuk a saját útjukat a modern társadalomban?
A most felnőtté váló fiatalok egy olyan generáció tagjai, amelyik egy kicsit elveszett, nehezen találja a helyét. A probléma jelentőségét jelzi, hogy egyre több film szól erről a témáról.
A film legnagyszerűbb jelenete, amikor a két főszereplő a legdrámaibb párbeszéd közben egy kistehén születését vezényli le, mindezt vágás nélkül. Mondja, filmes trükk volt?
Nem, sajnos nem volt trükk, arra kevés volt a költségvetésünk. De az is igaz, nem szeretem az olyan jelenteket, amelyekkel becsapják a nézőt. Ebben a jelenetben nem az ellés érdekelt, sokkal inkább a szereplők közötti feszültség. A női karakter koncentrációjának kiemelése volt a célom: Magdolna, aki levezeti az ellést, több dologra is tud egyszerre koncentrálni. Azt akartam, hogy a néző is érezze ezt, lássák a személyiségének minden aspektusát. És a jelenetet nagyon nehéz volt eljátszani, mivel ők nem profi színészek. Talán ez a film legnehezebben eljátszható jelenete – elléssel vagy anélkül. Egyetlen felvételi lehetőségünk volt, és nagyon nehéz volt előre felkészülni, mert nem tudtuk, a tehén mikor lesz kész. Hogy nyolc óra vagy két perc lesz-e az ellés? A filmiparban mindent nehéz előkészíteni, mindent ki kell számolni. Elvileg nem összeegyeztethető a filmipari szabályokkal, amit nekem kellett tennem. Ezért mindenki azt mondta nekem, válasszam szét az ellést és a párbeszédet, és majd a vágószobában megoldjuk. Úgy éreztem, ez hamisság lenne, rendezői szempontból sem volt nekem tiszta, hogyan ne legyek ebben az esetben nagyon mesterkélt. Azt mondtam: nem, megvárjuk, amíg a tehén elkészül. Leforgatunk egy másik jelenetet, és amikor készen áll a jószág, akkor rohanunk hozzá a jelenetet leforgatni.
A Magdolnát alakító Maïwène Barthèlemy úgy bonyolítja le az ellést, mintha világ életében ezt csinálta volna
Ez pedig így is van. Szerencsénk volt, hogy a civil életben farmer, így tudja, hogyan kell ezt csinálni. Szóval ő tényleg megmentett minket, mert tényleg nagy különbség, ha valaki egy helyzetben nem arra koncentrál, hogy hiteles legyen, ugyanakkor Maïwène nagyon jó színésznő. Nagyon jó megérzései vannak. Még sosem játszott korábban semmiben, de nagyon intenzív a játéka. És amikor egy jelenetben benne van, soha nem áll le, nem esik ki a karakteréből sem Igazából elég izgalmas volt ennek a jelenetnek a forgatása. Úgy forgattunk, mintha egy intim szex jelenetben lennénk.
Volt intimitás koordinátor is?
Az nem, de egy extra farmer és állatorvos igen, biztos, ami biztos. De nem volt rájuk szükség. Az operatőröm, Elio Balézeaux rengeteg dokumentumfilmet vett fel korábban, pontosan tudta, mit és hogyan kell tennie. A tehén hét perc alatt hozta világra a borját, így még pont maradt időm a színészek végső instrukciójára.
Maïwène Barthèlemy esetében a casting része volt, hogy le tud vezényelni egy tehén ellését?
Az ő esetében igen! A filmet kifejezetten nem színészeknek írtam, hanem valós karaktereknek, akik részben önmagukat adják, de játszani is tudnak, és nem bújnak el egy tanult technika mögé. Ezért is volt borzasztóan hosszú a casting, mert mindenkit személyesen választottam ki. Látnom kellett, a megfelelő személyiséggel van-e dolgom. De még ennél is fontosabbak egy-egy embernek az energiái. Aztán az, hogy én rábólintottam valakire, még nem jelentett semmit. Általában egy színész nagyon örül annak, ha kiválasztja egy rendező egy-egy adott szerepre, nagyon az ember kedvében akarnak járni, de itt még meg kellett győznöm őket, hogy egyáltalán eljöjjenek a castingra, utána meg arra, hogy néhány hónapra adja fel a saját civil életét. Mondanom sem kell, sokan elzavartak.
Akkor, gondolom az a rész is totálisan hiteles, amikor a filmben a hőseink sajtot készítenek.
Így van, itt sem volt semmi csalás.
Érdekes, hogy mostanában egyre több francai film – sőt, még a népszerű Alex Hugo-sorozat is – a Jura hegységben játszódik. Ez véletlen vagy valami trend?
Az elmúlt évtizedekben nagyon sok párizsi film készült. Rengeteg fővárosi lakásbelsőt látott már a világ. Korábban sok értelmiségi párizsi rendező volt, de most felnőtt egy generáció, amely tagjai között sok a büszke vidéki. Szóval ez egy új dolog, és jó, mert ugyan korábban is voltak a francia vidéken forgatott mozik, de mi más szemszögből beszélünk a tájról és az ott élő emberekről, mert nem egy harminc négyzetméteres garzonból fantáziálunk. Arról beszélünk, amit ismerünk, anélkül hogy ítélkeznének, anélkül hogy megpróbálnánk minél „horizontálisabbak” lenni. Ez nekem természetes, hiszen a szüleim zenészek és farmerek is. Bennem egyszerre megvan a párizsi, meg a vidéki.
A fiatalkorúak alkoholizmusa terén Magyarország a világ élvonalában van. A Boldogok a sajtkészítőkben rengeteg isznak – akkor ez Franciaországban is probléma?
Tudja, ez azért remek kérdés, mert az alkoholfogyasztás megmutatása miatt irtó nehéz volt finanszírozni a filmet. Számos grémium előtt álltam és magyaráztam, ez egy felnövéstörténet, egy szerelmi sztori és egy mese arról, hogyan találjuk meg önmagunkat. Erre mindig jött az elutasítás, hogy ez az egész az alkoholról szól. Az volt még a mondás, hogy ma már senki sem ilyen. Eltévedtem és az 1980-as években járok, senki sem iszik már így, és pláne nem ül utána kocsiba. Én meg azt gondoltam, hogy oké, itt van még egy bizonyíték arra, hogy van egy szakadék a város és a vidék között, mert a városban nem tudják elképzelni, hogy ez ma is lehetséges, mert ott megváltozott a mentalitás. Ahonnan én jövök, ott még a régi világ zajlik. Csak azért tettem oda az alkoholt a történetbe, mert mindenhol és mindig ott van. Egész életemben úgy éltem, hogy emberek haltak meg vezetés közben. És azt gondoltam, hogy oké, az itteni embereknek nincs ugyanilyen viszonyuk a halálhoz, mert nem szembesülnek vele olyan gyakran, mint mi. Igen, mert minden messze van, ezért autóval vagy motorral kell menni. Néha megteszed, hogy iszol és vezetsz. Számomra nyilvánvaló volt, hogy nem lehet az alkoholizmust kivenni a történetből, mert akkor hazudtam volna a valóságról.
Infó: Boldogok a sajtkészítők. Bemutatja a Mozinet
Névjegy
Louise Courvoisier 1994-ben született Genfben, a Jurában nőtt fel, majd a lyoni CinéFabrique-ban tanult filmművészetet. Diplomafilmje, a Mano a Mano – egy akrobatapár intim portréja –, 2019-ben Cannes-ban megnyerte a legjobb rövidfilmnek járó Cinéfondation díjat. A Boldogok a sajtkészítők című debütáló játékfilmjét –amely egy gyermekkora falujában játszódó dráma, és még a comté sajt készítését is bemutatja, a 2024-es cannes-i fesztivál Un Certain Regard szekciójában mutatták be, ahol végül elnyerte az Ifjúsági díjat.
