Eddig abban a tudatban éltem, hogy a jól felszerszámozott marcona külsejű kasszafúrók záróra után - általában éjszaka - érkeznek a kiszemelt pénzintézethez. Lángvágóval, pajszerrel, robbanóanyaggal, és csak alapos technológiai előtanulmányok után nyitják meg a kiszemelt páncéltermeket, trezorokat. A nappali műszakban dolgozó bankrablók általában álarcban, fegyverrel – az ügyfeleket és a személyzetet fenyegetve – hajtják végre pénzszerző akciójukat, majd a zsákmánnyal gyorsan távoznak a helyszínről.
Magyarország legnagyobb bankrablása azonban nem néhány óráig (vagy néhány percig), hanem egy évtizedig tartott. A „bankok bankjának” nevezett Magyar Nemzeti Bank kifosztása nem titokban, hanem a szemünk előtt történt. Nem félelmetes külsejű rablók lopták el a közös pénzünket, hanem nyakkendős-öltönyös figurák ürítették ki az MNB kasszáját.
Az alapítványi szisztéma lehetőségével éltek vissza, és forintszázmilliárdokat „mentettek ki” az MNB központi vagyontömegéből. 2016-ban Kósa Lajos még arról győzködte az újságírókat, hogy nem is tekinthető közvagyonnak a Magyar Nemzeti Bank által közpénzből létrehozott alapítványok vagyona, azaz nem szükséges elszámolni a nyilvánosság felé a pénzeszközök felhasználásáról. Szerencsére a Kúria és az Alkotmánybíróság viszonylag gyorsan kimondta, hogy a Magyar Nemzeti Bank által alapítványoknak átadott, ma több száz milliárd forintot kóstáló vagyon nem vesztette el közpénz jellegét.
Nem vagyok ab start alapítvány ellenes, már csak azért sem, mert hosszú pályám során számos jól működő sport, kulturális és üdülési alapítvány működésére volt rátekintésem, amelyek jól szolgálták az alapítók által kitűzött közösségi érdekeket. Azt viszont soha nem értettem, hogy az ország egyik legjelentősebb állami intézményénél mi indokolhatja a szerteágazó alapítvány hálózat létrehozását.
A Magyar Nemzeti Bank egy 2020. évi sajtóközleményében az alábbiak szerint érvelt: „Az alapítványi vagyonrendelés finanszírozási hátterét a 2013 óta folytatott sikeres monetáris politika adta, hiszen az időben meghozott, szakmai (kamatcsökkentési sorozat, célzott intézkedések) döntéseknek köszönhetően az MNB már 2013-ban nyereséges lett, amit azóta is rendre tart. Mindez lehetővé tette egy nagyszabású közgondolkodási program megindítását és ennek érdekében az alapítványok létesítését. (…) Természetesen az MNB és az Alapítványok működése a teljes körű nyilvánosság biztosítása mellett szigorú ellenőrzés mentén zajlik, melyet az Állami Számvevőszék és az ügyészség is gyakorolja, továbbá az alapítványok működését saját felügyelőbizottságuk is rendszeresen ellenőrzi.”
Azt nem tudom, hogy ezek az ellenőrzések a korábbi időszakban mennyire voltak érdemiek, azt viszont igen, hogy az Állami Számvevőszék feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda most már vizsgálatot indított a Matolcsy György leköszönő jegybankelnökhöz köthető alapítványok ügyében. Az is közismert, hogy 2020 januárjában már csak egy alapítvány maradt, a Pallas Athéné Domus Meriti (PADME) nevű, amely azonban továbbra is az egykor megkapott százmilliárdokkal gazdálkodott/gazdálkodik. Mint kiderült: eredménytelenül, felelőtlenül és vélhetően jogellenesen.
A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy Magyar Nemzeti Bank 2019-hez hasonlóan 2020-ban is kiemelkedő, 255,4 milliárd forint nyereséget ért el. Aztán hirtelen fordult a kocka: 2021-ben 52 milliárd forint, 2022-ben 400 milliárd forint, 2023-ban pedig már 1763 milliárd (!) forint veszteséggel zárta az évet az MNB. Ennyit a központi pénzintézet gazdálkodásának sikerességéről. A bank által képviselt monetáris politika eredményeiről majd a pénzügyi szakemberek fognak véleményt mondani.
Nem kezdek bele a felelősök keresésébe, név szerinti megnevezésébe. Hosszú lenne a lista. Vezetők, testületi tagok, közjogi méltóságok nevét kellene leírnom, olyan emberek nevét, akik asszisztáltak a nyakkendős és öltönyös - fegyver és álarc nélküli - bankrabláshoz. Remélem, hogy az eddig késlekedő Állami Számvevőszék és a lassan aktivizálódó Központi Nyomozó Iroda majd csak felderíti a szövevényes vagyonkimentés körülményeit, és megnevezi a grandiózus kasszafúrás tetteseit, akik a mi közös pénzünket herdálták el, illetve tették zsebre.
Ne felejtsük: százmilliárdos nagyságrendű bankrablás történt, tehát tengernyi dolga lesz a vádhatóságnak és a bíróságnak a vélhetően hosszan elnyúló jogi eljárás során. De kivárjuk türelemmel, mert most úgy néz ki, hogy igazi „nagyhalak” is az igazságszolgáltatás hálójába kerülhetnek.
A közpénznek minősített vagyon a mai napig nem került vissza az állami tulajdonú MNB-hez. A megmaradt alapítvány, a PADME továbbra is gazdálkodhat az egykor megkapott százmilliárdokkal - vagy azzal, ami azokból megmaradt. Álláspontom szerint az új bankelnöknek azonban van arra módja, hogy mentse, ami még menthető. Varga Mihálynak a legrövidebb időn belül intézkednie kell annak érdekében, hogy a széthordott vagyon – a legkisebb veszteséggel, de – visszakerüljön Magyar Nemzeti Bankhoz.
A korábban kiszervezett vagyonelemek visszaszerzése – ha tetszik, visszaállamosítása - után a Varga Mihály által vezetett Magyar Nemzeti Bank végre kizárólag a törvényben meghatározott, kiemelt célok teljesítésére és teljesülésére koncentrálhat. Ezek közül is a legfontosabbra: az árstabilitás elérésére és annak fenntartására.
Ja, és még valami: Pallas Athéné istennőt jobb lett volna kihagyni a buliból!
A szerző közgazdász, a DK országgyűlési képviselője.