A nézők zöme ezen kevés alkalmak, lehetőleg kalandosan kiszínezett valamelyikére kíváncsi; aziránt, hogy a szereplők ott maradnak a gödörben, a sárban, netán még meg is halnak, jóval kevesebben érdeklődnek. Például Shakespeare-tragédiákkal ritkán szokás nálunk országszerte turnézni. Igaz, komédiákkal sem nagyon. Már azok is túl intellektuálisnak számítanak. Meg sokszereplősek, egy magánszínháznak végképp nem kifizetődőek.
Bár a szereplők létszámára ezúttal nem lehet panasz, csak táncosból 24 ropja a Mágus című, 1920 A káprázat születése alcímű, az idei év musical-szenzációjának hirdetett produkcióban. Lehet-e 2025 musical-szenzációja a Kőbányán, a Kőrösi Kulturális Központban bemutatott előadás? Ezen elmélázik kicsit a premier előtt a színpadra kiállva a kreatív producer, Vona Tibor is. Hogy ez ugye itt nem az Operettszínház, nem is a Madách, föl lehet-e venni ezekkel Kőbányán, nyilvánvalóan szűkösebb körülmények között a versenyt. Ők kemény munkát fektettek abba, hogy mindent megtegyenek ennek érdekében. A végeredményről döntsünk mi. Én megpróbálkozom egy lehetséges válasszal.
Azt töredelmesen közhírré kell tegyem, hogy tévedésből láttam a produkciót. Számomra Szabó Máté rendező húzónév zenés színházi produkciók esetében, bármilyen körülmények közepette garancia. Például az Én és a kisöcsém, az Olasz nő Algírban, a János vitéz, A képzelt beteg operaváltozata, a Jézus Krisztus szupersztár rendezései egyaránt meglehetősen jellegzetesek, színvonalasan emlékezetesek voltak. Miatta mentem Kőbányára. Aztán, ahogy az előadás előtt bemutattak a rendezőnek, meglepve láttam, hogy akárhogy is néztem, akivel kezet fogtam, az semmiképpen nem ő, hanem a nála fiatalabb, színész Szabó Máté, aki már egy ideje a pályán van, rendezőként viszont teljesen kezdő. Emiatt azonban kimondottan illett volna a neve mellé egy megkülönböztető betűt biggyesztenie, amit elmulasztott. (Ahogy kettős szereposztás esetében, az aznap játszó színészeket feltüntető szereposztási táblára vagy szórólapokra is feltétlen szükség lett volna.) Remélhetően a legközelebbi rendezésekor ezt megteszi. Valószínű, hogy lesz legközelebb, mert működőképes produkciót csinált.
Egy srácról szól a történet, aki a bátyjával az utcán újságot árul. Gyerkőckorában látta a magyar származású, híressé vált illuzionistát, Harry Houdinit, és „bezsongott” tőle. Ettől kezdve ő is a mágia világában akart élni. Erről ábrándozott naphosszat. A többi kitalálható: akadályokat áthágva, kalandos úton, de naná, hogy eléri a célját. Persze ebben segíti egy mindenféleképpen szép nő. És akadályozza egy „főgonosz”, akiből rendszerint egy van a musicalekben, őt le kell győzni, és a világ menten jobbra fordul. Mese mese meskete. Ha úgy tetszik, illúzió. Ezúttal van még egy-két „algonosz” gengszter is. Meg persze tánc, ének és a háttérben a mind divatosabb hatalmas ledfal 85 négyzetméternyi térben. (A látványért Kiss Jenő és a Forward Productions felelős.) Bármi megjelenhet rajta impozáns méretben. Jelentős beruházást igénylő megvétele után már költséghatékony. Megúszható vele a valódi díszletek készítése, mozgatása, tárolása. Hú, de modernnek is hat. Fel van véve előre, aminek ott kellene lennie a helyszínen, mert a színházban eredetileg minden és mindenki ott volt velünk egy légtérben. Ez volt a lényege. Valaha például az is a lehető legtermészetesebb volt, hogy zenés darabot élő zenekarral játsszanak. Mostanában ezt többen elspórolják, mint ezúttal is. Tudom, sok pénzbe kerül, és ezért reklamál a legkevésbé a néző. De a felvétel nem tud alkalmazkodni a színész aznapi diszpozíciójához, az előadás pillanatnyi hangulatához, megint csak sokat elvesz a színház élő voltából. Ad abszurdum, ha a zenekart el lehet hagyni, legközelebb a színészek játékát is fel lehet venni, és azt vetíteni előadás gyanánt. Például a PS Produkció, ami szintén magánszínházat csinál, igencsak komolyan véve a zenés műfajt, soha nem tett ilyet, mindig nívós zenekarral, karmesterrel dolgozik, gondoljunk akár a Vámpírok báljára, a Sakkra, vagy a We Will Rock You-ra.
Amúgy Kőbányán a Broadway Event és a TBG Production előadásába érezhetően sok munkát, energiát fektettek. Erős a 24 főből álló tánccsapat. Ők teremtik meg leginkább az 1920-as évek Amerikájának miliőjét, az akkori cirkuszok, varieték és gengszterek ebben az esetben nem igazán félelmetes, inkább szarkasztikusan ábrázolt világát. Kerényi Virág jelmezeiben színes forgatagot varázsolnak a deszkákra. Csörögi Márk koreográfiája lendületes, karakteres, lerí a táncosokról, hogy imádják csinálni. Nem csak a testük, a mimikájuk is kifejező. Sebestyén Áron története eléggé szimpla, de áll a lábán, működőképesen játszható. A különböző stílusokat vegyítő zenéje sokkal jobb. Széles az érzelmi amplitúdója, tragikus és boldogságos mozzanatok megidézésére egyaránt képes, kemény ugyanúgy tud lenni, mint már-már szentimentális. A friss Kossuth-díjas Müller Péter Sziámi dalszövegei élvezetesek.
Monori Dominik Erik McAlister, a feltörekvő „titán”. Elhiszem neki a kíváncsiságát, az érvényesülési- és tudásvágyát. Némiképp srácos marad, kevéssé hihető a meglett férfivé válása, az, hogy felelősségteljes körültekintéssel irányít egy varietészínházat. Főleg, hogy mellette Eve, Jenes Kitti megszemélyesítésében, bombázó primadonnának mutatkozik. Mindketten szenvedélyesen énekelnek. Bálint Ádám, Erik bátyjaként, a józan ész szava. Mindenben segíti őket. Szentmártoni Normann a rosszfiú, akit Eve ukmukfukk, szinte se szó, se beszéd, faképnél hagy, ezért mindenáron bosszút akar állni. Tettlegességig fokozza az ármánykodását. Kautzky Armand Eve apja, aki kitagadja a lányát, de mikor minden, igencsak váratlanul, eléggé nyakatekert indoklással jóra fordul, persze a nagy, általános boldog végkifejlet mámorában, akkor „megtér” hozzá. Houdini özvegyeként Ullmann Zsuzsa erős színészi jelenléttel segíti a fiatalokat. Pelsőczy László pedig a tudós Nikola Teslaként, egy színpadon embert eltüntető ládával.
A premieren az előadás nagy siker volt. Többen állva tapsoltak. Úgy tűnik, a produkció tökéletesen megfelel azon célközönség elvárásainak, amelyik jobban szereti az illúziót a színpadon, mint a valóság leképezését.
