Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Elnézését kérem, amiért nem köszönthettem Budapestre érkezésekor. Továbbá azért, mert búcsúztatásánál sem leszek jelen. Igaz, nagy pofámon kívül semmi sem kötelez, hogy kimentsem magam – de az udvariasság sosem árt...
Magyar földön Isten hozott!, Izraelben Áldás az érkezőnek! a szokásos köszöntés. Isten nevét nem venném tollamra, és látogatásának áldásos hatásáról is csak később győződhetünk meg. De hasznosnak, hasznos. Ez biztos! Már csak azért is, mert magyar miniszterelnök kollégájának kedvenc kifejezése a csakazértis (jiddisül: dafke). Nem tagadom, Orbán Viktort és Önt sok minden összeköti.
Például mindketten szabad és tisztességes választások eredményeként kerültek hatalomra. Orbán kétharmaddal, Ön nyúlfarknyival. Továbbá mindketten fáradhatatlanul küzdenek túlélésükért, ha lehet ad vitam, ha nem, legalább bis hundert und zwanzig. Önt azzal gyanúsítják, hogy többek között ajándékokat fogadott el és közpénzeket magánosított. Ezt Izraelben korrupciónak és sikkasztásnak hívják. A mi miniszterelnökünkről azt rebesgetik, hogy az ország leggazdagabb embere, de ez nem igaz, egyelőre nem bizonyított. A leggazdagabb ember a szomszéd gázszerelő (németül és magyarul: stróman). Orbán hitvese, lánya, veje ugyancsak a felső ezer (száz, tizenkettő?) gazdag köreihez tartozik. A miniszterelnök azonban bevallása szerint vagyontalan, mondhatnám nincstelen. És ezt többen elhiszik.
Valamilyen rejtélyes okból se Ön, se Orbán nem szereti a katonákat. A magyar miniszterelnök a közelmúltban rúgta ki a vezérkar főnökét. Ön a hadügyminisztert követően éppen a hírszerzés főnökét készül kirúgni, mert Ön szerint nem szerzett elég hírt az október 7-i vérengzés előkészületeiről. Mások szerint szerzett, de Ön nem figyelt rá, mert a megszállt területen élő parasztok kiűzése minden percét igénybe vette. Orbán a honvédséget a messzi Csádba küldi, ahol fogalmuk sincs, mit tegyenek, vagy a közelebbi Bosznia-Hercegovinába, ahonnan hazazavarják őket.
Hozzátenném, egyikük sem szereti az igazságszolgáltatást. Ön a legfőbb ügyészt szeretné eltávolítani, a magyar kormányfő úgy véli, hogy a bírók feladata nem az igazságot szolgálni, hanem a kormányt. Vajon miért? Gyanítom, hogy a hatalmi ágak szétválasztásával van baj. A három ág helyett elég lenne egy is: a végrehajtó. A törvényhozás felesleges nyűg, hiszen rendeletekkel szinte minden meg lehet oldani, a parlament úgyis jóváhagyja. A bírókat viszont errefelé nem választja meg senki. Arrafelé sem. Igazságot a kormány is szolgáltathat. Úgy olcsóbb.
Ami az antiszemitizmust illeti, mifelénk a helyzet változatlan. Igaz, több mint kétezer éve dúl, de Orbán Viktor megígérte, hogy zéró tolerancia lesz. Ebből a zéró már megvalósult. Kár, hogy Ön nem két héttel korábban érkezett. Ha előbb jön, díszvendég lehetett volna az ünnepségen, ahol két neves antiszemita mellére tűztek magas kitüntetést. Nem azért mondom – megérdemelték! A maguk műfajában, mármint az antiszemitizmusban, kitűnően teljesítenek. A költészetben és az irodalomtudományban kevésbé, de egy Kossuth- vagy Széchenyi-díjastól sem lehet mindent elvárni.
Ha még korábban érkezett volna, Miniszterelnök Úr, láthatta volna a pesti villamosokon egy zsidó milliárdos torzképét. Igazán jól sikerült, a Stürmerben is megjelenhetett volna. Soros Györgyöt érdemeiért tüntették ki „ön-antiszemita” jelzővel. A rendszerváltás hajnalán ugyanis sok ezer dollárral segítette az ifjú demokratákat, vezérüket az oxfordi egyetemre küldte. Tudom, Ön sem szereti Soros Györgyöt, mert olyan ügyeket finanszírozott, amelyekkel Ön nem ért egyet. De – maradjon köztünk – holokauszt-túlélőket nem szerencsés antiszemitának nevezni. Még akkor sem, ha az ellene indított hecckampány-szakértők az Ön meleg ajánlásával érkeztek hozzánk. Erről jut eszembe, Bécs egykori polgármestere, az antiszemita jelző atyja annak idején kijelentette: hogy ki zsidó, azt én mondom meg. Ön pedig azt mondja meg, hogy ki antiszemita. Mindenki, aki Önt nem kedveli, valamint mindenki, akit Ön nem kedvel. Én pedig önkritikára kényszerülök. Ostobán azt hittem, az Ön magyar kartársa nem szereti a transzneműeket. De most, miután kimondta, hogy „Je suis Marine!”, meghajlok a nagysága előtt. Bravo, Madame le Premier ministre!
Ha már itt tartunk, szót válthatnánk a vallás politikai hasznáról. Errefelé főleg a kereszténység emlegetése hajt hasznot; annak, aki úton-útfélen emlegeti és annak, aki a hatalom péterfilléreit, akarom mondani júdáspénzét elfogadja. Júdásról jut eszembe, nincs itt hátrányos megkülönböztetés. Zsidó is részesülhet a mannából, ha hiteles (jiddisül: kóser). Hogy melyik zsidó hiteles, errefelé a miniszterelnök mondja meg. Arrafelé a vallásos melldöngetők támogatására a kormánynak nincs szüksége. Inkább a kormány támogatja őket. Egyszerű: a kormányban ülnek. A szent iratokat éjjel-nappal tanulmányozó hívőknek (arabul: talibán) például nincs idejük katonai szolgálatra. Mások ölnek s halnak helyettük. És mivel dolgozni sincs idejük, az állam eltartja őket.
Mondom, Bibit és Vikit sok minden köti össze.
Mielőtt elbúcsúznánk, egy szót jómagamról. Családomból a holokauszt után egyetlen nagynéni tért vissza. Amikor Ön Tel-Avivban megszületett, én tizenöt évesen utat építettem a Negev-sivatagban. A hatnapos háború első napján önkéntesnek jelentkeztem, de a győzelemhez nem volt rám szükség. Később, jóval később családom egy hozzám nagyon közelálló tagja két évig szolgált Izrael hadseregében. Ha haragszik rám, toljon le kedve szerint, de ha lehet, ne nevezzen öngyűlölő zsidónak.
Márton László
