Megfosztották Walter Rosenkranzot, az osztrák parlament elnökét attól, hogy ő vezethesse a nácizmus üldözötteinek kártalanítására, a múltra való tisztes emlékezésre 1995-ben felállított nemzeti alapot. A törvény szerint ez a tisztség automatikusan a képviselőház elnökét, az államfő utáni második legfontosabb rangot betöltő személyt illeti. A parlament öt pártja közül azonban négy összefogott, és egy kétharmados törvény múlt csütörtöki módosításával elérték, hogy Rosenkranz ezt a feladatot két helyettese egyikének adja át.
A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) legmagasabb állami rangot betöltő politikusával szemben kezdettől nagy volt a bizalmatlanság. A jogi végzettségű, klasszikus gitározást is tanult férfi ugyanis fiatal kora óta tagja a Libertas nevű, egykori egyetemi diákokból álló, 1860-ban alapított szervezetnek (Burschenschaft), amely azzal vált hírhedtté, hogy nem sokkal megalakulása után kizárta zsidó vallású személyek csatlakozását, s ehhez mindmáig ragaszkodik. A szervezet szabályaihoz alkalmazkodva Rosenkranz nyolc ízben vett részt kardpárbajban, igazolva bátorságát, de ügyességét is, hiszen arcát csupán egyetlen sebhely ékteleníti. A zsidók kizárását is logikusnak tartotta, arra hivatkozva, hogy aránytalanul sokan jártak közülük anno egyetemre.
Beiktatási beszédében, 2024. október 24-én Rosenkranz békés hangot ütött meg, hangoztatta, hogy elődeihez hasonlóan részrehajlás nélkül fogja vinni a nemzeti alap ügyeit, s ha ezzel képviselőtársai nem lesznek elégedettek, ő félreáll. „Szívügyének tekinti az erősödő antiszemitizmus elleni küzdelmet“ - tette hozzá. Bizalmatlanság fogadta szavait, hiszen a sajtó által báránybőrbe bújt farkasnak minősített politikus korábban sem tett lakatot a szájára, sem az FPÖ parlamenti frakciójának vezetőjeként (2017-2019), sem a mozgalom alsó-ausztriai elnökeként (2013-2019). Harcba szállt a Covid-oltás ellen, elítélő megjegyzéseket tett az Oroszországra kirótt szankciókra, és 2022-es államfőjelölti kampányában az Európai Unióból való kilépéssel fenyegetőzött arra az esetre, ha az EU-ban megszűnne az egyöntetű szavazás elve. De a munkájában megbízható jogász öt évig ombudsman is volt , állampolgári panaszokkal fordulhattak hozzá. Feladatát lelkiismeretesen látta el, ezért is gondolták néhányan, hogy a parlamentben pártok feletti, kiegyensúlyozott politikát követ majd.
Nem így történt. Első külföldi vendégeként - beiktatása után egy héttel - a magyar miniszterelnököt, az Ausztriában diktátornak, szélsőséges politikusnak tartott Orbán Viktort hívta meg. Találkozójukon kizárólag szabadságpárti képviselők vehettek részt, élükön az akkor még „népi kancellárságról“ álmodozó FPÖ elnökével, Herbert Kickllel, s figyelmességből a tárgyalások helyszínéről Rosenkranz eltávolíttatta az unió kék zászlaját. A halk szavú, a kulturált beszédre, a hibátlan öltözetre rengeteget adó Rosenkranz eleinte csak apró provokációkkal hívta fel a képviselők figyelmét politikai hovatartozására, az akadémikusok bálján például „talpig Burschenschaftban“ jelent meg, fekete-vörös-arany szerelésben a fején is. Majd az irodáját díszítő Rudolf Hermann Eisenmenger falfestmény előtt fotóztatta magát – a nácizmus idején ünnepelt nemzeti szocialista festő alkotását Rosenkranz elődei még függöny mögé rejtették. „Nem vagyok provokátor , de sem megijeszteni nem hagyom magam, sem elrejtőzésre kényszeríteni“ - jelentette ki dacosan egy interjúban. Nem rejtette véka alá, hogy az elődje, Wolfgang Sobotka által a parlamentnek ajándékozott két szokatlan Erwin-Wurm-szobortól szabadulni próbál. Már házelnökként a nácizmus rémtetteire emlékező rendezvényekre igyekezett bejutni, vagy legalább koszorúkkal képviseltetni magát, kezdeményezéseit azonban rendre meghiúsították, az emlékezők nem kértek belőle.
Komolyabb konfliktusra idén februárban került sor, amikor irodavezetője, René Schimanek botrányba keveredett. Egy Krems körzetében található, elhagyatott vadászházban, ahová Rosenkranz embere be volt jelentve, a rendőrség náci relikviákra, 30 kilogramm lőszerre és fegyverekre bukkant. Továbbá egy addig ismeretlen csoport, a „szász szeparatisták“ irataira, államalapítási terveire. Ezekben az elképzelésekben a tavaly karácsony előtt elhunyt Hans Jörg Schimanek, helyi FPÖ-vezér (korábban közel húsz évig szociáldemokrata újságíró) másik fia és két unokája is benne volt, René csak bejelentettségével vett részt az elképzelésekben, ő már jó ideje másutt lakott. Rosenkranz hallani sem akart munkatársa eltávolításáról, jogászi ellenvetésekkel érvelt. Schimanek azonban az általános felháborodás miatt jobbnak látta felállni, s „beérni“ egy helyi városi tanácsosi állással.
Ekkor határozta el a három kormánypárti parlamenti frakció és negyedikként a zöldek csoportja, hogy egy törvénymódosítással választás elé állítják a parlament elnökét: vagy önként lemond a nemzeti alap irányításáról vagy lemondatják, és eldöntheti, hogy a parlament második vagy harmadik elnökének adja át a feladatot. Azaz a kereszténydemokraták vagy a szociáldemokraták emberének. Rosenkranz nem vett részt a sorsdöntő, korábban sohasem látott egységet felmutató csütörtöki ülésen. Némi hallgatás után azt mondta, hogy még nem tudja melyik lehetőséget választja, de „mindenképpen az osztrák parlament érdekeit fogja szem előtt tartani”.
