Kaphat-e új „lábat” az egészségügy? Javíthatják-e a betegellátást a nagyvállalatok? – ezekre a kérdésekre próbáltunk választ találni Sinkó Eszter közgazdásszal, egészségügyi rendszerelemzővel és Kóka János orvossal, a Doktor 24 alapító társtulajdonosával, egykori gazdasági miniszterrel a Népszava Szike podcastjében.
Kóka János „Az egészségügy megújításának 10 éves, 10 ezer milliárdos programja" címmel február végén tette közzé vitairatát , amely, ha megvalósulna, alapjaiban forgatná fel az egészségügyi ellátórendszert. Egyebek mellett azt javasolja, hogy az egészségügyet szabadítsák ki a politika „fogságából”, és a pártok helyett egy úgynevezett Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalra bízná egy új egészségügyi törvény és intézményrendszer létrehozását. Lapunknak Kóka elmondta: a háttérben egészségközgazdászokkal már el is elkezdték az egyes intézkedések költségvetési és társadalmi hatásait elemezgetni.
Programja az elérhető és jobb ellátás mellett egyebek közt azt is ígéri, hogy 10 év alatt, mai értéken számítva mintegy 10 ezer milliárdos többletforráshoz jut az egészségügyi ellátórendszer. Az évi ezer milliárdos többletet a vénynélküli gyógyszerek és egészségkárosító élelmiszerek adójának emelésével, valamint a vállalati jövedelmekből finanszírozott kötelező kiegészítő biztosításból fedezné. Kóka továbbá számít még európai uniós forrásokra, valamint a gazdasági növekedésből származó költségvetési többlet bevételre is.
„Az állam nem akar, a családok pedig már nem képesek saját zsebből többet költeni az egészségükre. A harmadik jövedelemtulajdonos a vállalati szféra. Velük lehet és kell egy okos egyezséget kötni” – mondta. Hozzátette: azt javasolja, hogy a 250 embernél többet foglalkoztató nagyvállalatok kapjanak adókedvezményt és cserébe biztosítsanak kötelező kiegészítő egészségbiztosítást az alkalmazottaiknak. Ezzel évente 200 és 400 milliárd forint közötti összeg érkezhetne az egészségügybe a vállalati szférából. A biztosítók pedig a piacon lévő magánszolgáltatóktól és más ellátóktól vásárolhatnának minőségi ellátást. Azaz az aktív dolgozók úgy juthatnának az állami rendszer terhelése nélkül ellátáshoz, hogy járulékaik ott maradnak az állami kötelező rendszerben.
„Közel 900 milliárd forintot költ el a magyar lakosság magánegészségügyi szolgáltatása, nagyrészt saját zsebből. Gondoljuk el, hogyha összetörjük a kocsinkat, az esetek nagy részében beballagunk a biztosítóhoz, és az kifizeti. Cascóra évente 150 milliárd forintot költünk el. Egészségbiztosításra meg harmincat” – érvelt Kóka János a javaslata mellett.
Kóka János megjegyzésére, miszerint az állam nem akar többet költeni az egészségügyre, Sinkó Eszter közgazdász megjegyezte: szerinte az államnak kötelezettsége lenne a közkiadásokat emelni.
Ő állampolgárként nem szeretne lemondani arról, hogy az állam adjon több közforrást az egészségügyre. Nemzetközi összehasonlítások igazolják, hogy a közfinanszírozott rendszerekben a források jobban hasznosulnak, mintha a pénz magánforrásból érkezik. A közkiadások sokkal inkább hatékonyan vannak elköltve, ha azt vizsgáljuk, hogy mennyi pénzből, hány embert kezelnek.
- A magánegészségügy egy picit más logikával működik – érvelt Sinkó Eszter - ott természetesen azt szeretnék elérni, hogy a bevételeik ne legyenek kisebbek a kiadásaiknál. A közellátásban ez nem szempont, ott akkor is ellátják a betegeket, hogyha többe kerül az ellátásuk, mint amennyit a kormány fizet azért, ezért keletkezik rengeteg adósság a rendszerben.
Sinkó Eszter szerint a vitairat lényege az, hogy ez a kiegészítő egészségbiztosítás a munkavállalók számára nyújt majd egy gyorsabb hozzáférést a szolgáltatásokhoz. Kóka János elképzelésével – szerinte - az a probléma, hogy egyrészt a kormány azzal lemondhat arról a kötelezettségéről, hogy ő lássa el a saját állampolgárait, és ezzel a konstrukcióval a felelősséget is átnyomja a vállalatokra és a magánszférára. Márpedig Magyarországon az állampolgárok ellátása kormányzati kötelesség. Ezért a vitairatban javasolt munkáltatói biztosításnak csak egy kiegészítő jelleggel lenne szabad működnie.
