Az életünk ment tovább, valóban a harmadik gyerekkel már könnyebb a kitaposott úton a lépések megtétele. A társadalom féltő karja ölel körül, minden le van már szervezve. A több százezer forintnyi vizsgálatok, természetesen magánpraxisokban. Budapestre utaztunk, mert elengedhetetlennek, ismétlem elengedhetetlennek tartotta az orvosunk egy genetikai vizsgálatsor elvégzését. Volt ott minden, mint a búcsúban, végül is arra jutottak a hegyekben lévő magánklinika dolgozói, hogy nem látnak semmit, de nem is tudják garantálni a kizárások lehetőségét, emberek vagyunk, bízzunk a legjobban. Nem igazán értettem a kacifántos körmondatokat, egy hölgy magyarázta el, hogy csak százalékokat adnak, a mi esetünkben nagyon nagy százaléka van annak, hogy minden rendben. Jártunk ezen felül a magánorvosunkhoz, meg a kórházba is a hivatalos úton, az pont ingyen volt, egy barátunk anyukája kezelte az ultrahangot, mint egy űrhajó pilótája, azt mondta ő is, minden ok, végül is véletlenül elszólta magát, hogy kisfiú lesz.
Ekkor nagyon megrendültem, fülemben kattogott a kisfiú, csilingelő kacagása. Nem mondtam semmit, az ember nem avat be másokat hallucinációiba, mint valami Hoffman club kezdő asztronautája.
Rita szépen kerekedett, mindenki nagyon boldog volt a nagy családban, Apám boldogan kiáltott fel, a hír hallatán, hogy „Felneveljük!”
Eléggé meglepetten néztem az eseményeket, még mindig rácsodálkoztam, meglehetősen gyakran, hogy milyen sztoriba keveredtem, gyerekes apa vagyok, ami még jobban meglepett, hogy végül is vittem az akadályokat, amire sok ismerősünk, mint később visszahallottam, nem sokat tett volna a ruletten.
Reggel keltünk, rohanás, megetettem a csirkéket, reggeliztetés, tüzet raktam, Rita pakolta a lányokat a kocsiba, irány az óvoda. Én elrohantam a gimibe tanítani, Rita egy szakközépbe, angolt és franciát oktatni. Oktatás után magánórák, kert, festés, főzés, mosás, csirkék és egyéb lábasjószág bezárása, este sörözés barátokkal, kiállításmegnyitók, mozi, találkozások, fektetés, altatás, mint más családokban. Sok vendég járt hozzánk, néha komplett zenekarok táboroztak nálunk, befogadtunk német hippiket, haverokat, haverok barátait, jöttek az ismerősök külföldről, szép és izgalmas életünk volt.
A Down-szindrómás fiam történeteAz utolsó talán egy hónapban nem dolgozott Rita, addig minden ment a szokásos kerékvágásban. Fáradtak voltunk, de ez közhely, mindenki fáradt, aki él és egy ilyen életet él. Menet közben volt pár kiállításom, dolgoztam egy egri online lapnak, ahol graffitiket közöltek tőlem, illetve street artot. Ezt az innovációt együtt fejlesztettük ki, én a politikai tartalmú élceket megfestettem öreg ajtókra, a MÉH telep hátsó falára a bicajút mellett, romházakra, ismerősök kapuira, ők meg publikálták.
Az iskolában jöttek a sikerek, pár embert, akik nem tudták elviselni kicsit eltérő habitusom és kinézetem, azzal tudtam leszerelni, hogy a HVG éves iskola besorolásakor a mi sulink, az egri Pásztorvölgyi lett a megye első intézménye, a történelem szekció pedig az első, országosan! Ez akkora fegyvertény volt, hogy kritikusaim elhallgattak, hiszen hárman voltunk történészek a gimiben, szóval a siker minimum 33 százaléka az enyém volt. Mellemet kidüllesztve sétálgatott a pávakakas a folyosókon, éreztem, hogy kezd helyre billenni az életem. A Kepes galériában kiállítás, Pesten kiállítás, fogynak a képeim, szakmai sikerek, csinos feleség, tündéri család. Az ellenzéki mozgalomba is bekapcsolódtam, beszédek a Dobó téren ötszáz embernek. Hetente jártam graffitizni és street artozni, néha Pestre bulizni.
Azt hiszem, ezt nevezik álom életnek. Innen visszanézve halkan biccentek a barna hajú nyurga alteregómnak: várd ki a végét haver pajtás... várd ki a végét!
Rita hirtelen közölte, valami jön, kapkodás, rohanás a kórházba. Mivel az első két gyerek már császárral született, ezért adott volt a helyzet, nem szülhetett természetes módon a feleségem. Az orvosunk odabenn várt a kollégájával. Eddigi szüléseken nem voltam bent, az elsőnél karantén volt a kórházban, a másodikat én mondtam le, mondván, hogy semmi dolga a férfinak a szülőszobán, Rita unokatesója ment be, aki ápolónő.
A harmadiknál rábólintottam, hogy bemegyek, beöltözve a folyosóra, onnan várom a fejleményeket. Idegesen öltöttem magamra a göncöt, haraptam a szám. Mi lesz ebből? Elvigyorodtam magam, amikor az első lányom utáni buli jutott eszembe. Ez az a buli, amit nem mesélünk el, minden évben felhívom Bubu barátom, akivel megtoltuk az estét. Minden évben a napján hívom, nem is kell megbeszélni miért, csak röhögünk egyet magunkon és letesszük.
A második lánynál az utcán álldogáltam, amikor egy kocsi fékezett mellettem, benne egy operatőr barátom Funktasztikussal, a híres magyar rap énekessel. Éppen klipet forgattak, kellett nekik egy graffitis , aki fest a háttérben, engem kukáztak össze a felüljáró mellől. Kérdezték is, kicsit furi vagyok, mondtam nekik, valszeg azért, mert 3 órája vagyok 2 gyerekes apuka...
Állok a folyosón, egy ápoló elsiet mellettem, biztatóan odaszól.
- Ne rettegjen apuka, minden ok lesz!
- Majd én tudom, mikor lesz minden ok, jó!?
Olyan csípősen szóltam vissza, hogy még én is megdöbbenek, mert ez nem én voltam. Az ápoló ledermedt egy pillanatra, de én is. Akartam valamit hebegni, hogy nem is így gondoltam, szóltam volna utána, de elsuhant, néztem a földet, hogy lehettem ekkora bunkó, sziszegtem a fogam között.
Rita a műtőben fekszik, ketten matatnak rajta, orvosa és annak kollégája.
- Este voltam a koncerten... Kafa volt.
- Mi volt?
- Punnany Massif, nagyon jó zene, hallgatod?
- Igen, de mit jelent a nevük? Elég fura!
- Nem tudom, de nagyon beadja nekem...
Rita elhaló hangon szól közbe.
- Masszív puncik!
- ?
- Az egyik barátnőm pasija az énekes barátja, innen tudom!
Az ápoló kisiet, óvatosan szól.
- Megvan a kisfia! Gratulálok! Meg akarja nézni? Most már bejöhet!
Zavartan biccentek, besietek egy szobába, véres gyermek fekszik az asztalon valami gyolcson, négy ápolónő bámul, intenek kedvesen, hogy íme, lehet közeledni. Odalépek, lehajolok ehhez a pici emberkéhez, soha nem láttam még kisdedet születés után élőben, igen feldúl a látvány. Csendesen odaszólok neki, hogy hahó, én vagyok az apukád.
Hirtelen odarántja a fejét, szélesen elvigyorodik, nyilván emlékszik a hangomra, konstatálom, megsimogatom az arcát, az ápolók elhalkulnak, ez valami szent pillanat, még mindig átérzik ők is. Kicsit gügyögök neki, simogatom, aztán megnézem Ritát, beszélünk.
Családom gratulál, hívogatnak az ismerősök. Elindulok Pestre, illetve Budára. Valami fura véletlen folytán a Kiscelli Múzeumnál van bulija egy barátomnak. Nem tudom, hány kilométer hosszabbítót szereztek, nagyon messziről húzzák be az áramot az erdő közepére, ott lesz valami illegál party. Megérkezem, rengeteg régi barát, mindenki ölelget, hatalmas tüzet rakunk, van lemezlovas is, megy a techno, breakbeat, egy csapat idegen úgy érkezik, hogy egy Lada hajt oda hozzánk, ülnek benne heten és a tetőcsomagtartón még négyen 2 rekesz sörrel, út nincs, de valahogy odahajtanak, őket se küldjük el. Egy egyetemi barátommal összeszólalkozunk, mert valami idétlent mondtam a Jobbikra, kiderül, a párt szimpatizánsa, roppant kínos a csend, ajkamba harapok, úristen de megváltoztunk, alig pár éve még... És most nem értjük, mit mond a másik. A régi bandából az egyik ember már államtitkár a Fidesz alatt, s erre itt a másik jobbikos, a harmadik nevét éppen tegnap olvastam, valami milliárdos sikkasztási ügy kapcsán. Mi lett belőlük... belőlünk?
Üvölt a zene, ötven ember tombol a buliban, a lángok megfestik a víznyelő falait, amiben a buli került megrendezésre. Már a sokadik sörömet iszom. Eszter lép mellém, átölel, ad egy puszit. Egyik barátom felesége, aki a zenét intézte, a Tilosnál DJ , mosolyog, gratulál, hogy milyen szép ez a nap, hogy itt lehetünk, hogy micsoda véletlen, hogy ez lehet a tejfakasztó.
Olyan részeg vagyok, hogy alig bírok állni, csibuk lóg a szám sarkából, oldalra nézek és elkezdek kiabálni.
- Eszter! Valami nincs rendben! Valami nagyon nincs rendben!
- Ne butáskodj már! Keze, lába megvan, most mesélted, milyen aranyos volt, Rita is egészséges, hagyd már abba!
Hangosan kántálom, valami nincs rendben. Fekete felhő száll felém, a tűz sem tudja elkergetni. Szinte alig emlékszem valamire a buliból, csak arra, hogy ezt ismételgetem, már csak magamnak, valami nincs rendben, valami nincs rendben.
Nem tudom honnan jött, mert előtte nem voltak negatív gondolataim, örömmel jöttem és boldog voltam.
Ám valami megváltozott.
Fekszem az avarban, aztán csak zuhanok.
Pár napja voltam Berlinben. Eszterrel csináljuk a reggelit a konyhában. Kérdeztem, emlékszik-e erre a részre. Bólint csendesen, rágja a száját. Mióta 10 éve megtörtént ez a buli, minden alkalommal eljátszuk ezt a körülményes népszokást, mintegy hagyományként. Állunk a berlini konyhában, de egy pillanatra Budán vagyunk.
Hol van a buli? A résztvevők egy jelentős részét már azt se tudom merre jár. Mi Skóciába élünk, ők Berlinben.
Valami nincs rendben Eszter!
