A kokárdára már évek óta nehéz szívvel tekintek, amikor kisfiam ingére felbiggyesztem, ahogy iskolába indul megünnepelni március 15-ét. Ezek az ünnepek pont a nemzeti összetartozást kellene, hogy szolgálják. Erről már régen nincsen szó, mivel a sokat emlegetett árkok már nem is árkok, hanem brutális méretű szakadékokká nőttek, a szakadék alján lévő kanyargós út mellett a jelzőtáblák a polgárháború irányát jelzik. A magyar társadalom mintha két párhuzamos világban élne, ami még annyira nem is lenne baj, de hogy családokat, barátságokat feszítenek szét ezek a szakadékok, az már nem helyénvaló, pláne egy nemzeti összetartozást szimbolizáló jeles napon.
A tömegpszichózist a politika is nagyon jól ismeri, a világon sok helyen sokféleképpen tesztelik nap mint nap, és látszik, hogy működik. Pont úgy működik, ahogy a szakirodalom leírja, hogyan nem szabadna felhasználni ezeket az eszközöket, mert abból komoly problémák lehetnek.
Lázár János február közepén megmondta, hogy „a Fidesz visszatérőben van a valóságba”. Ennek nagyjából annyi esélyét látom, mintha egy végstádiumos daganatos betegre azt mondanák, hogy visszatérőben van a tokiói maratonra. Orbán Viktor ünnepi beszéde egyáltalán nem tükrözte azt, hogy elindultak volna a visszatérés útján. Továbbra is egy olyan buborékban élnek, melynek keleti széleit különböző ázsiai -isztánok és egy diktátor határoz meg, a nyugati széleit pedig egy törvényesen elítélt, a politikában elég szokatlan módszerekkel fenyegetőző multimilliárdos üzletember (és bűntársai) jellemeznek.
Orbán Viktor úgy tesz, mintha az Európai Unióba nem a magyar nép szeretett volna belépni huszonegy évvel ezelőtt.
Talán fel lehet állítani arra valamilyen mentálegészségügyi kórképet, ha valaki úgy viselkedik egy másik emberrel szemben, hogy amíg gyakorlatilag feltétel nélkül lophatja el a pénzét, addig minden rendben van, de amikor észreveszi az illető, hogy a másik meglopja és ezt szóvá teszi, kéri – mert más eszköze nincsen – hogy ezen a magatartásán változtasson és közben a pénzét a zsebéből a trezorba zárja, akkor a tolvaj ellene fordul és minden rossz forrásának őt kiáltja ki. De ne is szaladjunk ennyire előre!
Orbán Viktor továbbra is azt gondolja, hogy meghatározó hangja lett a világnak. Nem, egyáltalán nem vált meghatározó hanggá, hacsak nem olyan szempontból, hogy a világ nagy része befogja az orrát, ha megtudja, hogy valamilyen magyar állami vezetővel kell egy légtérben lenni. Talán nem véletlen, hogy a huszonhat tagállamból egyik sem áll Magyarország mellett a szavazásokon és olyan tárgyalásokra, ahol stratégiát kell alkotnia az EU-nak, Orbánt már meg sem hívják, mert nem tudják eldönteni, hogy szellemileg van-e probléma a magyar vezetővel, és/vagy szimplán árulója az európai egységnek.
Láthatóan az amerikai elnökválasztás óta beindult a henger és óriási magabiztossággal követi a trumpi agresszív, fenyegető, grundra való kommunikációt ő is. Egyre erősebbek az üzenetek és egyre fenyegetőbbek, különösen a nemzeti ünnep egységén. Nagyjaink bizonyára forognak a sírjukban, amikor egy ország vezetője poloskának nevezheti a saját állampolgárait.
A történelemben ilyen már előfordult, ezt most nem szeretném újra végig elemezni, mert már előttem megtették sokan, de ha csak a Magyar Nemzetiszocialista Mozgalom napilapjának, a Magyarságnak az 1942. július 31.-i lapszámát fellapozzuk, és elolvassuk a napilap nagyváradi tudósítójának részletes beszámolóját Szálasi Ferencnek, a Nyilaskeresztes Párt vezetőjének Nagyváradon tartott beszédéről, akkor ezt is olvashatjuk: „Beszéde végén a zsidókérdést egy viccel intézte el, amely szerint ha egy háziasszony a lakását ciánoztatja, nem fogja megkérdezni a poloskákat, hogy ’te megcsíptél-e, te nem’, hanem elpusztítja az egészet. Ez a része a beszédének nagy tetszést váltott ki.” Nem lett jó vége. Vajon hány zsidó és nem zsidó honfitársunk tapsolt a poloskás példának a Nemzeti Múzeum előtt tegnapelőtt? Kicsit több mint nyolcvan év telt el, ennyire rövid az emlékezete az embereknek? A miniszterelnök beszéde tovább fokozta a brutális szakadékot, melyet ő maga szélesít immár tizenöt éve és büszkén harsogja szét a világnak, hogy ez idő alatt senki nem tudta megrengetni a hatalmukat. Egyszerű párhuzammal élve, ha egy százméteres gyorsfutás rajtjához feláll nyolc futó és eldördül a rajtpisztoly, elindulnak a versenyzők, de az egyik úgy indul neki, hogy sorban felrúgja a másik hetet és a partvonalról ennek mindenki tapsol, ahelyett, hogy kifütyülnék, akkor ott nagy baj van. Ennél csak az nagyobb baj, ha a futam végén a riporter kérdésére, hogyan sikerült nyerni, azt válaszolná, hogy ő volt a leggyorsabb, minden rendben volt, hiszen ez a Holdról is látszott végig. Ma itt tartunk, hogy az atlétikai stadionban sokan egy ilyen nyilatkozatnak tapsolnak, és drukkolnak ennek a sportolónak. Nem, ez valahogy a sportban érdekes módon nem működik, csak a politikában.
Azt is ki merte mondani a száján ez az ember, hogy a „magyarok lételeme a szabadság”. Bizonyára közben arra gondolt, hogy a magyar média nagyobbik része az ő irányítása alatt áll, bizonyára eszébe jutott a beszántott Népszabadság, a Klubrádió és rengeteg olyan színész, közéleti szereplő, akikről ő úgy gondolkozott, hogy „mi sosem vetemednék arra, hogy…” Mégis vetemedtek, és odáig jutottunk 2025. március 15-én hogy ezekről már senki nem beszél, mert az évek során mindig mondott és ráadásul tett (ugye megmondta: ne azt figyeljék mit mondok, hanem ami teszek) nagyobbat, felháborítóbbat, ami szinte eljelentékteleníti a múltat.
Óriási lépésekkel haladunk a fasizálódás útján, Orbán hatalmas gázt adott, hogy utolérje Putyin módszereit. A fekete autók beszerzése is talán már elindult és poloska társaimnak azt javaslom, hogy mostantól ne igen másszunk fel emeletes házakra, szállodákra, mert nagy a huzat és az ablakok is nyitva lesznek, hiszen jön a tavasz és a jó idő. A poloskák a talpukra esnek a tizedik emeletről?
Sajnos az ünnep délutáni órái sem tartogattak számomra túl sok örömet. Magyar Péter egyszerűen nem tud kiszakadni a NER-iskolában magába szívott politikai elemektől. Elindította a saját maga polgári köreit TISZA-szigetek néven. Eleinte nem mondott semmi konkrét programot, most már odáig eljutott, hogy próbálja kétségbeesetten követni a kormány ígérgetés-cunamiját. A tegnapi nap végére olyan jó helyzetbe került a magyar társadalom, hogy háromszor tizenkét pontot is kapott, és mindenki vérmérséklete szerint dönthet arról, hogy melyiket követi. Ugye van, amit az iskolában tanultunk, amit még a márciusi ifjak fogalmaztak meg, aztán Orbán is megfogalmazott tizenkét pontot, amit mintha az elmegyógyintézet rácsai közül fújt volna ki a szél. Az intézet másik kórterméből a harmadik tizenkét pontot a Tisza-szél fújta ki.
Ott kezdődik számomra minden probléma, hogy Nagy Ervin a színpadról ordítja a tömeg felé, hogy nem kérünk új tizenkét pontot, nekünk, magyar embereknek az eredeti 1848-as pontok az irányadók, a tömeg megtapsolja, éljenzi, majd Magyar Péter egy óra múlva felsorolja a Tisza 12+1 pontját (avagy nem hivatalos népszavazási kérdéseit). A tömeg tapsol, éljenez. Bódis Kriszta, aki több médium szerint a magyar LMBTQ-közösségért a legtöbbet tette, valahogy elfelejtkezik megemlékezni már a közösségről, ahogy Magyar Péter sem ajánl szövetséget nekik. A megemlékezést fideszes trollok vagy lelkes Tisza-szavazó transznemű emberek matricái jelentik csupán a mobil WC-k ajtajain. Talán nem véletlen, hogy több jobboldali propagandamédium is felhívta erre a figyelmet. Nem tudom elfogadni azokat a magyarázatokat, hogy ez annyira forró téma lenne, hogy veszélyes kiállni mellette, mert a Tisza szavazatokat veszíthet ezzel. Úgy gondolom, jelentősen túl van értékelve egy társadalmi kisebbségi csoport szerepe annak köszönhetően, hogy a Fidesz átpolitizálta ezt a témát, és senki sem meri széttörni végre ezt az üveggömböt, mely felett a kormány mormol el kuruzsló és fenyegető imákat szinte minden héten.
Magyar Péter populizmusa ugyanazon a vágányon halad, mint Orbán Viktoré, csak egy-két megállóval hátrébb jár.
Elővette a nyugdíjasokat, akiknek most már nem elég a 2 kiló krumpli, és nem elég az áfavisszatérítés, most már nagyobbat kell mondani, így bemond egy fejenként 200 000 forintos juttatást. Miért pont annyit, és miből fogja ezt kifizetni, rejtély. A nők is hirtelen nagy szerepet kapnak, annyit talán megértett a tanácsadóitól, hogy van valami üvegplafon, amit a nőknek át kellene törniük. Hitvány ígérgetés, ugyanúgy, mint ahogy a gyümölcs-zöldség áfavisszatérítés és a gyógyszer-áfacsökkentés is, vagy az szja-csökkentés 9 százalékra. Mára ide silányult le a politika, elég az, hogy ki tud nagyobbat ígérni? Azért arra mindenkit emlékeztetnék, hogy Magyar Péternek továbbra sincsenek bejelentett közgazdasági szakemberei, nincsen kidolgozott programja, amely altámasztaná ezeket a hihetetlen ígérgetéseket. Azok pedig, akik legyintenek erre, hogy mindegy, majd lesz valami, csak menjen Orbán, óriási tévedésben vannak! Az életben is, hogy ha van valami nehéz helyzet, akkor talán az a legrosszabb gondolat, cselekedet, hogy nem nézzük meg, hogy a kármentés után mi fog következni, hanem legyintünk egyet és azt mondjuk, majd lesz valami. Felelőtlen magatartás, amiből még nagyobb bajok származhatnak később.
Magasházi Mónika
Független transzjogi (poloska) aktivista
https://transzegeszsegkozpont.hu
