„Ha már tanításra adja a fejét az ember, érdemes végiggondolni, kiket és mire tanítunk. Ma ugyanis olyan gyerekeket tanítunk, akik már a digitális korszakban nőttek fel, és olyan problémák megoldására kellene őket megtanítanunk, amelyeket még nem ismerünk." Erre a gondolatra fűzte fel mondanivalóját, és adott ízelítőt abból a folyamatból, amit a Homo informaticus evolúciójaként aposztrofált Mérő László matematikus, egyetemi professzor a futureBIZ konferencián. A napokban került sor Budapesten az első olyan hazai rendezvényre, amely az üzleti jövőkutatást állította fókuszába, egy sor neves előadót felvonultatva.
A professzor hangsúlyozta, az evolúció nem egy lezárt folyamat, az napjainkban is zajlik, ráadásul nem csak biológiai téren. Mint ismert, az 1800-as években Darwin evolúciós és Mendel öröklődési elmélete óriási változást hozott a tudományban, ugyanis olyan általános elveket fogalmaztak meg, amelyekből nemcsak a biológiai élet logikája következik, hanem általában minden életé – mint például a gazdasági, az üzleti vagy szellemi életé is. Darwint elsősorban az érdekelte, hogyan alakulhatott ki ilyen rengeteg faj, és amire rájött, hogy ezek egymásból jöttek létre – ezt nevezte el evolúciónak. Mendel pedig azt fedezte fel, hogy nem maga az élőlény öröklődik, hanem bizonyos tulajdonságai, amelyeket a gének határoznak meg.
Napjaink pszichológiájában kétféle darwini értelmezés verseng: a biológiai és az egyetemes darwinizmus. A közös kiindulópont, hogy az agyunk valamikor a kőkorszakban alakult ki, és azóta nem sokat változott. A biológiai darwinizmus szerint azonban itt állunk az információs korszak küszöbén, és az új kihívásokra csak rossz válaszokat tudunk adni (drog, depresszió, internetfüggőség stb.), míg az egyetemes darwinizmus azt állítja: a kőkorszaki ember agya igenis alkalmas az információs társadalom létrehozására is. Ez utóbbi elmélet szerint nem azok az igazi veszélyek, amelyeket a biológiai darwinizmus említ. Természetesen ezeket a problémákat kezelni kell, azonban ennél sokkal komolyabb kihívást jelentenek azok a helyzetek, amelyeket a tudásunkkal teremtettünk meg.
Mérő László egy példával szemléltette a fentieket. Az ember egy nagyon lassan érő lény – gondoljunk csak arra, hogy egy háromórás kiscsikó lábra áll, szaladgál, míg egy csecsemő erre nemhogy háromórásan, de még három hónaposan sem képes –, nincs másik olyan biológiai lény, amelyik megengedhetne magának ilyet. És ez még csak a fizikai érés, a szellemi, mentális fejlődésünkhöz évek, évtizedek kellenek. Nem csoda tehát, ha mindenáron igyekszünk megőrizni, felnevelni a már megszületett utódokat. Ehhez hozzájárul az orvostudomány, amely ma már képes rengeteg olyan betegséget kezelni, amelyek korábban végzetesek voltak. A gyomorkapu-szűkülettel született kisbabák régebben nem maradtak életben, azonban nagyjából 50 éve már egy műtéttel helyrehozható ez az elváltozás, így ezek a gyerekek felnőnek, majd egészséges felnőtté válnak. Ugyanakkor a gyomorkapu-szűkület génjét magukban hordozzák. Ez egy recesszíven öröklődő betegség, tehát csak akkor alakul ki, ha mindkét szülő hordozó volt. Amíg ezek a gyerekek meghaltak, a gén elterjedtsége állandó, viszonylag alacsony szinten mozgott. De amint biztosítottuk a túlélést az érintetteknek, ezzel a gén továbbörökítését, elkezdett szaporodni a lakosságban. És ez csak egy betegség, számtalan ilyen van még. Ahogy Mérő László fogalmazott: 10-20 generáció múlva minden ember azzal fogja kezdeni az életét, hogy néhány életmentő műtéten kell átesnie. Ide vezet az evolúciónk jelenlegi iránya. Ezután megszavaztatta a jelen lévőket, hogy mi a véleményük: inkább tartsuk életben ezeket a babákat, vagy sem. Nem meglepő módon elsöprő többségben voltak azok, akik a műtétre és az életben tartásra voksoltak. Mérő László hozzátette: nagyon fontosnak tartja hangoztatni ezeket a veszélyeket, még akkor is, ha kisebbségben vannak azok, akik szerint másképp kellene kezelni ezeket a problémákat. Mint elmondta, már nagyon sok helyen feltette ezt a kérdést, és mindenütt 2-5 százalék volt azoknak az aránya, akik szerint ez túl veszélyes irány.
„Én Homo informaticusnak neveztem el azt az emberfajt, amelynek az evolúciója már nem pusztán biológiai, hanem a gondolatok fejlődését is magában foglalja. Például megtanulunk meggyógyítani ilyen betegségeket, aminek viszont az a következménye, hogy technológiafüggők leszünk. Másfajta lesz az az emberiség, amelyik eleve életképtelenül születik, mégis túlél, mert megteremti magának a körülményeket, hogy ezeket a beavatkozásokat minden babán végre lehessen hajtani.” Hozzátette: ebből az evolúciós változásból már most látszik, hogy a mai fiatalok sokkal gyorsabban észlelnek dolgokat, például egy videóklipben simán elviselnek másodpercenként öt vágást, amit a középkorúak vagy még idősebbek már nem – ez is egy evolúciós változás, egy reakció a digitalizációra. Ugyanakkor ezt a generációt erős kritikusság is jellemzi, miközben még lassabban akarnak felnőni, mint amit a Homo sapiens biológiája igényel. 25-30 éves korukig jól érzik magukat a mamahotelben. Emellett nem félnek hibázni, azt a próbálkozás természetes velejárójának tekintik. A biológia végül is a hibákból él, így alakulnak ki újabb és újabb változatok, így tud működni az evolúció. Ezért is fontos a konvertálható tudás: lehet, hogy abban a pillanatban még nem tudjuk, mire jó az az ismeret, de valamire majdcsak jó lesz. „Nem baj tehát, ha olyan dolgokat tanítunk, amiket most éppen nem lehet használni. A naprakész tudás eleve mindig csak tegnapra kész” – emelte ki a matematikus. Az „okos ember” definíciója is sokat változott, míg korábban azt tartották, hogy aki okos, az jól tudja előre jelezni a jövőt, ki tud számítani bizonyos dolgokat. Mára ez teljesen megfordult: ma az az okos ember, aki tisztán látja, hogy a jövő kiszámíthatatlan, matematikailag is. Mégis van, aki tud előre alkalmazkodni, és azok képesek erre, akiknek olyan tudásuk van, ami bármikor konvertálható valami másra. „Ma például egy vezető mielőtt meghozna egy döntést, körülnéz az interneten, hogy mit lehet tudni arról a problémáról. Az interneten ugyan minden megtalálható, kivéve egyvalamit: hogy amit megtaláltam, az okosság vagy hülyeség. Ezért kell megtanítanunk a diákjainkat arra, hogy ezek között különbséget tudjanak tenni” – jelentette ki Mérő László.
