A New York-i Times Square-en, Bostonban és Vermontban is tüntetések voltak Donald Trump amerikai és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök botrányba fulladt washingtoni találkozóját követően.
A The Guardian beszámolója szerint a Vermont állambeli Mad River Valley sípályájánál körülbelül ezer tiltakozó fogadta az oda pihenni érkező J. D. Vance amerikai alelnököt. A településen a látogatása miatt szombat-vasárnap egymást érték a tüntetések, a főutcán és az alelnök szálláshelye előtt is, illetve magán a pályán.
Tizennégy demokrata kormányzó fejezte ki szolidaritását UkrajnávalA tüntetők olyan transzparenseket emeltek a magasba, mint „Áruló JD Vance, Oroszországba menj síelni!” vagy a „Vance országunk szégyene", „J.D. Vance, Volodimir Zelenszkij 10X akkora férfi, mint te”, illetve a „Trump Putyint szolgálja”. Amikor elterjedt, hogy az alelnök melyik lifttel síelni, magán a pályán is tüntetők jelentek meg, de nem találkoztak a politikussal.
Úgy tudni, a tiltakozást látva JD Vance visszavonulót fújt és ismeretlen helyre távozott.
A pénteki Trump-Zelenszkij találkozón JD Vance vezényelte az ukrán elnök ellen mondvacsinált okokból indított verbális támadássorozatot, főleg azt firtatva, miért nem köszönte meg eléggé Volodimir Zelenszkij az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatást. Az igazság az, hogy elég sokszor hálálkodott már.
Volodimir Zelenszkij legkevesebb 33-szor köszönte meg a támogatást, amelyet az Egyesült Államok adott UkrajnánakDonald Trump szakítással fenyegette meg Volodimir Zelenszkijt, az ukrán elnök nem hiszi, hogy bocsánatot kellene kérnieTrump–Zelenszkij: az EU egységesen lépne fel, Orbán Viktor azonnal fenyegetőzni kezdett