Úgy tűnik, a tüntetők miatt inkább elmenekült a vermonti síparadicsomból a pihenni érkező amerikai alelnök

A Trump–Zelenszkij találkozó után New Yorkban, Bostonban és Vermontban is demonstrációkat tartottak a Trump-adminisztráció ellen.

Megnyitott az eplényi sípálya

Az üzemeltetők szerint 70 centiméteres a hótakaró.

A bíróság megsemmisítette a Normafára épített sífutó- és szánkópálya engedélyeit

A Fővárosi Törvényszék döntése annak fényében még érdekesebb, hogy a XII. kerület fideszes vezetése már közpénzmilliárdokat költött a tervekre. 

A bíróság a természetért aggódóknak adott igazat

Mégsem nyithatnak meg a sípályák Olaszországban

Az egészségügyi miniszter azonnali rendelkezéssel hatályon kívül helyezte a döntéseket, amelyeket a tartományok hoztak még az előző kormány intézkedései alapján.

A felvonóról kiabálták a síelőnek, hogy vigyázzon, mert egy medve üldözi (videó)

A férfi profin kezelte a helyzetet, nem ijedt meg a sarkában loholó mackótól.

Illusztráció

Több embert maga alá temethetett egy lavina Oroszországban

A TASZSZ hírügynökség szerint az incidens oka mesterségesen előidézett lavina lehetett.

Bulistop az osztrák sípályáknál

Csak csúszni lehet, éjjel dorbézolni nem.

Sípálya Tirolban.

Még a majonézes tasakokat is eltüntetik a műanyagmentes síterepről Olaszországban

Egy kutatás szerint az alpesi gleccserek ugyanannyira szennyezettek apró műanyagrészecskékkel, mint az európai tengerek, ezért az észak-olaszországi Pejo-völgyben, Trentino megyében kialakítják a világ első műanyagmentes síterepét.

Hó nélküli sípályát nyitottak egy szemétégetőn Dániában (videó)

A dánok annak ellenére nagy síelők, hogy hegyük nincsen, így az üvegfalú lifttel megközelíthető pálya, amelynek oldalába mászófalat is terveznek, összeköti a kellemest a hasznossal.

Síelők között kocsikázott egy 91 éves férfi

Sípályára hajtva, síelők között rövidítette meg autóútját egy 91 éves férfi Dél-Tirolban.

Két pályakarbantartó halt meg egy francia sípályán

Életét vesztette vasárnap reggel egy franciaországi sípályán két pályakarbantartó munkás, amikor véletlenül működésbe lépett egy robbanószerkezet, amelyet lavinák elindítására használtak volna.

Forrás: Facebook

Meghalt az Eximbank igazgatója egy osztrák sípályán

Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója halt meg Ausztriában szombaton - erősítette meg az Origo értesülését vasárnap a Külgazdasági és Külügyminisztérim (KKM) sajtófőosztálya az MTI-nek.

Népszava fotó

Csütörtökön nyílik az eplényi sípálya

Megnyitja kapuit csütörtökön az eplényi sípálya. A sízők az A1-es főpályát és a T1-es tanulópályát is használhatják, amint az időjárás engedi, további pályaszakaszokat nyitnak meg - közölte a létesítményt üzemeltető kft. marketingvezetője az MTI-vel.

Forrás: Intersport Síaréna Eplény/Facebook

Lesiklani az ország tetejéről

Kékestetőn 1014 méterről indul a leghosszabb hazai sípálya, amely tavasztól őszig a legkülönlegesebb extrém sportok helyszíne is. Az elmúlt évekkel ellentétben az idén hóból sincs akkora hiány, így a sísport hazai szerelmeseinek csak fel kell mászniuk az ország tetejére.

Szombattól síelhetünk a Mátrában

A tervek szerint szombaton nyit a mátraszentistváni sípark, a területen kedden kezdik a hóágyúzást - közölte a sípark.

Focipálya a Csillaghegyi strand helyére? Itt az alaprajz!

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) már az MTI-vel is közölte, hogy koncessziós beszerzési eljárást írt ki a Csillaghegyi Strandfürdő területén létrehozandó műanyag borítású sípálya, valamint futballpálya építésére és üzemeltetésére, hasznosítására. Az Átlátszónak időközben elküldték a tervezett létesítmény alaprajzát is.

A Csillaghegyi Strandfürdő területe a Google Maps műholdképén. Forrás: Google Maps/Átlátszó

Megnyílt a sípálya Pécsett

Keddtől várják a síelőket a pécsi sípályán - közölte a pálya fenntartójának, a PVSK síszakosztályának helyettes vezetője.

Forrás: Facebook

Tippeljen: hol épül meg a világ leghosszabb fedett sípályája?

A világ leghosszabb, 1,2 kilométeres fedett sípályáját építik fel Dubajban egy nagyszabású turizmusfejlesztési program keretében - írja a Gulf News internetes kiadása.

Illusztráció/Thinkstock

Síelésre fel! Nyit a kékestetői pálya is

Pénteken 9 órakor nyitja ki a Kékestető déli oldalán lévő sípályákat a Kékestető Sícentrum - olvasható a sícentrum honlapján.

FOTÓ: Thinkstock

Vasárnap megnyílt az eplényi sípálya

A hóágyúzásnak és a havazásnak köszönhetően vasárnap megnyitott az eplényi sípálya - közölte a síközpont marketingvezetője.

Folyamatosan dolgoznak a hóágyúk az eplényi Nordica Síarénában 2014. december 27-én. MTI Fotó: Nagy Lajos

Ónos eső - Tönkrement a dobogókői sípálya

A burkolatra dőlt fák, illetve leszakadt jeges ágak eltakarítása után hétfő délután megnyitották a Dobogókőre vezető bekötőutat, de a sípályát még jó ideig nem lehet használni.

Télidőben a lényeg a hó!!!

Ha csak egy napunk van és a pénztárcánk sem túl vastag, akkor a legjobb, ha észak felé indulunk. Szlovákiát mind többen fedezik fel, hiszen két óra alatt elérhetők az ottani síterepek. Ha viszont magas hegyek között, igazi havasi környezetben is szeretnénk élvezni a magyaros vendégszeretet - és nyelvtudásunk is hézagos - akkor nincs jobb választás, mint Székelyföld. Bár kicsit messzebbre kell utazni, de a különleges élményért és az egyre jobb sípályákért igazán megéri elmenni odáig.

Donovaly a magyarok számára is jól ismert és kedvelt hely. Fotó: Népszava
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang