Kolibri Színház;Zalán János;felmondások;

Zalán János

Tömegével mondtak fel a Kolibri Színházban Zalán János érkezése miatt

Sokan a bizonytalant is vállalják, csak ne kelljen vele együtt dolgozni. A májusi műsor már összeomlott.

A Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház munkatársainak egy jelentős része, összesen közel 30 fő döntött úgy, hogy nem kívánja folytatni munkát az intézményben az új igazgató, Zalán János vezetése alatt - értesült az Index.

Az új igazgató hivatalosan ma kezdte meg munkáját a színház élén, a lap szerint erre reagálva jelentette be távozását a munkatársak jelentős része. A távozó színészek között van Nyirkó Krisztina, Nizsai Dániel, Szívós Károly, Török Ágnes, Erdei Julia, Krausz Gábor, Rácz Kármen, Rácz Kriszta, Bárdi Gergő, Kőszegi Mária és Csernák Norbert. Felmondott továbbá a teljes színházi nevelési csapat: Gyevi-Bíró Eszter, Bogdán-Sákovics Eszter, Eck Attila, Fekete Balázs, Keszte Bálint és Kámán Orsolya. Megy a színház rendezője, Vidovszky György is, továbbá a látványtervező Orosz Klaudia. Sokan lelépnek a háttértárak dolgozói közül is, díszítők, ügyelők, kellékesek, többek között Kiss Géza ügyelő, Szabó Lívia kellékes, Reymeyer Dóra kellékes és Végvári Eszter művészeti titkár.

A lap úgy tudja, hogy ez ugyanakkor nem minden, az évad végével ugyanis további távozók lehetnek. Mivel a felmondott művészeti munkatársak közül a legtöbben április 30-i határidővel távoznak, a májusi műsor már összeomlott. Hogy milyen előadások maradnak műsoron és mivel pótolják a kieső produkciókat, az egyelőre bizonytalan. Ahogy bizonytalan egyelőre az is, hogy a távozók hol folytatják: akkora ugyanis az ellenszenv Zalán János iránt, hogy az Index szerint sokan inkább az ismeretlent is bevállalták, mint hogy együtt kelljen dolgozni vele. Zalán Jánost eleve a társulat tiltakozása ellenére nevezték ki a gyermek- és ifjúsági színház élére 2024 novemberében, a Magyar Színházi Társaság pedig azonnali magyarázatot várt Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős minisztertől, majd nyílt levélben kérte Karácsony Gergely főpolgármestert a helyzet orvoslására. A Vidnyánszky Attila vezette Magyar Teátrumi Társaság viszont üdvözölte a tárca lépését.

Zalán János korábban a Pesti Magyar Színház vezetője volt, amelyik ellen épp most folyik hatósági vizsgálat a regnálása alatt tapasztalt szabálytalan működés miatt.

Mint ismert, Hankó Balázs, a KIM vezetője még 2024. december 19-én Zalán Jánost, a Pesti Magyar Színház éléről egy átvilágítást követően távozó vezetőjét nevezte ki a Kolibri Színház vezetőjének. Ez annak ellenére történt így, hogy a teátrum alapítója, Novák János és a társulati tagok többségével együtt Vidovszky György főrendező pályázatát támogatta: 51 ember, a stáb 88 százaléka Vidovszkyra szavazott, Zalán egy voksot kapott. Bár a Kolibri jelenleg is telt házzal működik, nem mellesleg jelentős eredménytartalékkal rendelkezik, Zalán a maga pályázatában a Kolibri „megmentését" tűzte ki célul. Horgas Péter gyanúja szerint ez utóbbi, a Kolibri „megmentése” egyszerűen azt jelenti, hogy a teátrumnak nagy európai kapcsolatrendszere van, a probléma az volt, hogy a KIM mint fenntartó nem fogja eltűrni, hogy ne „nemzetstratégiai” elvek mentén működjön, a tárca vezetése nem akarja beengedni a Kolibribe azt, amit „brüsszeli mainstreamnek” hív.

Ismét itt járt a milánói Scala zenekara, ezúttal egy fiatal karmester Lorenzo Viotti vezényletével. A lelombozó első rész után, amelybe csak Gautier Capucon csellista játéka hozott fényt, egészen élvezhető második rész következett Prokofjev művével.