Tavaly februárban Novák Katalin bocsánatot kért mindazoktól, akik úgy érezték (!), nem állt ki mellettük, amikor köztársasági elnöki kegyelemben részesített egy férfit, aki segített eltussolni felettese pedofil bűncselekményét. Majd bocsánatot kért azoktól, akik úgy érezték, hogy a lemondásával hagyta őket cserben (?).
Gál Kristóf, az ORFK kommunikációs vezetője idén február 5-én bocsánatot kért mindazoktól, akiket felháborított, megbotránkoztatott, sértett a rendőrség kommunikációja, ahogy a Budapesten élő japán nő meggyilkolását próbálták sima balesetnek beállítani.
A Nissan magyarországi importőre február 13-án bocsánatot kért mindazoktól, akiket a reklámkampányuk – amelyben ordenáré, szexista, nőgyalázó mondatok hangzottak el – szándékuk ellenére (!) megsértett vagy megbántott.
Az egyik legszebb emberi tulajdonságnak tartom, amikor valaki képes szembenézni azzal, ha hibázott, és a felelősséget nem másra hárítva, őszintén, tiszta szívvel képes bocsánatot kérni. Azzal is tisztában vagyok, hogy mindenki követ el hibákat. Mindenki. Csak az nem mindegy, ki milyen pozícióban milyen szintű hibákat követ el. Egy bolti eladó félreáraz egy terméket, és az 20 forinttal többe kerül – bosszantó, de azért könnyen túlléphetünk rajta. A zsúfolt buszon véletlenül a lábunkra taposó tűsarok már fájdalmasabb, de nyilván ez sem rosszindulatból fakad. Viszont emberek fizikai vagy lelki bántalmazása, megnyomorítása, megölése korántsem ez a kategória. Ezek nem hirtelen, váratlanul, véletlenül fellépő kellemetlenségekre adott rossz válaszok, hanem olyan súlyos tettek, amelyeknek a rettenetes, végzetes vagy beláthatatlan és jóvátehetetlen következményeit felelős, átgondolt döntéshozatallal simán meg lehetett volna előzni.
Úgyhogy az áldozatok nevében köszönjük szépen a nagy semmit. A válaszunkat pedig már régen megírta József Attila: „Tudod, hogy nincs bocsánat.”