szociálpolitika;egyházak;Orbán-rezsim;

Egyházi térfoglalás

Miközben a szegényeken példás elkötelezettséggel segíteni próbáló Iványi Gábor egyházát Orbán Viktor személyes bosszúvágyától vezettetve éppen ellehetetleníteni igyekeznek különböző állami szervek, a kabinettel kollaboráló felekezetek befolyásának növelése ismét napirendre került. Nem tudom másképp értelmezni azt a fejleményt, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a hírek szerint úgynevezett gondoskodásmenedzsment alapszakot tervez indítani a „zsidó-keresztény” közösségi gondoskodás elveire építve. Vagyis a jelek szerint az Orbán-kormány előkészíti a terepet hazánk szociális intézményeinek egyházi kézbe való átjátszásához.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára már négy esztendővel ezelőtt sem titkolta az orbáni állam prioritásait. Akkoriban deklarált programja sok mindent tartalmazott. Magába foglalta a „segélyalapú társadalom” felváltását a „munkaalapú társadalommal”, vagyis annak a 2010 után meghonosodott szellemiségnek a folytatását, amelynek jegyében például végtaghiányos embereket nyilvánítottak munkaképessé a kötelező felülvizsgálatokon. Kétségtelenül sikeres lett aztán a „kommunista örökséggel való szembefordulás”.

E sorok írója kellően kritikus a Kádár-korszakkal szemben, de akkoriban senki sem merte volna meglépni azt, amit ez a szenteskedő, szociálisan mégis érzéketlen bagázs megtett: a társadalom egy részét megfosztani egészségbiztosításától. Meglepő őszinteséggel vallotta be továbbá Fülöp Attila, hogy számottevően erősíteni kívánják az egyházak szerepét.

Nem szükséges sokáig találgatni, mi motiválja a gondoskodáspolitika átideologizálását. Egyrészt a szerecsenmosdatás. „A képzés nem a szellemiség szempontjait veszi figyelembe, hanem a szociális gondoskodásnak az újkorban kezdődő történetéhez képest a gondoskodás múltbéli hagyományaihoz nyúl vissza” – írja a szóban forgó képzést támogató Schlachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet.

Ebben a közleményben persze benne van annak burkolt beismerése, hogy a „keresztény” középkor prominensei többnyire épp úgy magasról tettek a nyomorultakra, ahogy most az Orbán-kormány; az állami szintű gondoskodás bizony a szekuláris újkor fejleménye. A „bevett egyházaknak” ezt a múltbéli mulasztását törölnék ki a kollektív emlékezetből a szociális területen dolgozók agymosása révén. Itt jegyezném meg, hogy az ateizmus nem morális kategória. A személyes Istenben nem hívő szociális munkások éppen olyan odaadással végezhetik munkájukat, ahogyan vallásos kollégáik. Akkor meg mi célt szolgál ez a cécó?

Megválaszolom a kérdést: az Orbán-kormánnyal szövetséges felekezetek további térfoglalását. Miniszterelnökünk már 2026-ra gondol. A NER fennállása óta most először komolyan rezeg a léc, szükség van minden szószéki agitációra a Fidesz mellett. Ezt a politikai támogatást ellentételezné Orbán Viktor a teljes szociális rendszer egyházi kézre juttatásával. A főpapokat pedig a hívők számának drasztikus csökkenése sem ébreszti rá arra, hogy halálos bűn kollaborálni egy korrupt, jogfosztó rezsimmel.