Felépült az első emeletes ház az utcánkban. Umathum tanár úr sütit hoz a munkásoknak, felveszi a sárga nyakkendőjét. Új áramlatok ezek, Tomikám, nagy nap ez a mai! Este buli a Cápa presszóban. A kocsmáros csípőből osztogatja az ingyenköröket, itt van mindenki, még a Trau bácsi is idebicegett, pedig ő aztán nem csinál titkot belőle, rühelli az egész bagázst. Mindenki Kandúrnak hívja, pár éve autószerelés közben egy dróttal belekapott a szemébe, össze kellett varrni, a pupillája azóta hosszúkás, mint a macskáké. A pultnál kipirosodott arcok és szőrös kezek. Ezer éve, Tomikám, milyen ott Pesten, mit is tanulsz. Mindenkinek azt mondom, hiányzott a falu, jobban hangzik, mint hogy a szobatársaim elmentek sörözni Csehországba, és untam a Netflixet.
Anya két egeret ölt meg a hétvégén. Büszkén mutatja a seprűt, amivel agyonvágta őket, apád nem csinál semmit, egész nap a tévé előtt döglik, esténként meg csak horkol, hozzám se nyúl már, elvihetnéd horgászni. Finom a leves, mondom, anya szürcsöl, csak fehérrépa van a tányérjában, sárgarépát sosem tesz a levesbe, attól nem lesz szép fehér bőre az embernek, mondta mindig kiskoromban. Meddig maradsz? Most tovább. Örülök, hogy megjött az eszed. Leszedi a tányérokat, elém rakja a borsófőzeléket. Milyen a Pest? Sok lányt felviszel a lakásra? Fel, mondom, de talán túl félénkre sikerült a válaszom, anya legyint, hagyd ezt a meg nem értett művész szerepet, szánalomból nem fekszik össze veled senki. Odamész, játszod kicsit a hülyét, véletlenül hozzáérsz a seggükhöz. Jól táncolsz?
Citrommal és Luluval a vietnámi woltosoktól vett füves cigit szívjuk. A woltosok alig beszélnek angolul, mindig mutogatunk és bólogatunk velük, azt beszélik, a nagyapáik összesen huszonkét amerikai katonát öltek meg a háborúban. Az első hónapokban kerülte őket mindenki, aztán a polgármester gyűlést hívott össze, haladunk a korral, ez most a trend, értsétek meg. Végül is tényleg nem tehetnek arról, hogy így születtek, helyeselt Umathum tanár úr. Csak vennének már fel egy rendes cipőt a lábukra. Citrom török zenét játszik a telefonján, a sivatagba képzelem magam, ölemben egy kövér fehér macska. Félek, hogy kiesik, de biztosan ül. Lulu a DM-es munkáról beszél, nem is gondoljátok, milyen sok lány vesz óvszert, a Simon Gréta legutóbb rám is kacsintott, szerintetek ez jelent valamit. Citromnak nincs munkája, pár hete összeveszett a polgármesterrel a piacon, őelé ne álljon be senki, ő nem hisz a hierarchiában. Azóta két építkezésre is el akart menni, nem vették fel. Az egyetemről kérdeznek, a filozófia szóra mélyet szívnak, ülünk csendben. Nem kérdeznek rá a magától értetődő mit fogsz azzal dolgoznira, gyerekkorunk óta ismerjük egymást.
Trau bácsi bezárta a telekomos fiút a spájzba. Bekötötte az új modemet, megkérdezte, hol a kuka, Trau bácsi a spájzba vezette. Baltával a kezében fenyegetőzik, ha valaki kiengedi, agyonvág mindenkit. Szikszay őrmester próbálja nyugtatni, nem ér annyit, amúgy is, mit ártott az magának. Elegem van a sok elektronikából, üvölti Trau bácsi, suhint egyet a baltával. Szikszay arrébb áll, ennyit azért nem ér, lehet leolvasni az arcáról, a kerítésre könyökölve gyújt rá. Bántotta magát, kérdezem Trau bácsitól, próbálom a kibeszélés felé terelni a diskurzust, a közös gyűlölet mindig összehozza az embereket. Nem kell nekem chip, hogy aztán figyeljenek! Az csak a wifi, kontrázok egyre közelebb lépegetve. Elegem van már ebből, suttogja Trau bácsi, a falnak dől, eldobja a baltát. Szikszayra nézek, de nem mozdul, akkor már fejezd is be, Tomikám. A nappaliba kísérem Trau bácsit, kiengedem a telekomost. Ez egy hülye állat, bazmeg! Kiszalad a hátsó ajtón. Trau bácsi görnyedten ül az ágyán, a Fradi-meccsről mesélek neki, mindenki tudja, hogy egy Fradi-sas van a bokájára tetoválva. Kaptam jegyet a kapu mögé, pacsiztam a Bödével is! Arcán alig látható mosoly, mered tovább a szőnyegre. Szikszay belép a szobába, az ajtófélfának dől, csóválja a fejét.
Apával horgászunk. Szorongatja a botot, a kidagadt ereket nézem a kézfején. A tó közepére sodródunk, jön fel a nap. Nincs kapás, de mi sohasem a halakért ültünk csónakba, csak egyszer fogtunk valamit, valószínűleg a tó legszerencsétlenebb keszegét. Vissza akartam dobni, de apa a padhoz vágta a keszeg fejét, jobb ez, mint ami a Pennyben van. Apa köhécsel. Olvastam pár cikkedet. Jópofák. Van, ami fizet is, válaszolom kis szünet után. Bár nem sokat. Most ő tart szünetet. Ha nincs ott anya, sohasem bonyolódunk barokkos körmondatokba. Leteszi a botot. El kell mondanom valamit. Apa nem szokott az érzelmeiről beszélni, különféle forgatókönyveket futtatok le a fejemben, talán végre a válás mellett döntött, gyerekkoromban sem volt titok, hogy nem szeretik egymást anyával, külön ágyban alszanak, szitokszavakat csapnak a mondatok végére, de válni sem akartak, már túlságosan hozzászoktak a status quóhoz. Leveszi a sapkáját, végigsimít a fején. Nem könnyű erről beszélni. Múlt héten voltam az orvosnál, azt mondta, harmadik stádium. Meg kéne ijednem a súlyos mondatra, emelkedni a pulzusomnak, de nem érzek semmit. Megérintem a vállát. Sajnálom, préselem ki magamból. Reszketni kezd. De nem sír, hanem nevet. A táskába nyúl, Sopronit vesz elő. Egészséges vagyok, mint a makk, mondja, mélyet kortyol. De azért pár könnycseppet elvártam volna!
Sárival randizom, a Dűnéről mesélek. Fent forgatták Pesten, én is ott voltam a statiszták között, le kellett guggolni barna köntösben, halandzsanyelven skandáltunk, olyan volt, mint az arab. Mellettem rohant el a Timothée Chalamet strandpapucsban és rövid piros sortban, csak a színésznőnek segített felmondani a szöveget, őt nem vette a kamera. Nem szeretem a soványakat, mondja Sári. Végignézek magamon, vajon soványnak számítok, vagy beleférek még a szexisen dundi kategóriába. Mindenki tudja a faluban Sáriról, hogy válogatós, hogy nem sok fiúval volt, sokan azt beszélik, még nem volt eggyel sem. Nem szeret a Cápa presszóban táncolni, még cigit sem szív. Lógatjuk a lábunkat a hídról. Nincs víz a mederben, nyáron száradt ki, látszanak a fültisztítók és az övcsatok a kövek között. Milyen a munka? Sári közelebb hajol, még olajszagú a hajam, kérdezi. Lehet rajta érezni, de azt mondom, tökéletes illata van a hajának. Kilenctől hatig van a gíroszosnál, a légkondi hetek óta nem működik, csak egy recsegő ventilátor keveri a levegőt. Egymásra várunk, hátha történik valami.
Umathum tanár úr a kövekre köp. Oda kellett volna csókolnod. Néha fel kell vállalni ezeket, maximum kapsz egy pofont. Holdfényben csillogó övcsatok. A korlátra hajtom a fejem, majd legközelebb, válaszolom. Azt hittem, Pest majd férfit nevel belőled. De talán már az sem a régi. Belekezd a szokásos pesti estékbe, akkor más volt, akkor máshogy éltünk, idegen fürdőkádakban kezdődő napok, kolumbiai cserediákokkal való hármasozás. Vannak még kocsmák az Astorián? Akadnak. Rám néz, tekintetében a baszogató, de azért a kettest megadó jámbor öreg látszik. Milyenek a diákok, kérdezem. Umathum engem is tanított annak idején, a kémiához nem sok közöm volt, de este jókat römiztünk a Cápa presszóban, ő hívott meg életem első fröccsére. Legutóbb a Simon Gréta a combjára írta a puskát, mondja. Ha rászólok, akkor olyan, mintha a combját bámulnám, ha nem szólok, hülyét csinálok magamból. Ezek az igazi paradoxonok, fiam. Egyébként beszéltem az igazgatóval, szívesen látunk téged, ha végeztél az egyetemmel, taníthatsz magyart. Rávágnám a tiszteletteljes visszautasítást, de megelőz. Persze, tudom, pesti gyerek vagy már, de majd ha megjön az eszed, szívesen látunk. Én is reménykedve mentem fel annak idején, aztán látod, mi lett belőle.
Trau bácsi nem nyit ajtót. A redőny lehúzva, hiába hallgatózom, semmi nesz. Azt beszélik, egy éjszakát töltött az őrsön, a telekomos fiú hiába tett feljelentést, elengedték. Leülök a lábtörlőre, az ajtónak döntöm a hátam. Egyszer majdcsak kijön. Vagy talán meglátok valakit az utcán, Lulu és Citrom indulnak a Cápa presszóba, vagy Umathum tanár úr jön a kémcsöveivel, esetleg apa és anya vitatkozva indulnak a piacra. Mélyet szívok a füves cigiből, vigyázok, nehogy a fehér macska leessen a combomról.
