Az egybegyűltek Sári Edina új kötetének az Úgy, ahogy van! egyik novelláját hallgatták. A kis kötet M-Book, vagyis mobilkészüléken olvasható e-pub kiadásban jelent meg, ami annyit jelent, hogy egy bizonyos összeg kifizetése után az olvasó a mobilkészülékén azonnal megkapja a novellagyűjteményt, így nincs közvetítő az író és olvasó között. A felolvasóest akár még órákon át tarthatott volna, hiszen kellemes volt újra hallani Kertész Zsuzsa kellemes hangját, ahogy elmesélte a való életből merített történeteket. Az esemény után odaléptem Edinához, és egy személyes interjúra invitáltam a következő hétre. Úgy gondoltam, nekünk érdemes lesz egymást közelebbről megismerni.
Pár nappal később a pesti Art+ Cinema előterébe beszéltünk meg egy találkozót. Hideg volt aznap, nagyon hideg. Edina a szemben lévő cukrászdában várt rám, ahol valódi retro sütemények sorakoztak a pult mögött, egy idősebb úr pedig a sütik mögött fehér ruhában és kis cukrászsapkában egy igazi újságot olvasott. Pillanatnyi időutazás tanúja lehettem.
Edinával átsétáltunk az Art+ moziba, ahol nagykabátba bugyolálva magunkat, foglaltunk helyet egymással szemben, az egyik asztalnál. Számomra olyan volt ez a találkozás, mintha egy régi ismerőst látnék viszont. Ő elmondta, hogy elég introvertált személyiség ahhoz, hogy idegenekkel barátkozzon, de én kivétel vagyok, ami számomra megtiszteltetés volt. Azt is elárulta, hogy a legjobb barátnője egyéves korában érkezett az életébe és azóta is tart a testvérien szoros kapcsolat. Érkeznek mások is a moziba, ugyanis éppen egy filmklub veszi nemsokára kezdetét, ahova Edina is hivatalos. Jönnek a kollégák, odaintenek Edinának, aki kedvesen üdvözli a hölgyeket, ám mi ketten csak csacsogunk rendületlenül, és Edina végül nem vesz részt a vetítésen, mondhatni miattam, amiért én tényleg hálás voltam.
Sári Edina neve biztosan ismerős az olvasók számára, hiszen három éve már a Népszavában is találkozhatnak írásaival, amelyek olykor a szicíliai életérzésbe repítettek vissza, avagy bécsi honfitársaink élményeit mutatták be, de ugyanúgy megtalálhatóak témái között Vámos Miklós könyvbemutatói, Koltai Róbert színésszel készített interjúi. Fontos témák közé sorolnám a hajléktalanokhoz kapcsolódó életesemények érzékletes bemutatását és a rákellenes küzdelmet, amelyben a megelőzés elsőrendű szerepet kap.
Író, ahogy a neve is mutatja, hiszen ha visszafelé olvasom a nevét, akkor azt olvasom ki, hogy írás. Bár az ékezettel kicsit jobban meg kell húzni, de azért helyben vagyunk.