Budapest;főváros;

 A Fővárosi Közgyűlés ülése 2024. október 30-án

- Megtévesztően magas fizetéssel csábította volna a felső vezetőket a fővárosi cégekhez a tiszás vezetésű bizottság

Havi 3-3,5 millió forintos bruttó fizetést és 25 százalékos prémiumot ajánlana fővárosi önkormányzat tulajdonában álló társaságok vezérigazgatóinak a tulajdonosi bizottság. 

Az új cégvezetői pályázatok kiírását a Tisza Párt javasolta a Fővárosi Közgyűlésnek, mondván így kiemelkedő szakmai és vezetői kompetenciával bíró szakembereket igazolhatnak az önkormányzati cégek élére. A pályázati feltételrendszer kialakítását a Tisza javaslatára, a szintén tiszás Orbán Árpád vezette Tulajdonosi Bizottságra bízták, amely keddi ülésére elkészítette a javaslatát.

Mint ismeretes a Tisza bojkottja miatt az új összetételű Fővárosi Közgyűlésnek nem sikerült új igazgatósági és a felügyelőbizottsági tagokat választani, márpedig ez a törvényes működés alapfeltétele, ennek hiányában a társaságok felszámolását kezdeményezhette volna a cégbíróság. Karácsony Gergely főpolgármester egy huszárvágással úgy oldotta fel a helyzetet, hogy a cégek igazgató tanácsainak jogkörét a közgyűlés hatáskörévé tették, míg az felügyelőbizottságokba hivatalnokokat ültettek be. A Tisza azonban nem állt meg itt, a cégvezetőket is újakra cserélné, méghozzá egy - saját megfogalmazásuk szerint - objektív kritériumokon alapuló, átlátható, széles körű részvételt lehetővé tevő kiválasztási folyamat eredményeként. Előzetesen versenyképes béreket, átlátható teljesítményértékelést és a pályázók személyiségi jogainak tiszteletben tartását ígértek.

A Tisza Párt frakciója a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2024. október 30-án

A tulajdonosi bizottság által kedden tárgyalt javaslat értelmében öt fővárosi cég – Budapesti Közművek (BKM), Budapesti Közlekedési Központ (BKK), BKV, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) valamint a fővárosi vagyonkezelő BFVK – élére keresnek vezérigazgatót. A pályázat minden esetben nyilvános. A pályázatokat a főpolgármester írja ki, ahogy a pályázat végén ő tesz javaslatot az új vezérigazgató személyére is, a döntés a Fővárosi Közgyűlésé. A pályázat értékelését azonban a tulajdonosi bizottság végzi, ők tesznek javaslatot a győztes személyére is. A pályázatokat az eredeti előterjesztés értelmében február 14-én írják ki, a határidő március 31. Az eredményre azonban május15-ig kellene várni.

A három nagy cég – BKM, BKK és BKV – élére havi bruttó 3,5 milliós fizetéssel keresnek vezetőt, aki 25 százalékos prémiumot kaphat, ha jól teljesít. A másik két cégnél 3 millió forint a havi apanázs.

A szakirányú diploma mellett, vezetői és szakmai tapasztalatot, angol tárgyalási szintű nyelvismeretet várnak el a jelentkezőktől. De akad néhány meglepő feltétel is, mint például az előzetes erkölcsi bizonyítvány, ígéret a vagyonnyilatkozat tételre. A jelentkezőnek igazolniuk kell együttműködési tapasztalataikat például a szakszervezetekkel, jó hírnevüket és stratégiai gondolkodásukat. Ezenfelül egy helyzetértékelésen alapuló fejlesztési koncepciót is készíteniük kell.

Budapest főjegyzője több pontos észrevételt fűzött a javaslathoz. Elsőként jelezte, hogy a pályázati kiírásban megajánlott bérezés nincs összhangban a köztulajdonban álló gazdasági társaságok takarékosabb működéséről szóló 2009. évi törvénnyel, márpedig attól eltérni nem lehet.

Karácsony Gergely főpolgármester és Számadó Tamás főjegyző a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2024. november 27-én

A javadalmazási szabályzat módosítása egyébként is közgyűlési hatáskör lenne. Így a pályázati kiírás megtévesztő. Másrészt az adatkezelés megadása nem választás kérdése, lévén ez a joggyakorlat szerint kötelező. 

Erkölcsi bizonyítványt viszont törvényi felhatalmazás hiányában nem kérhet a bizottság előzetesen. Számadó Tamás főjegyző azt is sérelmezi, hogy a bizottság csak a győztes nevét adná meg, amivel tartalmilag elvonná a főpolgármester törvényileg biztosított javaslattételi jogát. Végezetül megjegyzi, hogy a pályázatok lebonyolítására szánt idő nagyon hosszú, a kívánt cél lényegesen rövidebb határidők mellett is elérhetőek.

A tulajdonosi bizottság mindjárt az ülés elején tárgyalta a javaslatot, de végül úgy döntöttek, hogy leveszik napirendről és egy későbbi időpontban tárgyalnak róla újra. 

Meghosszabbítják Bicskéig.