Az amerikai igazságügyi minisztérium azonnali hatállyal elbocsátotta hétfőn azt a több mint egy tucat ügyészt, akik Jack Smith volt különleges ügyész irányítása alatt dolgoztak a Donald Trump elleni szövetségi büntetőeljárásokban, adta hírül a konzervatív Fox News. A tárcánál dolgozó karrierügyészek szokás szerint elnöki adminisztrációkon átívelően viselnek hivatalt, így ez drasztikus szakítás az eddigi gyakorlattal.
„James McHenry ügyvezető főügyész azért hozta meg ezt a döntést, mert úgy vélte, nem lehet bízni abban, hogy (...) hűségesen végrehajtják majd az elnök programját, mivel jelentős szerepet játszottak az elnök elleni büntetőeljárásban” – mondta a minisztérium egy neve elhallgatását kérő tisztségviselője. A cél, hogy a szövetségi kormányzati szerveket ne lehessen többé fegyverként használni – tette hozzá.
A lépés összhangban áll Trump elnök azon törekvésével, hogy átírja a jelentőségét a 2021. január 6-i zavargásoknak – szerinte ugyanis ez „a szeretet napja volt”.
A Trump elnök által felheccelt tömeg ezen a napon támadta meg a Capitolium épületét, hogy erőszakkal megakadályozza a 2020-as elnökválasztás hitelesítésének alkotmányos folyamatát. Az zavargást kivizsgáló kétpárti szenátusi jelentés szerint legalább hét ember veszítette életét az akkori erőszakos cselekmények következtében.
A Trump-adminisztráció
a múlt héten elbocsátott legalább 12, a szövetségi intézmények működését vizsgáló belső ellenőrt is.
A szenátus demokrata frakcióvezetője, Chuck Schumer szombaton „hátborzongató tisztogatásokról” beszélt. Bár a Fehér Ház hivatalos listát még nem adott közre, a CBS hírcsatorna már megerősítette az egészségügyi minisztérium és a kisvállalkozásokat segítő hivatal belső ellenőrének kirúgását.
A kongresszus az 1972-ben kipattant Watergate-botrány nyomán hozta létre a belső ellenőrök hivatalát, hogy így küzdjenek a hivatali visszaélés, a nem gazdaságos működés és a korrupció ellen. Az elbocsátások a BBC forrásai szerint megsérthették azt a jogszabályt, amelynek alapján a Fehér Ház köteles 30 nappal előre figyelmeztetést küldeni a kongresszusnak, mielőtt megszünteti valamely ellenőr munkaviszonyát.
Békés szavak a Capitoliumban, a halál 24 órája KupjanszkbanTrump hétfőn elnöki rendeletben utasította Pete Hegseth új védelmi minisztert, hogy intézkedjen a transzneműek katonai szolgálattól való eltiltásáról. A hadseregben kivezetik a Biden-elnökség alatt elfogadott DEI (sokszínűség, egyenlőség, befogadás) progresszív személyzeti politikáját is.
Bár a rendelet csak két biológiai nem használatát engedélyezi a hadsereg nyilvántartásában, azt a kérdést nem tisztázza, hogy a tilalom hatálya csupán a jövőre vonatkozik, vagy már a jelenlegi állományt is érinti.
A jelenleg 1,3 millió aktív állományú katonát számláló amerikai hadseregben jogvédők szerint közel 15 ezer transznemű szolgál, míg a védelmi tárca tisztviselői csak pár ezerre teszik a számukat. Trump elnök egy a Reuters által idézett jogvédő szerint hivatalának fő programjává tette a transzneműek kiűzését a közéletből.
Döntés született arról is, hogy helyezzék vissza az állományba azokat az egykori katonákat, akiknek korábban a Covid-19 oltás megtagadása miatt kellett leszerelniük, vagy önként távoztak a hadsereg soraiból. A Pentagon 2021 augusztusában tette kötelezővé az oltást mindhárom haderőnem, valamint a Nemzeti Gárda és a tartalékos állomány számára is. Nem sokkal ezután legalább 8200-an szereltek így le, és bár két évvel később értesítőt kaptak a visszatérésük lehetőségéről, ezzel mindössze 113 katona élt.
Már be is adták az alkotmánymódosítási javaslatot, hogy harmadik ciklusra is meg lehessen választani Donald TrumpotDonald Trump máris kegyelmet adott a capitoliumi zavargások közel 1600 résztvevőjének