Megtartotta szokásos online beszámolóját Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Itt szúrta ki a Telex a nagy bejelentést, miszerint Orbán Viktor után ő is Indiába utazik néhány hét múlva, de leszögezte, hogy nem a miniszterelnök adta erre a motivációt neki.
„Én is utazom Indiába. Egy mentségem van csak, hogy amikor Orbán Viktor lebukott, azt hazudta, hogy a meló nem állhat meg, miközben elutazott a családjával nyaralni vagy gyógyulni Indiába, nos, akkor már megvolt a repülőjegyem. Tudom igazolni, hogy nem Orbánt másolom” - fogalmazott.
Az ellenzéki összefogás korábbi miniszterelnök-jelöltje azt is mondta ugyanakkor, hogy Orbán Viktornak igaza volt, amikor azt mondta, hogy „India nem luxusutazás”. A polgármester elárulta, Delhiben és a környékén fognak szétnézni, két hét múlva indulnak, és négy hetet töltenek el Indiában. A hétgyermekes városvezető egyik kislányát viszi magával az utazásra.
Márki-Zay Péterrel ellentétben Orbán Viktor annak idején elfelejtett beszámolni arról, hogy Indiába utazik, sőt, repülőrajtot emlegetett 2025-re, a magyar gazdaság súlyos állapotára reagálva. Akkor még nem sejtette senki, hogy a repülőrajtot esetleg szó szerint érthette a miniszterelnök, tekintve, hogy az új év beköszöntöttével már repülőre is pattant, hogy a dél-ázsiai országba utazzon. Mindezt a magyar nyilvánosság csak az indiai sajtónak köszönhetően tudta meg, amely nagy érdeklődéssel figyelte a magyar kormányfő utazását.
„Nem az a baj, hogy Orbán Viktor hosszabb időre szabadságra ment, hanem az, hogy megint ment a hazudozás, a sunnyogás”Orbán Viktor: Jó döntés volt megmártózni egy másik kultúrában, de azért Felcsút a király