- „Végre betemetni az árkokat” – Elindítottuk az élet.történet. című pályázatunkat, amelyre 16-22 év közöttiek írásait várjuk

„Nagymellű szőke kényeztetne kárpótlási jegyért is” – idézett egy az Expressz hirdetési újságban 1989-ben megjelent felhívást Németh Gábor író, példát hozva a privát történelemre a Népszava és az Esterházy Magyarország Alapítvány közös, 16-22 év közötti fiataloknak szóló élet.történet. című pályázatának meghirdetésekor. Rámutatott: „most is privát történelem zajlik, utólag ugyan kitüntetünk időpontokat, eseményeket, de valójában, ha valaki főz egy borsófőzeléket a VIII. kerületben 1943-ban, az a történelem része”.

A pályázatot - amelynek alapjául egy a harmincas években Vilnoban (mai Vilnius) meghirdetett életrajzi pályázat szolgált - a holokauszt nemzetközi emléknapján, az auschwitzi koncentrációs tábor 80 évvel ezelőtti felszabadítására is emlékezve hirdettük meg.

Szimbolikus pillanat

„A holokauszt áldozataira emlékezünk ezen a napon. Ezért is fontos számunkra ez a projekt, amelyben a múlt megőrzésével foglalkozhatunk. Meggyőződésünk: ez azért is fontos, hogy rájöjjünk, mit tehetünk azért, hogy ez soha többé ne történhessen meg. És amikor azt mondjuk, soha többé, akkor ez nem csak a politikára, hanem minden egyes emberre vonatkozik” – fogalmazott köszöntőjében Miriam Bruns, a Budapesti Goethe Intézet vezetője.

„Olyan vállalkozásba kezdtünk, amely végre betemetheti azokat az árkokat, amelyeket az elmúlt évtizedek ástak itt közöttünk, mert mindannyiunk közös ügye egy új generáció bekapcsolódása az emlékezetpolitikába oly módon, hogy felvillantják nekünk, ők milyen jövőt képzelnek” – ezt már Németh Péter, a Népszava főszerkesztője mondta a kollégánk, Batka Zoltán által vezetett kerekasztal-beszélgetés előtt.

„A nácizmus és sok millió vele kollaboráló áldozatairól van szó, a nácik egyedül nem lettek volna erre képesek” – hangsúlyozta Karsai László történész, holokausztkutató. Kiemelte: „A holokausztnak első pillantásra nincs értelme, nem lehet megérteni. Nem vallási okokból ölték meg a zsidókat, mert megölték a vallástalanokat is. Nem a vagyonukért vagy a pénzükért ölték meg őket, mert a már szegény, kifosztott, kirabolt zsidókat is megöltek. Nem jelentettek katonai fenyegetést. Megölték a munkaképeseket is” – világított rá a holokauszt irracionalitására. „Nem a haláltáborok a holokauszt egyediségének a legfőbb jellemzői. Azért nem a haláltáborok, mert a mintegy 6 millió áldozatnak körülbelül a felét nem haláltáborokban ölték meg. Ami különlegessé teszi a holokausztot, és minden más népirtástól megkülönbözteti, az a célkitűző tevékenység” – írta le a soá egyediségét, majd szólt arról is, hogy a 924 litván embermentő milyen hatalmas kockázatot vállalt 1941 és 1944 között. „Litvániában, aki ’41 és ’44 között a felszabadulásig embert mentett, az nem csak a saját életét, a családja életét, hanem a falujában élő nem zsidók életét is kockáztatta.” – mondta Karsai László.

Párhuzamok és különbségek

Pedig sokan kockáztattak. Voltak, akik azzal, hogy páratlan dokumentumokat mentettek, mint a Papírbrigád tagjai és a könyvtáros Antanas Ulpis. Erről már Horváth Patrícia, színházrendező, a pályázat ötletgazdája mesélt, aki Ken Krimstein: When I grow up című képregényében talált rá a harmincas években, Vilnoban meghirdetett életrajzi pályázat történetére, majd alkotói nyomozómunkája során bontotta ki a dokumentumok kalandos útját. „A dokumentumok, amelyek fennmaradtak, visszafelé is mesélnek arról, milyen útkeresései voltak az akkori fiataloknak. Volt, aki csak arról írt, mennyi problémája van a lányokkal, és hogy senkinek nem tetszik. Neki ez volt a legfontosabb, de olyan is volt, aki arról írt, ő érzi, hogy itt fenyegetés van, és retteg, el akar menni, de nem tud” – utalt a történelmi időkre, amelyeket a kortársak nem feltétlenül történelemként élnek meg.

A múltban egy kutatóintézet munkatársai zsidó fiatalok írásait várták, mi most felekezeti hovatartozás nélkül vagyunk kíváncsiak fiatalok történeteire. Az akkori dokumentumokat a Papírbrigád tagjainak és utódaiknak kellett menteniük, mi itt és most reméljük: soha többé nem fordul úgy a történelem, hogy írásokat kelljen elrejteni a hatalom elől. A cél azonban csaknem száz év múltával sem különbözik: megismerni az utánunk jövő generáció álmait és félelmeit, sikereit és kudarcait, kérdéseit és válaszait.

Évszázados hagyomány

„Az utolsó hitbizományi herceg felesége, Esterházy Melinda 1994-ben úgy döntött, a rászállott vagyont alapítványokba, magánalapítványokba viszi, az alapító okiratban pedig szerepel, hogy a gazdasági vagyon által termelt pénzek a kultúrába kell, hogy visszafordítódjanak” - mutatta be az Esterházy Magyarország Alapítvány kultúrával való elkötelezettségét Czigány Balázs, az alapítvány igazgató-helyettese. Felidézte az utolsó hitbizományi herceget, Esterházy V. Pált is. „Róla Klebelsberg Kuno úgy beszélt, hogy a főúri családok közül az egyetlen, aki a magyar költségvetés által a kultúrára szánt összeg körülbelül tízszeresét fordítja a magyar kultúrára. Szeretjük úgy gondolni, hogy az, amit ma csinálunk, ennek a folytatása” – hívta fel a figyelmet a harmincas években Vilnoban és Budapesten zajlott események párhuzamára és a jelenre Czigány Balázs.

Zsigeri olvasók

„A szívünk szerint fogunk dönteni, és nyilván ki fognak alakulni szempontok, amelyek a reprezentativitást valamilyen módon képviselni tudják. Lehet, hogy lesz olyan szöveg, ami a nyelv használatában lesz lenyűgözően érdekes, vagy rendkívül reprezentatív arra, hogy ma hogyan él és hogyan gondolkodik valaki, aki 16 éves. Lehet, hogy lesz olyan életanyag, ami döbbenetes lesz, mert olyan területekre visz minket, amiről semmiféle információ nincs. Lehet, hogy olyan események tárulnak föl, amikről szintén nem tudunk, egyszerűen azért, mert ezekre nem vetül elég fény” – válaszolt a „mennyire lesz nehéz a zsűri dolga?” kérdésre e szerepet elvállaló Németh Gábor író, a Freeszfe Egyesület oktatója. A zsűri másik tagja, Upor László dramaturg, a Freeszfe Egyesület vezetője Pompeit hozta példaként. „A Nápolyi Archeológiai Múzeumban olyan használati tárgyakat láttam és olyan dísztárgyakat, amelyekből egyrészt megtanultam, megtudtam, hogy a turmixgép és a mobiltelefon kivételével mindent feltaláltak 2500 évvel ezelőtt, másrészt ezeket a tárgyakat ügyesen belehelyezve Pompei térképébe, láttam a 2100 évvel ezelőtti római életet. Azt gondolom, hogy ezek a fiatalok, akik most ide fognak pályázni, a jövő archeológusainak és egyáltalán nem utolsó sorban a jelen kortársaknak ezt a gazdagságot fogják tudni nyújtani.”

Mi leszünk a győztesek

Öt pályázó kap díjat, de vesztesek nem lesznek. „Mindegyik szöveg egyenként is nagyon érdekes, mert biztosan mindegyikben vannak olyan aspektusok, vagy olyan sajátos tapasztalatok, amik a többiben nem találhatók meg. Az igazi győztesek mi leszünk, mert reményeink szerint fantasztikus korpusz fog létrejönni, ami nagyon sok mindent el fog mondani” – tette hozzá Németh Gábor. Hangsúlyozzuk, nem irodalmi alkotásokat várunk. Mint a Freeszfe oktatója fogalmazott: „Esztétikai típusú sűrítések bármilyen szövegben létrejöhetnek, sőt, verbálisan is létrejönnek. Az ember beszélgessen taxisofőrökkel, üljön a 6-os villamoson, és észre fogja venni, hogy zseniális mondatok vannak. Ha az emberek spontán arról beszélnek, ami igazán foglalkoztatja őket, akkor nagyon erős dolgot tudnak állítani, esztétikai értelemben is”.