tanár;karikaturista;hazatérés;graffitis;Eger;

Az egri Csebokszári lakótelep

- Nem lehet elbújni a múltunk elől

Az NKS zenekarnak van egy száma, amiben az otthonról énekelnek. Amikor meghallgattam először Skóciában, bizony megtöröltem az orrom. Tűpontos a fogalmazás, kivándorlásról, ennek hátteréről, érzelmekről.

Egy barátom azt mondta, túl teátrális, jómagam nem osztottam nézetét.

Megint itthon vagyok, hosszú évek után, Egerben állok a sarkon, nézem a filmszínház, egykori életem díszleteit. Olyan mint Etyeken, vagy Hollywoodban egy felépített díszletváros, de véget ért a meló, hazamentek a szereplők, ördögszekeret kerget a szél a Sátántangóban. Olyan impulzív volt ez a település! Hallom a hangokat, a hajdani gördeszkapálya romjai mellett Akkezdet Phiai-koncert elhaló hangjait, az egykor országos hírű MÁS klub előtt látom magam gurgulázva nevetni. Most a ledőlt támfal romjait nézem, ráomlott az egykor tíz milliókból épült játszótérre, egy ukrán frontnapló díszlete.

A pataknál a galéria zárva, itt söröztünk régebben, ajtaja leszakadva, gazos az udvar. A Dobó téren négy embert látok szombaton délben.

Amikor a beszédeket tartottam, az internetadó elleni tüntetések kapcsán, tele volt a tér, most négyen isszák a kannás bort a padon. 

Érdekes kontraszt, szomorú a szívem, keresem a szereplőket, de senki nincs mellettem, csak a kisfiam és az unokaöcsém fogják a kezem, mondják, együnk fagyit, nem akarom letörni a bili fülét, nem merem megmondani nekik, nincs rá lehetőség. A főutcára kimegyek, volt osztálytársam cukrászdája zárva, egy barátommal találkozom a régmúltból, szemetet szed, zsákba, csatlakozik hozzám. Megkérdezi, nem kellemetlen-e vele mutatkoznom, mondom neki, kérlek, ne mondj ilyet. Nagyon szíven üt, inkább hagyjuk ezt a részt, rójuk a kilométereket. Elmeséli, mennyire jól lehet keresni az új visszaváltós rendszerrel, mesél az akadékoskodó rendőrökről, a versenyről, szégyellem magam, tudom, azért is hallgatom érdeklődve, mert meg fogom írni. Hümmögök, olyan mint egy paródiajelenet.

Egyszer ezzel a barátommal, akivel az első graffitiket festettük, 17 évesen, a Csebokszári lakótelep trafóháza mellett álltunk. Ott volt Sziszkó, Guba, Zoli meg én. Zolit kiállítottuk az útra, figyelni a forgalmat, a másik két ember mellettem nézelődött, jómagam festettem a graffitit, egy hatalmas viking fejet aki azt kiabálja, „Meg ne fogd a tehén farkát!” Gyorsan futott a spray-s kanna a falon, színeztem, húztam a kontúrokat, sietni kell, nem szerettünk volna rendőrökkel találkozni. Egyszer, véletlenül hátra pillantok, Zoli az út mellett bámészkodik, tőle valami 5 méterre egy rendőrkocsi parkol és két járőr néz minket meredten. Megfagy a levegő, pisszentek a két barátomnak, döbbenten fordulunk meg, kezemben a kannák, egy sárga meg egy fekete, finoman leejtem őket a földre. Halkan köhintek, majd erősebben Zolinak…