„Szélapám meg szélanyámtól messze járok/ Csakhogy találjanak meg engem, én erre várok /Egy életem, egy halálom /Soha nem volt barátom. /Csak ne lássam a könnyeket a harmatcsepp anyámon! /Istenem, tartsd meg őt!” Ez a néhány sor a Pogány Induló és a Parno Graszt A szív dobbanása című közös dalukból való. Béres Attila megrendezte Shakespeare Rómeó és Júlia című drámáját Miskolcon és azt találta ki, hogy elsősorban a zenékkel –és persze a látvánnyal –, vívásokkal hozza közel a fiatalokhoz a sokszor és sokféleképpen játszott klasszikust.
A zenét tekintve elsősorban a rapzenében magát kifejező Pogány Indulót választotta. Az ő zenéjét hallgatja az űzött Rómeó. Felveszi a fejhallgatóját és magába záródik ezekkel a lázadó szövegekkel, ritmussal, muzsikával. Mi halljuk, amit ő hall, beavatottakká válunk. Ez az előadás egyik kulcsa, beavatottá tesz minket. Tudunk hozzá kapcsolódni.
Persze önmagában is aktuális a háborúskodás, nap mint nap átéljük sajnos. És azt is, hogy a családok mindennapi életét szétveri a közélet, az előítélet és a politika – Shakespeare nagyszerű jósnak bizonyult.
Csakhogy a miskolci előadás ezt elsősorban ezzel a zenékkel és ezzel az előbb említett rendezői gesztussal ezt újra az arcunkba vágja. Azt is, hogy csak önmagunkra számíthatunk, a segítségek sokszor csak merő látszatok. Rómeó (Bodoky Márk) maga marad a harcával, a küzdelmeivel, a szerelmével. Júlia (Rudolf Szonja) hasonlóképp. Nem beszélve az ellenségeskedésről, a gyűlöletről, amiről aztán, mint már korábban is utaltam, az elmúlt évek alapján nekünk is lehetnek bőven személyes tapasztalataink is.
Az üzenet annyira érvényes, hogy ezt még a költői, olykor veretes Mészöly Dezső-fordítás sem tompítja, sőt remek ellenpontot képez a Pogány Induló rapszövegeinek nyers „lírájával”. (Dramaturg: Varga Emese). Fontos eleme a produkciónak a látvány. Horesnyi Balázs nagyszabású díszlete, egy hatalmas építményből, megdőlt, ketté vált monstrumok által uralt remekül megvilágított teret alkot. A szétcsúszott világot mellbevágóan pontosan érzékeltető szimbólummá válik. Érzékletesek és sokatmondóak Tihanyi Ildi jelmezei is.
A sokszereplős darab hatásos megjelenítése jól bizonyítja a miskolci társulat erejét. A fiatalok szülei szerepében Gáspár Tibor, Fazakas Júlia, illetve Keresztes Sándor és Varga Andrea belemerevedtek az utálkozásba. Lajos Andrásnak az italba menekülő Lőrinc barátja, illetve Seres Ildikó minden cselt bevető dajkája sem tudják feloldani ezt a régóta csak romló helyzetet. A színészek közül néhányan – Rózsa Krisztián, Feczesin Kristóf, Tegyi Kornél – remekül vívnak. (Koreográfia, vívás: Kozma Attila). Tóth Dominik, mint Paris pedig mintha Csehov Ványa bácsijából lépett volna ki, kezében a virággal ostromolja Júliát, akinek ingerküszöbét egyáltalán nem éri el, rá sem hederít, mert már mást szeret.
A végén a herceg (Salat Lehel) meg sem próbálja békíteni a két ellenséges tábort, csupán pőrén dokumentálja a tragédiát, figyelmezteti a feleket arra, hogy mindenki elnyeri majd a büntetését. De azt is érezteti egykedvűsége, hogy ez a gyűlölködés így megy majd tovább, amíg világ a világ.
Infó: William Shakespeare: Rómeó és Júlia. Miskolci Nemzeti Színház. Rendező: Béres Attila
