Magyarország;pezsgő;Törley Pezsgőpincészet ;

Egyre tudatosabbak az emberek az alkoholfogyasztásban, sokan választják az alkoholmentes pezsgőt az ünnepekre

- Felforgatni már lehet a magyar pezsgőpiacot, megváltoztatni még nem

A fogyasztás döntő része még az év végén jön össze.

Az elmúlt évben megközelítőleg 20 millió palack pezsgő fogyott a magyar piacon, aminek több mint 60 százalékos részesedéssel a legnagyobb szereplője a Törley Pezsgőpincészet – mondta a Népszavának Müller Kornél, a társaság ügyvezető igazgatója. Azért a tavalyi eredményeket lehet egyelőre irányadónak tekinteni, mert az év utolsó hetei, de még az utolsó napok is nagyban befolyásolják a végleges számokat. Az utolsó három hónap a hazai pezsgőfogyasztás több mint 50 százalékát adja.

Karácsonytól december 30-áig lényegében minden nap duplázódik a pezsgőforgalom, és még december 31. is nagyon sok vásárlást hoz.

Ugyanakkor elmondható, hogy az év elején nehezen indult be a pezsgőpiac, a nyár kezdetén történt a fordulat, és attól kezdve határozott fellendülés volt tapasztalható. A cég vezetője egy erős közepes 2024-ben bízik. Általánosságban megfigyelhető, hogy a magyar pezsgőfogyasztók körében egyre nő az érdeklődés a száraz pezsgők iránt. Mind többen választják a kategória különböző változatait, ami teljes mértékben egybecseng a nyugati országok trendjeivel. Ezen felül a nemzetközi pezsgőpiacon az elmúlt években két fő irányvonal körvonalazódott, az egyik az „aperitivo-kultúra” terjedése a másik pedig a fenntartható termékek iránti kereslet növekedése. Előbbit főként az hajtja, hogy az alacsony alkoholtartalmú italok egyre inkább egy új, laza életstílus részévé válnak. Összességében elmondható, hogy a pezsgőpiacon ma már nincsenek tabuk, folyamatosan tágulnak a határok, bővülnek a lehetőségek – fejtette ki a Törley vezetője. Ezek érdekében tett innovációk segítenek abban, hogy elérhető legyen itthon is az a cél, a pezsgő ne csak az ünnepek itala legyen, hanem a hétköznapi koccintások részévé is váljon.

Müller Kornél ezen változások egyik meghatározó elemeként említette például a Franciaországból indult áramlatot, a jégkockákra töltött Ice pezsgő megjelenését is, ami 2023-ban a magyarországi piacot is felforgatta. Ennek kézzelfogható eredménye, hogy a Törley ezen termékei kifejezetten sikeresek lettek – magyarázta. Annak hatására - hogy a pezsgő jéggel, gyümölccsel, menta vagy citromfű levéllel is szervírozható –  nagyon sok új fogyasztót lehetett elérni. Olyannyira, hogy a Törley szerint az Ice fogyasztók 70 százaléka új „belépő”, vagyis ezen változat megjelenése előtt lényegében nem fogyasztottak pezsgőt. Az utóbbi néhány év jellemző változása a hazai fogyasztók körében a tudatosság erősödése, amely révén egyre többen döntenek úgy, hogy egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán fogyasztanak alkoholt. Ennek hatására teret nyertek az alkoholmentes változatok. A Törley így az utóbbi időszakban bővítette alkoholmentes kínálatát.

Az exportpiacokkal kapcsolatban Müller Kornél elmondta, hogy a pezsgőik több mint harmadát, a borok több mint felét külföldi piacokra szállítják.

Termékeik leginkább Skandináviában, Kanadában és a Baltikum országaiban találhatók meg, de Törley palackok eljutnak például Kínába, Japánba vagy Ghánába és Nigériába is. 

Kifejezetten büszkék rá, hogy a másfél millió lakosú Észtországban a piacvezető Törley pezsgőből évente egy főre jutó fogyasztás hasonló a Magyarországihoz. Hatalmas sikerként értékelhető az is, hogy a kanadai Quebec tartományban a Hungaria Grande Cuvée Brut pezsgő a piacvezető. Ez azért számít különösen nagy eredménynek, mert ezt a tartományt elsősorban francia ajkúak lakják, és mégis egy magyar terméket választanak a nemzetközi versenytársakkal szemben.

A világ legnagyobb pezsgőkészítője nem Franciaország

Világszinten a pezsgők fogyasztása – a 2008-as válság okozta megtorpanást leszámítva – a 2000-es évek eleje óta folyamatosan növekszik, az elmúlt 15 évben az előállítás megduplázódott. Ennek javát az európai pezsgőgyártás dinamikus növekedése adta – foglalta össze a globális piacot a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai anyaga. A koronavírus-járvány okozta gazdasági visszaesés a pezsgő fogyasztására is hatással volt, az európai export 6 százalékkal, a Champagne borvidék pezsgőinek fogyasztása pedig drámai mértékben, 20 százalékkal esett vissza. Ezt követően azonban hatalmas „visszapattanás” történt, miután 2021-ben 38 százalékos növekedést produkáltak a francia pincészetek, amivel rekordmennyiségű fogyasztást könyvelhettek el. Jelenleg a világ vezető pezsgőkészítő országa Olaszország, amelyet Franciaország, Németország és Spanyolország követ. Ma már azonban mindenképpen ki kell térni az amerikai pezsgőkre is, hiszen a borokhoz hasonlóan ebben a szegmensben is egyre komolyabb teret követelnek maguknak, élen az amerikai borvidékekről származó palackokkal, amelyek jellemzően a kaliforniai Napa-völgyből, valamint Washington és Oregon államból érkeznek a világpiacra. Ezeknek köszönhetően pedig ma már az Egyesült Államok a világ ötödik legnagyobb pezsgő-előállítójának számít – írja a NAK. 

Tiborcz István is duplázott, a 15. helyen végzett a leggazdagabb magyarok listáján.