A közelmúltbeli romániai elnökválasztás története messze túlmutat annak helyi jelentőségén. Nem túlzás azt állítani, hogy alapjaiban kérdőjelezi meg mindazt, amit a világ józanabb része egy demokratikus választásról eddig gondolt.
A történtek dióhéjban: valakik egy közösségi média-platform – jelen esetben vélhetően a TikTok – felhasználásával valótlanságok és képtelenségek tömegét zúdították egy bizonyos, előzetesen esélytelennek tartott jelölt érdekében a választópolgárokra. Többségük kritika nélkül elhitte azokat, és ezzel fényesen igazolta a szkeptikusok (köztük jómagam) azon meggyőződését, hogy nélkülözik azt a mégoly csekély értelmet, tájékozottságot, lényeglátást is, amely egy választópolgártól elvárható lenne.
A cselekménysor mögött egy külföldi állam – Oroszország – beavatkozását (azaz finanszírozását) vélik, technikailag pedig több tízezer nem valós („kamu”) profil használatát sejtik, amelyek feladata az említett valótlanságok és képtelenségek létrehozása és terjesztése volt. Ennél több és főleg konkrétabb adat annak ellenére nem került eddig a nyilvánosság elé, hogy a vonatkozó titkosszolgálati információk titkosságát feloldották. De mindez elegendő volt a román Alkotmánybíróságnak ahhoz, hogy az elnökválasztási folyamatot megsemmisítse és megismétlését rendelje el, ami a nyerésre állók felháborodását, a magukat a demokrácia híveiként meghatározók helyeslését váltotta ki.
A történtek arra mutatnak rá, hogy a világ eljutott a technika fejlődésének egy olyan szintjére, amikor a közgondolkodás által eddig demokratikusnak tartott választások tisztességessége, lebonyolításuk pártatlansága, összefoglalva: az az elvárás, hogy azok a nép valóságos szándékát tükrözzék, már csak illúzió, és az eredmény alakítása a hatalomra törő vagy zavarkeltő körök anyagi erőforrásaitól függ.
Az internet nem ismeri az országhatárokat, ahogy az azt használó közösségi média sem, napjaink forradalma, a mesterséges intelligencia (AI) pedig még ennyire sem. Az információs forradalommal ráadásul nemcsak élni, hanem visszaélni is lehet, és ez lépten-nyomon meg is történik. Az egyes szolgáltatók kontroll-algoritmusai meghekkelhetők, és ez még a szolgáltatók tisztességes szándéka esetén is megtörténik - hát még akkor, ha az adott szolgáltató érdekelt a manipulációkban.
A román alkotmánybírósági döntés a jövőre nézve számtalan kérdést vet fel, amelyek közül a teljesség igénye nélkül csak néhányat említek.
Mi az a határ, amikor egy visszaéléseket észlelő, erre feljogosított szerv megalapozottnak látja egy választási folyamat megsemmisítését (példaként: mondjuk száz kamu-profil beavatkozása még elmegy, de ötvenezer már nem)?
Mi a garancia arra, hogy a feljogosított szerv a hatáskörét nem visszaélésszerűen, azaz valamely jelölt vagy párt győzelme vagy épp veresége érdekében használja? (Utóbbira a válaszom: semmi. Ha pl. most nem az esélytelen és nem comme-il-faut jelölt győz, akkor is zavarta volna az Alkotmánybíróságot a külföldi beavatkozás?)
Miben különbözik a külföldi és a „hazai” eredetű valótlanság közrebocsátása?
Miben különbözik a közösségi médián terjesztett valótlanság hatása és elbírálása attól, amit a hagyományos médián terjesztenek? (Lásd pl. KESMA… A magyar választási szabályok kampányidőszakban szinte bármilyen alaptalan állítást megengednek, kampányidőszakon kívül pedig az illetékesek arra hivatkozva nem foglalkoznak velük, hogy nincs kampányidőszak.)
Ha a közösségi média leuralása tiltott választási cselekmény, akkor a hagyományos (print, plakát, rádió, tv, stb.) médiáé miért nem az?
Honnan tudható, hogy a múltban nem voltak-e a legutóbbi romániaihoz hasonló beavatkozások? (Az én válaszom: bizonyosan voltak.)
És végül a millió forintos kérdés: hogyan lehetne a jövőben megakadályozni a hasonló beavatkozásokat és/vagy azt, hogy a választási folyamat megsemmisítésének jogával bíró szervezet ezt a jogot visszaélésszerűen, politikai indíttatásból alkalmazza?
Az üggyel kapcsolatban már olvastam olyan – megnyugtatónak szánt – nyilatkozatot, mely szerint nálunk nincs ilyen veszély, mert a magyar Alkotmánybíróságnak (AB) nincs ilyen jogosítványa. Ez egyrészt nem igaz, mert a magyar választási rendszerben hozott határozatok esetében bírósági úton rendelkezésre áll jogorvoslati lehetőség, amelynek legutolsó állomása az alkotmányjogi panasz intézménye, tehát az AB; másrészt teljesen mindegy, hogy az ilyen döntésre illetékes szervet AB-nak, vagy esetleg Nemzeti Választási Bizottságnak hívják-e.
És akkor a pótkérdés: ha a magyar (vagy bármely más) választási rendszerben nincs lehetőség a választási eredmény teljes vagy részleges megsemmisítésére, akkor egy legutóbb Romániában tapasztalthoz hasonló „támadás” ellen hogyan védekeznének? Mert hogy nem ez volt az utolsó, arra nagy összegben fogadnék.
A szerző mérnök-közgazdász.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
