Szokás szerint péntek késő délután vált ismertté, hogy az Országos Atomenergia Hivatal kiadta a tíz éve tervezett paksi atomerőmű-bővítés utolsó, nagy engedélyét is. Bár az irat az elmúlt évek történéseit elfogadhatatlanul kurtán és homályosan taglalja, azért akad benne fogódzó. A süvítő propaganda-ellenszelet jól példázzák azok a tíz nappal korábban a parlamentnek benyújtott, NER-presszionista mondatfoszlányok, amelyek alapján a kormány voltaképp megengedi az oroszoknak az eddig fixként hirdetett, 12,5 milliárd eurós vételár emelését. Ebben az „időtényezőt kedvezőtlenül befolyásoló” hatások között a Covidot, az orosz-ukrán-konfliktust, az inflációt és a háborús szankciókat említik.
Aha. Tehát a kormány szerint a csúszásban sem az orosz tervezők, sem a magyar résztvevők, sem önmaga nem ludasak. Ehhez képest viszont a tény, hogy a legfontosabbat, a létesítési engedélykérelmet, az eredetileg ígért, 2016 helyett, az EU-pecsét 2017-es megszerzése dacára csak 2020-ban nyújtották be. A mostani atomhivatali engedély onnan veszi fel a fonalat, hogy két évre rá, az eredeti határidőt közel egy évvel meghosszabbítva, az engedélyt csak a kérelem legfontosabb elemének számító, a beruházás tényleges megkezdéséhez szükséges nukleáris jelentés frissítési igénye mellett adták ki. A hatósági iratból világosan kitűnik, hogy a velük kapcsolatot tartó állami Paks II. Zrt. az egyeztetés sokadik fordulóiban is visszatérően elmulasztotta kéréseik és saját vállalásai maradéktalan teljesítését. Így, számtalan javítási kör után a 2020-as kérelem nukleáris jelentését is elfogadó zöld jelzés csak most született meg. Azon lehetne vitatkozni, hogy ez mennyiben a magyar, vagy a neki adatot szolgáltató orosz állami atomcég sara. De ez a kivitelezői hozzáállás a jövőre nézve igencsak aggályos, kiváltképp egy atomerőmű-beruházás esetén.
Ráadásul az Orbán-kormány mostantól mindezért cserébe bármennyi pénzünket hajlandó Moszkvába utalni.
Atom ez a buli.