Nem az a jó szó, hogy frissek lettünk volna, Lóri a plafont nézi én nyöszörgök az ágyon, készen vagyunk. Egész nap hegyet másztunk, megismerkedve azzal a tüneménnyel, hogy Skóciában akár egy nap alatt a négy évszakot meg lehet tekinteni. Nekünk is volt napsütésünk, de a délutánt már hóvihar zárta, amivel nem lett volna gond, ha a mászás után még ne lett volna két óra kutyagolás vissza a parkolóba, majd ezt követően, két óra vezetés Aberdeenbe, az ezüstvárosba.
Mire megérkeztünk, le is mondtunk az esti kikapcsolódásról, de aztán nekiálltunk okoskodni és konstatáltuk, ma vagyunk itt, ma lehet szórakozni. Meg kell becsülnünk a társaságot, ritkán látjuk egymást, három és fél óra kocsival köztünk a távolság.
Lóri orvos a kórházban Aberdeenben, magam Edinburghban élek... Felnémeten szembeszomszédok voltunk, ennyit arról, mennyire nagy falu a Föld, Clintonné asszonyságot idézve.
Mennyit röhögtünk otthon is! Én festettem a kapujára a kutyájuk képét, aki a környék csirkeóljait terrorizálta. Együtt kávéztunk, meg fát cseréltünk. Na, az úgy esett, hogy Lóriék rakattak egy kályhát. De későn vette meg a fát, és az nem szikkadt ki időre, a fűtési szezonra. Szóval megkért, hogy adjak már neki egy tonna szárazat az enyémből, ő meg visszaadja nedvessel, ami majd a jövő évre jó lesz nekünk. Tekintettel arra, hogy két évre elegendő tüzelőm volt mindig, könnyen ráálltam az alkura. Szóval megpakoltam egy talicskát szárazzal, áttoltam, kiraktam, nedves be, visszatalicskázás. Otthon a nedves fa külön kupacba, helyére a száraz, s újra indulás Lóriékhoz. Ezt csináltam egész nap, ki is melegedtem, este meg hallottam, hogy a faluban ment a susmus: a történelemtanár valószínüleg bolond, egész nap, száz méteren tologatta ugyanazon furik fát, jó lesz vigyázni vele, biztos iszik...
Száz szónak is egy a vége, Skóciában is igyekeztük tartani a kapcsolatot, ennek keretében feküdtünk kitikkadva a kanapén. Végül pár kávé annyi energiát vert belénk éjjel 11-kor, hogy lassan elindultunk. A hűs skót levegő pillanatok alatt elűzte a melankóliát, vidáman masíroztunk a belvárosba, ahol a szokásos szombat esti kavalkád fogadott minket. Mindenhol vonuló csoportok, óbégató részegek, taxik, éttermek, bárok. Hónom alatt egy nagy táblakép, még a pihenés alatt kentem, spray, filc kombinációval. Mondtam is Lórinak, haver, ezt gyorsan kiteszem valahol egy sarkon, nem akarok egy fél budiajtó méretű falappal grasszálni, aztán jöhet az első sör.
Ki is helyeztem a képet, elővettem a gépemet, hogy készítsek a social mediára egy megosztható képet, (számításaim szerint az elmúlt 17 évben akár tízezer kép is kikerülhetett a kezem alól, street art néven, de a biztos számot meg sem tudom tippelni) pakk, amikor valaki elég kaján hangon tudakolta tőlem, mi az amit csinálok, s hogy neki ez kell!
Megfordulok, és két hölgy méreget minket. Az egyik egy nyurga, fekete feszülős bőrruhát viselő, démoni, fenékig szőkített rasztahajú lány, megszámlálhatatlan kiegészítővel és ékszerrel. Barátnője ehhez képest egy szolid, alacsony termetű nő.
Kicsit köszörülöm a torkom, elmagyarázom, hogy ez egy utcamű, kiteszem, de ha szeretné, azonnal az övé lehet, ugyanis a képeket mindig a köztereken hagyom, aki kapja marja alapon.
Ennek igen megörült Jessica, de nem értette, hogy miért nem akarok pénzt kérni ezért. Valahogy elmagyaráztam, hogy miről szól a dolog, bólogatott, közölte, hogy ő is képzőművész szakon végzett egyetemen, ettől sokkal komfortosabb lett a társalkodásunk. Végül azt javasolta, hogy ha pénzt nem kérek, akkor meghív minket a munkahelyén egy koktélra, akár még kettőre is. Biztatóan néztem Lórira, eszembe sem jutott, hogy valami gyanús lehet abban, ha valaki éjjel 12 kor kezdi a műszakját a belvárosban, szombaton, szóval nem igazán értettem barátom arcát, amit arra vágott, hogy Jessica bemondta egy bár nevét. Kérdezgettem a bárig tartó út alatt, mi a baja a hellyel, de elhárította a kérdéseim, mondta, nem lesz semmi gond, csak ez a rumlis része a városnak, de nem akar partigyilkos lenni, megnézzük a lokált.
A bár ajtajában, szó szerint vörös szőnyegen léptünk be, Jessica egy kézlegyintéssel utat nyitott a Vörös tengerben, ami azt jelentette, hogy három, szekrénnyi kidobó hátrébb lépett és nem kértek sem belépőt, sem iratokat.
Éreztem, sínen vagyunk, ilyen lehet, amikor a nagymenők megérkeznek a díjátadóra. Vigyorogva néztem szét, a vörös damaszttal, fényekkel, bársonnyal díszített, meglehetősen tág helyre. Kívülről nem is gondoltam volna, hogy ekkora helyet rejtenek a falak.
Azonnal a pulthoz léptünk, Jessica és barátnője, Becky nagyvonalúan rendeltek négyünknek. Én fizettem, Lóri hümmögött, végül is elég komoly összeggel nyitottam az ingyenes bulinkat. A lányok bedobták a méregerős koktélt és elvonultak egy függöny mögé, biztatóan integetve, közeli visszatérésüket jelezvén. Mi elszűrcsöltük a zöld koktélunkat, majd egy barna sört vettünk a kezünkbe. Vidáman néztem szét, még soha nem jártam ilyen éjszakai bárban, mindenhol lengén öltözött nők és öltönyös férficsoportok gyülekeztek. Az igen pattogó zene megadta a lábaknak az alaphangot, fények, kis fülkék, amelyeket függöny választott el a táncparkettól, néha ki-, néha bevonultak ide a párocskák. Mondták nekem nők korábban is, hogy én semmit nem veszek észre, de tényleg semmit.
A függöny elhúzódott az öltöző ajtaja előtt és Jessica jelent meg. Eddigi merész ruházatát egy még bátrabb kompozíció váltotta, több mindent adva a szemnek, mint a képzeletnek.
Szeme parázslott, azonnal látszott, valamit fogyasztottak az öltözőben és az a valami eléggé megcsavarta a fejüket. Erős sminkje, vonagló alakja elsuhant mellettünk, Lórival nem mertünk egymásra nézni. Jessica azonnal felugrott a kör alakú asztalra, amin egy króm acélrúd volt a plafonig, erre rácsavarodott, és megkezdődött a tánc!
– Szia, ne haragudj, egy privát tánc hátul szívi?
Egy fehérbe öltözött nő simítja meg a könyököm, meresztem a szemem, köszönöm most nem, én csak ugye egy sörre jöttem a barátommal és...
Visszafordulok, Becky a körasztal mellett riszál, Jessica fejjel lefelé pörög a rúdon, Lóri nyakában egy nő csüng, barátom igyekszik lefejteni az ujjait, idegesen néz engem...
– Hellobellooo, nagyfőnök, egy magántánc, ott hátul, lehet, mutatok neked valamit cukorhasú...
– Sajnos én csak egy sörre jöttem, ugye, Jessicával vagyunk, igen, aki most rendelt az asztalról egy koktélt, igen, vele vagyunk, igen, kifizetem a koktélját, mindjárt jövök, csak, de nem, táncot nem kérek, eskü...!
Lóri felém araszol...
– Valér, basszus ez egy kupi! Én tudtam, de nem sejtettem, szóval mi legyen?
– Sziasztok fiúkák, egy partiban benne vagytok, csak ti meg én, ott a fülkében? Privátba?
Egymásnak vetjük a hátunk, előbb Lóri hoz még egy sört, elküldök még három nőt, mindenki világít a sötét helyen a fehér kis ruhácskájában. Páran nagyon csinosak, néhányuk arca már kiélt, ezen a spéci fények sem segítenek. Hihetetlen zavarban vagyok, magyarázkodom, lefejtek ujjakat, dadogok...
– Valér, Jessica megőrült, egy ostorral követ! Nagyon idegesít!
Ekkor látom meg sivalkodó vendéglátónkat, aki már lejött a táncasztalról és Lórit csépeli a háromágú szado-mazo korbáccsal.
–Tááááááááááááncooolj, táncoooolj!!!! – üvölti.
– Valér, mondjuk azt, hogy buzik vagyunk, mit szólsz? – kérdezi kétségbeesve a barátom.
– Megtiltom, nézd meg, az eszkortfiúk már így is nagyon méregetnek minket, még egy támadást nem bír el a falanxunk!
Valaki megint a fenekemre üt, szétnézek, Jessicát felismerem, a nyolcadikos biológia tankönyvből, ő a Zöld Szemesostoros, most már értem! Egy nő megint matat, ekkor kicsit elpattan a türelmem.
– Figyelj, én nem akarok táncot, nem akarok extrákat, én egy ingyen sörre jöttem ide, ami már így is elég sokba van nekem. Szóval tényleg, semmi gáz, de hagyjatok engem békén, nekem családom van, feleségem, meg gyerekek, tényleg, ez most elég!
– De akkor mit kerestek itt?
A kérdés olyan magától értetődően jön, annyira naiv és természetes, hogy összerázkódom. Tényleg, mit keresek én itt?! Olyan vagyok, mint Woody Allen egy filmvígjátékban, mint a falu bolondja álruhában. A hölgy nevetve néz rám, se nem gúnyos, se nem közönséges, s itt jövök rá, itt én vagyok rossz helyen és nem a többiek. Villantom a szemem Lórira, kétségbeesve hátrál felém, Jessica tombol, Becky nekem csücsörít.
– Valér, háromra futunk?
– Hááárom! – üvöltöm.
Ahogy futunk ki a lokálból, egymás sarkán taposva, elkezdek röhögni. A hatalmas kidobók azonnal lépnének elénk, de mivel egyrészt semmiféle jelet nem kaptak benntről, hogy balhéztunk volna, nincs zűrzavar mögöttünk, másrészt nagyon gyorsan futunk, nem tudnak reagálni, igazából kipenderülünk a kapun.
És annyira röhögünk, hogy megint megvilágosodom, ez az a röhögés, amit cseresznyelopás utáni sikeres elszelelésre tartottunk 14 évesen, csak egyre ritkábban jön elő felnőtt létünkben.
Hogy mennyire jó is kacagni, bruhaházni, vinnyogni, majdnem bepisilni a jókedvtől, hogy ez az élet értelme, ha lehet így fogalmazni.
Állunk a sarkon, falnak támaszkodva, tartjuk egymást, fulladozva nyerítünk, s ez olyan jó. Barátságkohéziós tréning, energiapumpa.
Rágyújtunk egy cigire, nézem a házakat, ülünk a betonon, mondom Lórinak:
– Úristen, mikor röhögtem ennyit! Kezdek megbolondulni, nézd csak nézd, ott az a csatorna, amikor ilyet látok egy magas házon, arra gondolok mindig, hogy ha ennyire tele van mohával, meg fűvel, hogy ezt ki kellene takarítanom. Édes istenem, szombat éjjel ezen gondolkodom, megbolondultam a munkámba!
– Ne hidd, én meg amikor embereket látok a buszon és kapaszkodnak, mindig azon töprengek, milyen jó kis vénájuk van, mennyi vért tudnék tőlük venni!
Egy év múlva levelet kaptam az Instagram-fiókomra. A levél udvarias, kedves. Egy fotó is van hozzá csatolva, amin egy smink nélküli rasztás hajú, szőke lány ül, üdén mosolyogva, egy világoskék melegítőben, feje felett az alkotásom az éjszakából, felakasztva.
„Szia, most találtam meg, hogy ki is vagy az aláírásod alapján, eddig tartott, bocsánat! Nagyon szeretném megköszönni a képedet, azóta is nagy becsben tartom. Remélem, jól éreztétek magatokat a bárban, ha sok voltam, elnézésedet kérem. Kicsit pironkodom, hogy így láttatok, mint mondtam, egyetemen végeztem, de nem voltam annyira tehetséges, hogy festészetből éljek meg, szóval... ez maradt, valamit ennem kell. Minden jót neked és a barátodnak!
Jessica."
