Íme, egy kis ízelítő:
Az amerikaiak imádják a felméréseket. A választás alig ért véget – ez most az átmenet kora, Biden még a Fehér Ház lakója –, amikor a közvélemény-kutatók máris több kérdést tettek fel a republikánus szavazóknak. Például: mi a véleményük az amerikai gazdaságról? Megkímélem az olvasót a részletekről, de itt van egy válasz: a republikánus szavazók 30 százaléka szerint az amerikai gazdaság „kitűnő” állapotban van. Ezek a szavazók persze Trumpra voksoltak néhány nappal korábban, aki állandóan azt ismételgette, hogy a gazdaság még soha nem volt ilyen rettenetes állapotban. Akkor ugyanis Joe Biden, egy demokrata ült a Fehér Házban. Most is, de Trump kvázi úton van. Győzött. Egy magyarul is létező amerikai mondás jut eszembe: az üléspont határozza meg az álláspontot.
Trump, aki az országos összesítés szerint a szavazatok 49,9 vagy 50,0 százalékát kapta, egyre-másra jelöli jövendő minisztereit. Az igazságügyi/főügyészi tárca élére kiszemelt floridai képviselő gyorsan lemondta jelölését, mert kiderült, hogy a republikánus szenátorok közül többen ellene vannak. Magyar szempontból érdekesebb Scott Bessent jelölése a lehető legfontosabb pénzügyminiszteri posztra. Az alapkezelésről híres befektetési bankár Bessent éveken át Soros György kollégája volt, valaha Soros londoni irodáját is vezette. További érdekesség: Bessent nyíltan homoszexuális. Nem akarok szemtelenkedni, de ha Trump és Orbán az amerikai elnökválasztás után valóban „egyeztettek” – ebből a valószínűleg néhány másodperces telefonkapcsolatból a kormánylap nagy csinnadrattát csinált –, vajon felmerült-e Bessent múltja? Tudom, Orbán, Kövér és mások is „Soros emberei” voltak, de azért szeretném tudni: most akkor végre leáll a sorosozás? És a buzizás is? Trump egyik legfontosabb, például a vámtarifákkal foglalkozó emberét nem ajánlatos támadni.
Olvasom Orbán legutóbbi beszédét – jó fordulatokat, szép szavakat használ, de ami a mondanivalót illeti, bizony nagyon unalmasra sikerült. Új beszédírókra van szüksége, ugyanis újra a Nyugat hanyatlásáról szól az ige. Az irodámban nagy a rendetlenség, de nyolc másik beszédét találtam meg ugyanerről a témáról. Ezekben a beszédekben egyébként egyetlen szó sincs az inflációról, a krumpli vagy a tojás áráról. Arról sincs, hogy az ország gazdasága rosszul teljesít – csak arról, hogy jól fog teljesíteni jövőre, öt év múlva, húsz év múlva... Nincs magyarázat arra, hogy miért lett Magyarország az Európai Unió sereghajtója, csak arról van szó, hogy Brüsszel magyargyűlölő. Egyébként, kérdem én, miért van az, hogy az emberek, a magyarokat beleértve, Keletről Nyugatra mennek, és nem Kínába vagy Oroszországba menekülnek? Miért követik a fideszes gyerekek Orbán papát és a többieket nyugati egyetemekre? Miért olyan népszerű a Netflix? Ha a válasz az, hogy a Nagy Nyugati Alkony csak száz év múlva várható, akkor nincs baj, altató nélkül is nyugodtan kialszom magam.
A miniszterelnök néha rövidtávú jóslásokat is megenged magának. Azt mondta például néhány napja, hogy az orosz-ukrán háború két legveszélyesebb hónapja következik, ezért ilyenkor „észnél kell lenni”. Szerintem ez rossz tanács: ekkora veszély tudatában egy-két üveg szekszárdi vörösre nagyobb szükség van, mint „észnél lenni”. Orbán szerint azonban nyugi, Magyarország továbbra is a „józan hang politikáját követi”. Mint mindig. Továbbra is. Nyilván akkor is, amikor megígérte, hogy elfoglalja Brüsszelt. Ezt az egész ügyet szeretném részletesen kommentálni, de nem találok kinyomtatható szavakat és különben is, nem akarom a Népszavát bajba keverni. Udvariasan akkor csak ennyit: a magyar kormány, amely most már 100 százalékosan elkötelezte magát Putyin és annak ukrajnai agressziója mellett, nem rúg labdába ebben az ügyben. Magyarország a vízilabdában nagyhatalom, a világpolitikában szerencsére nem. Csak remélni tudom, hogy senki sem sértődik meg, ha leírom: Putyin számít, Zelenszkij számít, Biden, majd két hónap múlva Trump számít, és még van jó néhány tucat (!) ország, kormány és vezető Orbán előtt, akik számítanak. Ugyanakkor azonban elismerem azt, hogy az elkövetkező két hónap veszélyes lesz (ezért kell a szekszárdi vörös!), bár a háború első két hónapja bizony veszélyesebb volt, mert nem akartuk elhinni, hogy Putyin így elszámolja magát és megtámad egy ártatlan, szuverén országot. És azt is hitte, hogy néhány napon belül győzni fog.
A kérdés, amit Ungváry Krisztián feszeget egy új, roppant tartalmas podcastben, továbbra is válaszra vár: miért és hogyan lett ez a maga módján tehetséges felcsúti politikus Vlagyimir Putyin hűséges kiszolgálója, Magyarország pedig a fejletlen, de nagyképű orosz birodalom utolsó európai uniós csatlósa? Valaki, talán Ungváry, egyszer feltárja a titkot. Jó lenne tudni, mert ez így, ahogy van, nem stimmel.
