Miről álmodtál? Hogy Hamletet játszod? Esetleg olyan óriás leszel, mint Gábor Miklós, Básti vagy Latinovits?
Sem szerepekben, sem személyiségekben nem gondolkodtam. Egyszerűen szerettem a színházat, és megannyi versmondóversenyen szavaltam gyerekként. Aztán a Színművészeti Főiskolán négyszer kiszórtak a felvételin. Rá kellett jönnöm: hiába vonz a színpad, nekem más eszközre van szükségem a történetmeséléshez. Ami belőlem hiányzott, az benne megvolt. A racionalitása például úgy hatott rám, hogy szétszórt paliból – számomra is meglepő módon – többnyire észszerűen gondolkodó emberré váltam. Persze azzal együtt, hogy különböző karakterek vagyunk, az alapelvek tekintetében mindig is egybevágtunk.
Tiszta színész–újságíró rangadó!
A két hivatás képviselői hasonlatosak abban, hogy hajtja őket a kíváncsiság, és el akarnak mondani valamit. Szerintem nincs is vén színész vagy újságíró, mert meggyőződésem: aki kíváncsi, az sosem öregszik meg.
Akkor te szemtelenül ifjú házas vagy! Igaz, hogy kétszer vetted nőül hitvesedet?
Igaz. Elsőre épp csak belátogattunk az anyakönyvvezetőhöz, mert a fiatal házasoknak szánt lakáshitelt, meglepő módon, kizárólag fiatal házasok vehették fel. Úgy mondtunk igent egymásnak 1991 januárjában, hogy a végletekig szimplifikált ceremónián még a szüleink sem voltak jelen. Majd júliusban megtartottuk az egyházi esküvőt, s a feleségem nővére is ugyanakkor járult az oltár elé. Vagyis az apósom egy napon adta férjhez mindkét lányát.
A házassági évfordulót mikor ülitek?
Júliusban. Már csak azért is, mert a januári egybekelés ellenére a második esküvőig nem is laktunk együtt.
Érzelmesen azt mondtad egy korábbi interjúban: a feleségeddel lettél egy egész.
A televízióval mi volt a helyzet?
Eszembe sem jutott, hogy tévés legyek. Ám egyszer a nagy színész, Somogyvári Rudolf fia, a gyártásvezető Péter megpendítette, hogy mindenest keresnek a Szabadság téren. Kipróbáltam. Majd eltelt öt év, és napi műsorrá alakították a Telesportot, amelyet korábban csak csütörtökönként és vasárnaponként sugároztak. Több riporterre lett tehát szükség, s – ha már ott voltam – jelentkeztem.
Kész szerencse?
Az, de nem a mázliban hiszek. Meggyőződésem, hogy aki oda való, az oda is kerül, igaz, tenni kell érte, nem is keveset. Továbbá elengedhetetlen, hogy az ember higgyen önmagában.
Jó neked, ezek szerint sosem izgulsz.
Dehogynem. Főként amióta online is lehet készülni, hiszen az információk áradata egyenesen végtelen.
Megnyugtattál, mert amikor a mentoromnak hajdanán elmeséltem, hogy mindig van bennem aggodalom, azt felelte: addig jó.
Igaza volt.
Neked is akkor, amikor úgy vélted, ha a köztársasági elnök a tanácsadó testületébe hív, nincs választásod; és akkor is, amikor a kegyelmi botrány kirobbanásakor kiléptél a grémiumból.
Nincs választásod akkor sem, ha valamivel nem tudsz azonosulni. A lelkiismereteddel egyszerűen nem mehetsz szembe.
Könnyebb – már ha könnyebb – kérdés: melyik a nehezebb, a mérkőzés vagy a vetélkedő?
Más a kettő, de rossz meccset különösen nehéz közvetíteni. Olyan nincs – még a legunalmasabb találkozón sem –, hogy három percig nem szólalok meg, sőt kötelességem a tőlem telhető legtöbbet hozzátennem a gyatra mérkőzéshez is. Függetlenül attól, hogy tudom, a sportprogramok alkalmával az esemény az elsődleges, a néző még akkor sem a szpíker miatt kapcsolja be a készüléket, ha kedveli őt. A vetélkedőkön viszont nagyrészt a riporteren múlik, milyen a műsor. Bármilyen nagy tudásúak is a Géniusz résztvevői, az adás dinamikájára nekem van a legfőbb hatásom.
A futballban mikor voltál „géniusz”?
Természetesen sohasem. De az megérintett, hogy a hollandoktól 2013-ban Amszterdamban elszenvedett 8-1-es vereség után Csábi József, a válogatott másodedzője itthon odajött hozzám, miután megnézte-meghallgatta a felvételt, és azt mondta: a közvetítés korrekt volt.
Nem hinném, hogy az 1-8 lenne életed meccse…
A legemlékezetesebbek: a brazil–német 1-7 a 2014-es világbajnokságról és a magyar–izlandi 1-1 a 2016-os Eb-ről.
Az elsőt aligha kell magyarázni, a másodikról meg annyit: külföldi mérkőzésen oly sok magyar szurkolót, amennyivel Marseille-ben találkoztam, addig soha nem láttam.
Legutóbb egy időben ment a holland–magyar és a Géniusz. Ezek szerint az utóbbinak is szép közönsége volt.
Van egy tévés alapvetés: lehet, hogy az egybeesést megérzi a nézettség, de a műsorok időpontján soha ne változtass!
Más recepted is akad? Bár fogalmam sincs, tudsz-e főzni.
Miért tudnék? Nagypapám, Gundel Károly sem szakács, hanem vendéglős volt.
