Különbséget kell tenni emigráns és terrorista között, hiszen a két fogalom nem azonos. Egy külföldi újságnak nyilatkozta ezt a magyar miniszterelnök egy marseille-i merénylet kapcsán. Azt is kihangsúlyozta, hogy nem minden emigráns terrorista, nem szabad, hogy az emigráns szóhoz – bár ez a jellemző az otthon maradottak körében, és ennek éppen az az oka, hogy a fogalmat nem tisztázták – negatív mellékzöngék társuljanak.
Mindenki emigráns, aki elhagyta a hazát, és a kifejezés éppúgy jelöli azokat, akiket az élvezetek csömöre űzött el otthonról, mint azokat a nincsteleneket, akiket az urambátyámvilág indított útnak. Párizsban viszont már a migrációt állítaná meg a magyar kormányfő. Tegyük hozzá gyorsan: a két személy nem ugyanaz, meg az elhangzott mondatok között is eltelt pontosan 90 év.
A korabeli Népszava cikk 1934. november 18-án jelent meg és egy egy hónappal azt megelőző történelmi eseményre reflektál. I. Sándor jugoszláv király hivatalos franciaországi látogatásra érkezett Marseille-be, amikor a Belső Macedón Forradalmi Szervezet egyik tagja, a bolgár Vlado Csernozemszki agyon lőtte.
De ne szaladjunk ennyire előre.
A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság 1918-ban jött létre, azokban az időkben, amikor a szerb kormány évek óta nem titkolt célja volt, hogy egyesítsék a testvérnépeket. A sikert kétségessé tették a határokon belül érzékelhető társadalmi, kulturális feszültségek. A macedón területeken belső harcok folytak a felszabadulásért, a belgrádi kormány mindenhol, így az iskolákban is a teljes lakosság elszerbesítésén dolgozott, minek következtében egyre feszültebb viszonyba kerültek a macedónokkal és a bolgárokkal egyaránt, miközben a horvátok és a szerbek viszonya is egyre zordabb lett. Sándor király ellen, aki diktatórikus vezetéssel igyekezett kézben tartani a Jugoszláviává átkeresztelt országban az egyre forrongóbb helyzetet, több merényletet kíséreltek meg. A végzetes napon a francia város Tőzsdepalota nevű terén 16 óra 20 perckor Csernozemszki a tömegben az uralkodó közelébe férkőzött, és több lövést adott le rá. Az ellencsapás következtében a merénylő is életét vesztette.
A tragikus események ihlették a Századunk című folyóiratban Vámbéry Rusztemet, az ő írását szemlézte lapunk 1934-es száma. „Minden politikai hatalmi rendszernek erőszakos megváltozása emigránsokat termel. És aligha akadt ilymódon hatalomra jutott politikai uralom, amely a letiport rendszer híveit ne bélyegezte volna szökevény gonosztevőknek.”
Sodródtunk a történelem folyamán pár emberöltőnyi időt, a kormány élén az írásunk kezdő gondolatait megfogalmazó Gömbös Gyula helyett ma már Orbán Viktor áll, aki a Marseille-től jókora kőhajításnyira fekvő Párizsba látogatott a napokban. A Patrióták Európáért pártszövetség első közgyűlésén hazafiságról beszélt, meg – a baloldal szokásos ekézésén túl – arról, hogy ők, akik a jobboldalon állnak, képesek olyan ügyeket találni, amelyekkel konkrét célokat tűznek ki, ilyen ügy a migráció. Az üzenet pedig világos, csapott oda a párizsi asztalra Orbán: egyetlen migránst sem szabad beengedni, aki meg már kapun belül van, azt el kell távolítani.
Pillantásunkat vessük kissé ismét távolabbra és idézzük fel Vámbéry szavait, aki azt írta kilenc évtizeddel ezelőtt: az emigráns bűntetteseket nem lehet az emigráns terroristákkal egy kalap alá foglalni. Akinek gúnynevet adsz, azt már félig fölakasztották, int az előbbieken túl erre is a neves publicista, illetve arra figyelmeztet arra is, hogy „ha egy bukott politikus könnyelműen ragaszkodik saját meggyőzőséhez, igazán csak a szerencsés véletlen mentheti meg attól, hogy szavával vagy írásaival ne vétsen annak az új hatalmi rendnek törvényei ellen, amely önmagát következetesen össze szokta téveszteni a hazával s így forma szerint is ne váljon a gondolat bűntettesévé.”
