Vasárnap elmentünk a férjemmel kirándulni. Egy kis sétára tőlünk közlekedik egy elővárosi vonat, az S76-os. Ha felszállunk rá, röpke utazással Pilisvörösváron lehetünk. Onnan pedig egy kis sétával a szentiváni Jági-tanösvényen. A Duna-Ipoly Nemzeti Parkban található, mintegy 4 km hosszú sétaút, 2 óra alatt simán teljesíthető távolság. A férjemmel szeretünk olykor letérni kicsit a kijelölt útról, másfelé barangolni, majd visszatérni a megjegyzett ösvényre.
Ennek köszönhetően láttunk már őzcsaládot, akik a szemünk előtt vágtattak keresztbe, egyszer még egy vaddisznót is sikerült kiugrasztanunk a pihenőhelyéről. Most csak gombákat találtunk útközben. Mivel nem vagyunk szakértők, laikus módon összegyűjtöttünk párat egy magunkkal vitt vászontáskában. Természetesen egy-egy területről mindig csak egyet szedtünk, megtartva a többit az állatoknak.
Mikor hazajöttünk, szépen kosárba tettem a kalaposokat, mondván, holnap elviszem bevizsgáltatni őket. Természetesen aznap lett volna a legideálisabb, de vasárnap este szinte kizárt, hogy bárki gombát vizsgáljon. Hozzánk legközelebb a Bosnyák téri piac gombavizsgálója található. Az interneten olvasható tájékoztatás szerint hétfőn reggel nyolcra már be lehetett volna vinni az erdőben talált egyedeket. Azért „vakon" mégsem indulunk el, ezért odatelefonáltam. Természetesen aznap épp nem volt vizsgálat, csak valahol messze, Budán. Én pedig úgy döntöttem, nem utazom át az egész várost, inkább várok egy napot. Tehát a gombák tovább szárítkoztak kint az erkélyen. Másnap szinte el is feledkeztem róluk. Azért dél körül csak észrevettem őket a sarokban. Újabb gyors telefon a piacfelügyeletre, ahol egy idősebb férfihang megerősítette, hogy ma délután 1 óráig van bevizsgálás, és azt is hozzátette, hogy iparkodjak, ha szeretnék odaérni.
Kerékpárra pattantam, a kis kerek fonott kosárral szinte száguldva értem oda a felügyeleti iroda ajtajához. Illedelmesen bekopogtam, köszöntem a két férfinek, akik egy-egy íróasztal mögött ültek. Az egyik éppen szalonnát evett szőlővel, a másik egy újságot olvasott. Kedvesen mosolyogva megkérdeztem, hogy meg tudnák-e vizsgálni a kosárkámat. A szőlős szalonnás fickó a kis bicskájával arra az ajtóra mutatott, amin beléptem, majd a bajsza alatt két elrágott szőlőmag között közölte, hogy menjek be az épületbe, és a szemben lévő ajtónál van a bevizsgálás. Álltam a kosarammal értetlenül, hiszen azon a kis szobán keresztül, öt lépésre volt a másik bejárat. Kibuggyant belőlem a kérdés:
– Most akkor tényleg meg kell kerülnöm az egész épületet U alakban, hogy eljussak a másik bejáratig azért, hogy megnézze a gombákat?
– Pont ezt kell tennie. Amúgy meg igyekezhetne is, mert mindjárt bezárjuk azt az ajtót.
Láttam, esélyem sincs a bürokráciával szemben, hiába hoztam fel észérveket, hogy itt van a kerékpárom, azt még ki kellene kötni, és a piac előtt nem szívesen, mert múltkor is ellopták a két lámpámat róla.
Természetesen a felügyelőszerv hajthatatlan volt. Úgyhogy kosarastul, gombástul kerestem egy oszlopot, leszereltem a két lámpát is, nehogy valakinek megint megtetsszenek, és gyors iramban haladtam a piac belseje, majd a vége felé, az igazi gombavizsgáló ajtóhoz.
Jött is a felügyelő, aki nem volt más, mint a bicskás-szalonnás szőlőevő. Megfogta a kosaram tartalmát, és lazán kiborította. Próbáltam tiltakozni, hogy a gombák azért érzékenyek, de hiába, kettőnek le is esett a kalapja zuhanás közben. Aztán jött a kioktatás, hogy ezeket a szerzeményeket már vasárnap el kellett volna hozni, különben sem lehet a vizsgálattal két napot várni. Próbáltam azzal érvelni, hogy szárított gombák is léteznek. Erre ismét okosodtam, mert akkor a szárítóba kellett volna tennem, bármi is legyen az. Megkérdeztem, hogy régen is szárítót használtak-e, vagy csak felaggatták és úgy szárították ki a terményeket az őseink? Erre már nem kaptam választ. Természetesen az összes gombát kidobták, és nem azért, mert mind mérgező volt, ugyanis csak két kisebb volt ehetetlen, de a többieket fonnyadtnak minősítették. Ami azt illeti, nem hozták meg a kedvemet a gombászáshoz és különben sem szeretem a gombát, mert begörcsöl tőle az epém. Az ilyen urambátyám helyzeteket sem nekem találták ki. Legközelebb csak kirándulunk, és gyönyörködünk a kalaposokban ott, ahol vannak.
