Kusadaszi. Így mondják a turisták az Égei-tenger partján fekvő török kisváros nevét. De a helybéliek egymás között már Kusadaszüről beszélnek. Ugyanis a török helyesírás szabályai szerint a pont nélküli „i” betű az „ü”. Kusadaszi nem a Kelet kutatóinak, hanem a tenger és a napfény szerelmeseinek a találkozóhelye. A Békési B. István által írt Törökország útikönyv (Panoráma Kiadó, Budapest,1983) a magyar turisták által közkedvelt ötcsillagos Tusan Beach Resort szállodát még „motelként” említi. És a tengerpartról is csak egy szabadstrandot ábrázoló fényképet közöl. Miután Kusadasziben minden tengerpart melletti helyet beépítettek, a szállodaipar terjeszkedni kezdett. A völgyben fekvő kisvárost észak, Selçuk (ejtsd: Szeldzsuk) felé elhagyva egy szerpentin következik. Jobbra a Taurusz (Torosz) hegység mandulafenyőkkel, ciprusokkal és más mediterrán növényekkel borított erdősége, balra pedig az Égei-tenger. Kusadaszi után az első tengerparti szállodák – Aria Claros, Karya Family Resort – már Özdere határában vannak. Majd Gümüldür és Seferihisar (Szeferihiszar) hotelei következnek.
Ez utóbbi település Kusadaszi központjától már 85 kilométerre van. De a nagy távolságok ellenére, bármelyik hotelben is éjszakáztam, esténként nemcsak a szállodák zenés műsorait, hanem a kabócák koncertjeit is hallgathattam. Mindezek ellenére egyetlen kis maestrót sem láttam! Bár csak hétköznapi értelemben vagyok „bogaras”, azért azt megfigyeltem, hogy mindig van egy karmester, aki a többieket vezényli. És ha leteszi a karmesteri botját, akkor mindegyik kabóca elhallgat. De nem mindig vidám a kabócanóta! A nagy szárazság és a száraz aljnövényzet miatt az erdők könnyen lángra kapnak. Kusadaszi környékén is volt egy nagyobb erdőtűz idén július elején. Akkor a hatóságok könnyen és hamar eloltották a lángokat, de később, augusztus 20. körül, a Kusadaszitól 70 km-re lévő nagyváros, Izmir környékén az erdőtüzek miatt már négyezer embert kellett evakuálni. Ezeket az erdőtüzeket Törökországban nemcsak eldobott és el nem oltott cigarettacsikkek okozhatják, hanem a lakosság körében közkedvelt szabadtéri grillpartik sütőjéből kiszökött parázs is. Egy ilyen, elszabadult parázs miatt keletkezett tűzről már az ókorban is írtak. De akkor az emberek nem el-, hanem beköltöztek a környékre.
Bár egyesek, köztük az ókori földrajztudós Sztrabón is úgy tudja, hogy Epheszoszt az amazonok alapították, mások szerint a város története az athéni király fiával, Androklosszal kezdődött. A királyfinak a delphoi jósdában azt tanácsolták, hogy majd ott építsen várost, ahol egy hal egy vaddisznóval találkozik. Androklosz megfogadta a jóslatot, és ott, ahol a két állat egy tűz során találkozott, megalapította Epheszosz városát. (Galgóczi István: Artemisz nyomában – Epheszoszi mozaikok. Népszava, Szép Szó, 2022. 02. 20.) Nem könnyű eldönteni, hogy ez a történet igaz vagy hamis, de még napjainkban is vannak turisták, akik nemcsak a tenger miatt jönnek ide, Kis-Ázsia nyugati részére, hanem azért is, hogy a hegyekben vaddisznóra vadásszanak. Seferihisar és Gümüldür között az autóúton több olyan táblát is láttam, amelyen a piros, figyelmeztető háromszögben egy vaddisznó fekete alakja volt. Bár szerettem volna egy ilyen táblát lefényképezni, a nagy forgalom miatt egyszer sem mertem megállni.
Az UNESCO világörökségeinek listáján szereplő Epheszosz történelme négy nagy korszakból áll. Az első várost, amiből csak néhány rom maradt fenn, Anatólia általam kevésbé ismert népei, például a károk lakták. A „második Epheszoszban” állt az ókori világ hét csodájának egyike, Artemisz istennő temploma, az Artemiszion. Ennek a városnak volt az uralkodója a gazdagságáról is ismert lüdiai király, Kroiszosz (Krőzus, i. e. VI. sz.). Ő viszont rosszul értelmezte a delphoi jóslatot: „Ha háborút indítasz a perzsák ellen, nagy birodalom dől meg!” Csatát vesztett Nagy Kürosz ellen, és így lett Epheszosz a Perzsa Birodalom része (i. e. 546–334). Majd jött Nagy Sándor, később pedig Róma. A római időkben a város a maga 250 ezer lakosával a birodalom negyedik legnagyobb városa volt Róma, Alexandria és Antiókhia után. I. e. 29-ben pedig Ázsia provincia fővárosa lett. Ezt a negyedik, római kori Epheszoszt évente több százezer turista keresi fel.
Az ókor emlékei között sétálva mindegyik idegenvezetőnek megvan a saját útvonala, mindegyik más és más épületet tart fontosnak bemutatni. De van három hely, ahová mindenkit elvisznek. A köznép és a szegények által használt latrinában a márványkövön 48 „WC-ülőkének” kivágott lyuk volt, válaszfallal, mégis aránylag közel egymáshoz. Mai szemmel nézve kicsit bizarr ez a közelség, de régen másképpen gondolkodtak. Ugyanis akkoriban eleink nemcsak a fürdőkben, hanem az ilyen nyilvános vécékben is szívesen időztek és társadalmi életet éltek: beszélgettek, pletykáltak. Olyan esetről is tudunk, hogy valaki csak azért ment vécézni, hogy meghívassa magát egy vacsorára: „Mért űl Vacerra folyvást árnyékszékeken? / Mért tölt ott annyi órát naphosszat vajon? / Vacsorázhatnékja, nem székelhetnékje van!” (Marcus Valerius Martialis: Epigrammáinak tizennégy könyve a Látványosságok Könyvével. MTA, 1942 – ford. Csengery János.) Valójában más oka is lehetett a hosszabb időzésnek. Ugyanis a hidegebb napokban a rabszolgák csak azért ültek a kövön (káván), hogy azt melegen tartsák a sietve érkezőnek. Amikor ezt a mai „turistalátványosságot” építették, az emberek még nem ismerték a WC-papírt, hanem botokra csavart rongyot használtak. Majd a mindenki által használt botot és a rongyot előbb folyóvízben letisztították, majd ecetben fertőtlenítették.
A híres epheszoszi könyvtárat Celsusról, Ázsia tartomány kormányzójáról nevezték el. A könyvtár központi bejárata még ma is hűen őrzi a régmúlt dicsőségét. Az épületet a délelőtti és a déli órákban érdemes meglátogatni, ugyanis ilyenkor szemből kapja a napfényt, és tökéletes fényképeket lehet készíteni róla. Délután viszont már mögötte van a Nap, és a szobrok árnyékban vannak. A könyvtár szomszédságában állnak az Öröm Házának a romjai. Tőle nem messze az úton pedig az első reklám, ami ezt a helyet hirdeti. A földön lévő szürkésfehér márványkőre egy férfi bal talpnyoma van vésve, ez mutatja az irányt az épület felé. Mellette egy koronás hölgy arca, felette egy szív, alatta pedig egy téglalap, amit sokan pénzként értelmeznek. „Ha pénzed van, és szerelemre vágysz, akkor kövesd a férfitalp által jelzett irányt!” – üzeni a reklám. Ennek ellentmond, hogy az első papírpénzeket, amelyek tulajdonképpen pénzről szóló nyugták voltak, valójában sokkal később, a Tang-kori Kínában (i. sz. 618–907) használták először. A Tang-kor, Kína, a buddhizmus és a világirodalom leghíresebb kabócája Hszüan-cang, nevének magyar fordítása: Arany Kabóca. A VII. században élt buddhista szerzetes csak azért gyalogolt el Indiába, hogy megismerje a buddhizmust és Buddha tanítását. Az ő utazásáról szól a XVI. században keletkezett „Nyugati utazás, avagy a majomkirály története” című, magyarul is olvasható regény, a XX. században a filmipar is többször feldolgozta.
Természetesen Epheszosz „bűnös” városában nem volt könnyű dolga Pál apostolnak. Erről az Újszövetségben, Az apostolok cselekedeteiben olvashatunk. Ugyanis komoly teológiai vita robbant ki közte és az Artemisz-kultuszt támogató kézművesek és hívők között. Az egyik hagyomány szerint, bár ezt a Biblia teljes bizonyossággal nem támasztja alá, ez a vita abban az epheszoszi színházban zajlott, ahol viszont bizonyíthatóan 25 ezer ember fért el egyszerre. Epheszosz híres metropoliszát a római uralkodók is kedvelték. Domitianus volt az első császár (uralkodott: i. sz. 81–96) aki engedélyt adott arra, hogy a helyiek a császár tiszteletére templomot építsenek. A róla elnevezett templom 100 méter hosszú és 50 méter széles volt. Amikor a népszerűtlen, keresztényüldöző császárt megölték, az epheszosziak mindenhonnan kitörölték a nevét. De nem akarták Róma bizalmát elveszteni, ezért a templomot átnevezték Domitianus apjáról, Vespasianus császárról (uralkodott: i. sz. 69–79). Vespasianus volt az a császár, aki, a birodalom bevételeit növelendő, megadóztatta a nyilvános vécéket. Amikor egyesek kifejezték nemtetszésüket, a császár röviden így válaszolt: „A pénznek nincs szaga!”
A Domitianus-Vespasianus templom végső pusztulása a IV. században következett be. Nem meglepő módon a keresztények rombolták le. A hagyomány szerint az apostol, Evangélista Szent János az Epheszosz melletti úgynevezett Mária-házban élt Szűz Máriával, majd annak halála után a városba költözött, ahol a Domitianus-féle keresztényüldözés során Rómába vitték és megkínozták. De túlélte a kínzásokat, és száműzve Pátmosz szigetére hajózott, ahol megírta a Jelenések könyvét. „Az Efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, a ki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot, a ki jár a hét arany gyertyatartó között…”
Talán ha János ma Kusadasziben élne, így fogalmazna: Ha all inclusive ellátást akarsz a Mennyek Országában, akkor Jézust válaszd idegenvezetődnek!
