Szerintem ez a dolog teljes félreértése. Barátaim azúrban az Úrban: a Mona Lisa önarckép (sztem). Simán lehet, hogy La Gioconda létezett (Lisa Gherardini Francesco Del Giocondo selyemkereskedő felesége volt), tök mindegy. Mona Lisa nemtelen, pontosabban nemek fölötti. Az igazi nők és igazi pasik, az igazán igazi, nagyon nőies hölgyek és nagyon férfias urak (ez egy kis létszámú részhalmaz, csúcsa a társadalmi piramisnak), tehát az efféle über- vagy over-nők és -férfiak számára mindegy, hogy milyen nemű a szexualitásuk tárgya Marlene-től Marlonig.
Marlene Dietrich is biszex volt, Marlon Brando is igazi sokoldalú színész volt; elöl Rómeó, hátul Júlia, mert mindegy volt nekik, a vágy tárgyának mi a neme. Mintha ebbe a részhalmazba tartozna Jimmy Dean, Alain Delon vagy Depardieu is. Marlon egyszer szégyenkező nevetéssel mesélte, hogy Paul Newman is mindig helytelenkedett, de sokkal ügyesebb volt, és sosem bukott le, nem úgy, mint ő, aki egyébként állítólag nemegyszer mondogatta is, hogy a szexnek nincs neme. Élettársa és szerelme Wally Cox színész volt, aki akkor hagyta ott, amikor Brando egy racoont, mosómedvét vitt haza, Cox nem bírta idegekkel, mert a mosómedve nagyon rossz gyerek, teljes szabadságfokkal mozog és mászik minden irányba, és marha kíváncsi. Egyszer például eljött Brando mamája, a mosómedve a néni vállára ugrott, majd kisvártatva elkapta a fölső protkóját, kis theomachia bontakozott ki, mindketten rángatták a műfogsort, a helyzet majdnem végzett Brandóval, annyira röhögött rajta (Brando-Lindsey: E dalra tanított anyám. Európa, 1994. Upor László fordítása).
Egy szó, mint száz: a kép ennek a szuperszexuális, nemek fölötti ideának a megtestesítése, Lisa ezért sem jó nő igazán, mind a két nem egybe van olvasztva benne, mint a Keresztelő Szent János képen.
Brando amúgy nemcsak igazán férfias férfi, hanem az egyetlen igazán önazonos férfi színész volt. Figyeld meg, hogy az akciósztárok tulajdonképpen istent játszanak, rosszul, még egy Pierce Brosnan is egy pozőr, a leggyengébb Nyúl Bráner, vagyis Yul Brunner volt, akinél merőben külsőleges az autonóm, félistenszerű férfi összes attribútuma: teljes függetlenség a szituációtól és a világegyetemtől, a szabadság evidens állapota, az ebből az erőből fakadó zen buddhista nyugalom, mintha elérte volna a megvilágosodottság állapotát, továbbá a lazaság, a görcs és a félelem derűs, tökéletes hiánya. Minden férfi színész erre hajt, Al Pacino azt mondta: – Összehasonlíthatatlanul jobb volt mindannyiunknál, halálom napjáig őt utánozom”, Jack Nicholson szerint „Brando a legjobb, akire mindnyájan felnézünk”. Nézd meg az amúgy vitatható Orfeusz alászállt (The Fugitive Kind), hogy lásd: igazat beszélek. Ennek az alakításnak a látványa jót tesz a hímivarú embernek.
