Vasárnap ért véget a világszinódus majdnem egy hónapig tartó ülésszaka, Ferenc pápa reformfolyamatának talán legfontosabb része. A szinódus egy négyéves konzultáció végét jelentette, amelynek célja az volt, hogy felmérjék a templomba járó katolikusok véleményét világszerte. A folyamat során Ferenc pápa tágabbra nyitotta az egyház ajtaját a laikusok előtt. Azt azonban már az október elején kezdődött tanácskozás előtt tudni lehetett: nem ez lesz az a fórum, ahol előrelépés történik a családügyi kérdéseket, az elváltaknak, majd újraházasodottaknak kiszolgáltatandó szentségeket, vagy a nők pappá szentelését érintő kérdésekben. Az érzékeny témákat ugyanis Ferenc pápa már tavasszal kivette a világszinódus hatásköre alól, tíz munkacsoportot bízott meg e témák megtárgyalásával, munkájuk jövő év közepéig tart.
A nőknek az egyházban betöltött szerepével kapcsolatos téma így is előkerült azokon a konzultációkon, amelyekre mintegy 360 püspök és világi személy, köztük 50 nő gyűlt össze a Vatikánban. Egy évvel korábban, amikor a világszinódus előző ülésszakát tartották, a pápa úgy vélekedett, hogy túlságosan felfújják ezt a témát. Most ilyen kijelentés nem hangzott el tőle, de a Vatikán maga is akaratlanul hozzájárult ahhoz, hogy a nőket érintő ügyek mégis központi szerepet játszottak a világszinóduson. Sok jelenlévő arra panaszkodott, hogy a Hittani Dikasztérium prefektusa úgy bánik velük, mint az iskolás gyerekekkel. Víctor Manuel Fernández argentin bíboros még a tanácskozás elején bejelentette, a nők témájával foglalkozó munkacsoport nem számít arra, hogy nők is diakónusok lehetnek.
A női diakonátus létrehozásával kapcsolatban a világegyház nagyon megosztott. Míg a konzervatívok hallani sem akarnak a nők egyházi szerepének új szintre való helyezéséről, a német egyházmegyék würzburgi zsinata például már az 1970-es évek közepén szorgalmazta a női diakónusok felvételét az egyházba. A diakonátus a pappá szentelés előfutára.
A világszinóduson felháborodást keltett, hogy a Hittani Dikasztérium prefektusa azt közölte: Ferenc valójában nem bízta meg a kijelölt munkacsoportot azzal a feladattal, hogy vizsgálja meg, nők is lehetnek-e diakónusok.
Ez azért is keltett értetlenséget, mert eredetileg épp ez lett volna a munkacsoport felállításának a lényege. A témáról vitát is tartottak mintegy nyolcvan főpap és világi személy részvételével, de Fernández csak két gyakornokot küldött maga helyett, amivel magára haragította a jelenlévőket.
A nem várt ellenállás hatására Fernández bocsánatot kért, ezért múlt hét csütörtökére személyes találkozót szervezett a világszinódus jelenlévő tagjaival. Ez a kármentés azonban felemásra sikerült, hiszen a világszinódus egyik legfontosabb feladata az egyház átláthatóbbá tétele lenne, továbbá annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy az egyházat érintő döntéshozatali folyamatokban hogyan lehetne harmonikusabbá tenni a Vatikán, a püspökök és az egyszerű katolikusok közötti együttműködést.
A szombaton ismertté vált záródokumentum egy sor kérdést nyitva hagy. A dokumentum azzal a felhívással zárult, hogy a nőknek több tekintetben kellene vezető szerepet biztosítani, de a női diakonátusról nem esett szó. Igaz, nem is írták azt, hogy a téma végképp lekerült az asztalról.
Bár minden javaslatot elfogadtak a szükséges kétharmados többséggel, a legtöbb „nem” szavazatot éppen nők szerepét firtató rész kapta.
A záródokumentum megállapította, „nincs olyan ok vagy akadály, amely megakadályozná a nőket abban, hogy vezető szerepet töltsenek be az egyházban”.
Noha a reformcsoportok azt is remélték, hogy a melegek jobb befogadásának konkrét módjait is megtalálják az egyházban, a végleges dokumentum nem említi az LMBTQ közösséget, kivéve egy utalást azokra, akik „családi állapotuk, identitásuk vagy szexualitásuk” miatt „kirekesztve vagy megítélve” érzik magukat. Az ismert amerikai jezsuita szerzetes, a melegjogokat támogató James Martin, aki szintén részt vett a zsinaton, nem nevezte meglepőnek, hogy a zárószöveg nem említi külön a közösséget.
A világszinódus megítélése felemás. A gyors változást remélő progresszívek csalódottak lehetnek, de
egyes konzervatívok már önmagában a világzsinat megtartása miatt is felháborodásukat fejezték ki.
Sok tradicionalista hevesen ellenezte, hogy a konzultációs folyamatot - amely a pápa személyes projektjének nevezhető - megnyissák a laikusok előtt, és azt is támadták, hogy felmérték a kléruson kívüli katolikusok véleményét az egyházról. Ferenc pápa azonban úgy véli, az egyház jövőjének alakításában az egyszerű katolikusoknak kell nagyobb szerepet játszaniuk, nem csak a bíborosoknak és a püspököknek.
A német főpapok, teológusok szintén eltérően értékelték a világszinódus eredményeit. Míg a püspökök inkább elégedettségüket fejezték ki, Thomas Schüller münsteri teológus úgy vélte, a tanácskozás "alapvetően semmit sem hozott". Szerinte az egyház "végleg elveszíti a nőket". Németországban mindezek ellenére folytatódik az úgynevezett zsinati út, amely sokkal bátrabb reformfolyamat, mint ami a Vatikánnál zajlott.
Megerősítik a püspöki konferenciákat
A záródokumentum azt javasolja, hogy minden egyházmegyében hozzanak létre konzultatív testületeket, ez azonban az egyházjog által már előírt, de a világ számos részén létre még nem hozott testületekre szorítkozik. A világszinódus egy kozmetikai változtatást javasol az egyházjogot illetően: a „csak konzultatív szavazati jog” megfogalmazást megváltoztatását javasolja, mert az nem fejezi ki megfelelően a konzultációk jelentőségét. Az egyházi hatóságok nem hagyhatják figyelmen kívül a hívek tanácsát, és csak fontos okokból térhetnek el a közösen hozott döntésektől. Ez tehát azt mutatja, hogy valamiféle nyitás érzékelhető a világszinódus folyamata kapcsán. Annál is inkább, mert a pápa céljai szerint a püspöknek be kell számolniuk „hivatali magatartásukról” ezen testületeknek. Az azonban még nagyrészt tisztázatlan, hogy ez milyen formában történjen. Az egyházjog által már rendelkezésre álló lehetőségeken túlmenően itt „hatékony formákat és eljárásokat” kellene kialakítani, fogalmaz a végső dokumentum.
A zsinat résztvevői a nemzeti püspöki konferenciák megerősítését is támogatják. Ezek eddig csak koordináló testületként működnek, de alig van döntési jogkörük. Ferenc már hivatali idejének kezdetén az egyház „üdvös decentralizációjára” szólított fel. Konkrét lépéseket azonban még nem tett ebbe az irányba. A világszinódus záródokumentuma most azt kéri, hogy a püspöki konferenciák által összehívott nemzeti vagy regionális tanácsok „tisztán lelkipásztori és fegyelmi kérdésekben” hozhassanak döntéseket.
