A mártírhalált halt költő és ejtőernyős emléke előtt tisztelgő alkotás a magyarországi holocaust 80. évfordulóján szervezett megemlékezés-sorozat részeként készült el, tervezői és készítői a Színes Város Csoport tagjai voltak. Amint az a szervezet honlapján olvasható, a falfestmény elkészítését már több éve tervezték, egy olyan sorozat részeként, ahol kiemelkedő magyar nőket ábrázolnak. A 130 négyzetméteres alkotást Thamó Emese tervezte, a helyszíne pedig azért szimbolikus, mert a Frankel Leó út 78. alatti társasház éppen szemben fekszik a zsinagógával, ahova a költőnő családjával járt és ahol felnőtté avatták.
A falfestményen Szenes Hanna leghíresebb négysorosát olvashatjuk, melyet már partizánakciója idején vetett papírra a szlovéniai Seregházán, 1944 május 2-án:
Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot,
Boldog a láng, mely szíveknek mélyén lobogott,
Boldog a szív, mely dicsőn múlt ki a világból,
Boldog a gyufa, mely elégve szítja a lángot.
Szenes Hanna, Chana, Anna, Anikó, Etelka alias Hágár…Ezek a nevek mind egy 23 éves korában mártírhalált halt fiatal lányt takarnak, akit Anne Frankhoz és Jeanne d’Arc-hoz hasonlítanak és akinek négysorosa arról a reményről szól, hogy a legkisebb fény is áttörheti az áthatolhatatlan(nak hitt) sötétséget, bár közben ő maga megsemmisül.
Testvérével, Gyurival együtt Anikó jómódú értelmiségi családba született, Szenes Béla író-újságíró, színpadi szerző és Salzberger Katalin gyermekeként. Rózsadombi gyermekkorukat hamar beárnyékolta édesapjuk korai halála, majd a zsidótörvények egyre erősödő hatásai. Anikó az őt ért megkülönböztetések hatására fokozatosan vált Hannává (Chana-vá), hogy 1939-ben, nem sokkal a második világháború kitörése után kiköltözzön a brit fennhatóság alatt álló Palesztinába, feladva ezzel magyarországi értelmiségi úrilány életét.
Egy kibucban élt, mezőgazdasági munkát folytatott. Mikor 1942-43 fordulójától egyre több kelet-európai zsidó érkezett Palesztinába, tőlük első kézből értesülhetett az otthoni állapotokról. A hallottak hatására elhatározta: visszautazik Magyarországra, hogy segítse a fiatal zsidók kivándorlásának megszervezését, megakadályozza deportálásukat és kimentse az országban rekedt édesanyját. (Addigra testvére már Franciaországban élt.) Jelentkezett tehát a brit titkosszolgálatnál, ahol kelet-európai nyelv- és helyismeretére való tekintettel titkos katonai misszióra képezték ki. A Hágár fedőnév alatt működő lány gyorsított rádiós és ejtőernyős kiképzést kapott, majd 1944 márciusában útnak indították küldetésére.
Tizenhét társával Olaszországon keresztül a Tito partizánjai által megszállt jugoszláv területeken ugrottak ki ejtőernyővel. Mivel civil ruhás ügynökként ha német kézre jut, habozás nélkül kivégezték volna, ezért Hanna brit tiszti ranggal és zsidó mivoltát feltüntető iratokkal tért vissza – és épp ez sodorta életveszélybe. Jugoszláviai földet érésük után nem sokkal ugyanis megszállták Magyarországot a németek. Ahogy azt Dénes Gábor „Anikó – Szenes Hanna emlékére” című dokumentumfilmjében Hanna egyik társa, Reoven Dafni visszaidézi: ekkor látta a lányt először és utoljára sírni. Azt hajtogatta: „Késő! Késő! Késő!”
Hanna azonban így is, továbbra is eltökélten tervezte visszatérését szülőhazájába, hogy megpróbáljon megfelelni az immár teljesen lehetetlen küldetésnek – és hogy édesanyját kimentse. „Ha meg kell halni, inkább fegyverrel a kézben, mint Auschwitz-ban.” – írta naplójában. Páran követték csak társai közül. Indulásuk előtt egyik hátramaradó társára bízta a Boldog gyufa kéziratát.
Életének utolsó hónapjai avatták a fiatal lányt valódi hőssé. A magyar csendőrök előbb találták meg őket, mint ők egy drávaszilasi embercsempészt, így Hanna a Gestapo kezére került. Huzamos ideig, kegyetlenül kínozták, fogait kiverték, hogy kiszedjék belőle a kódot, amivel – rádiósként – kapcsolatot tarthatott a hátra maradt társakkal. Hanna hallgatott. Budapestre, a Margit körúti fogdába került, ahová további nyomásgyakorlás céljából édesanyját is bevitték, hogy zsarolják vele. Hanna hallgatott. Miután 1944 októberében a nyilasok hatalomra kerültek, a lányt bíróság elé állították. Simon Gyula bíró november 6-án hozta meg a halálos ítéletet, melyet másnap hajtottak végre. A fogház udvarán érte a halál, miután megtagadta, hogy kegyelemért folyamodjon.
Életét magyarul és angolul is feldolgozták már. A korábban említett, Dénes Gábor által készített dokumentumfilm mellett érdemes elolvasni Pető Andrea kiváló írását, mely a Szenes Anikó, Hanna, Hágár, Chana és Etelka élete címet kapta. Emellett életéről angolul is készült egy dokumentumfilm 2008-ban, Roberta Grossmann rendezésében: Blessed Is the Match: The Life and Death of Hannah Senesh.
Szenes Hanna személyes és irodalmi hagyatéka az Izraeli Nemzeti Könyvtárba került, ideértve a naplóját és gyerekkori írásait is. A haditörvényszéki tárgyalásának iratai Budapest ostromában megsemmisültek, de az őt elítélő Simon Gyula 1946-os népbírósági perének iratai megmaradtak a Budapest Főváros Levéltára őrizetében és online olvashatóak (levéltári jelzetük: HU-BFL – XXV.1.a – 1946 – 2485). A levéltárosok Hanna családjának történetét is feltárták, melyről részletes tanulmányt tettek közzé Izrael magyar hőse címen. Ehhez számos levéltári forrást is felsoroltatnak, mely a cikk végén olvasható. Hanna egyik társának, Andrew Durovecznek – többek között – a Hannával és a bevetésükkel kapcsolatos interjúja pedig a United States Holocaust Memorial Museum Oral History gyűjteményének része (VHA Interview Code: 27335).
A II. kerületi Széna téri emlékmű és a VII. kerületi Szenes Hanna téri Kolodko-szobrocska mellett immár a Frankel Leó úton is méltó emlék őrzi a gyufát, mely elégve szította a lángot.
Thamó Emese: Nagyon hálás vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget!
„ A Színes Város csoport belsős illusztrátora vagyok, ezen keresztül jött a felkérés – mondta lapunknak Thamó Emese, aki saját közösségi oldalán azt írta, számára óriási büszkeség és megtiszteltetés, hogy megtervezhette ezt az alkotást. - Többen készítettünk pályázatot Szenes Hannáról és az enyém nyert. Valóban megtiszteltetésként éltem meg a felkérést, és büszke vagyok arra, hogy én tervezhettem meg a falfestményt. Munkámat kutatással kezdtem Szenes Hanna életéről és hagyatékáról. A tervezés és előkészítés szempontjából nemcsak a falfelület mérete a fontos, hanem a helyszín is, hiszen a műnek illeszkedni kell a környezetéhez. Mivel közel lakom ahhoz a falhoz, ahova felkerült a festmény, már ismerős volt számomra a környék és hamar neki tudtam kezdeni az alkotásnak.
Több napig tartott, amíg elkészült a falon a mű, volt olyan nap, hogy elmentem megnézni, hogyan haladnak a munkálatok, beszélgettem is azokkal a szakemberekkel, akik a terveim alapján elkészítették a festményt. A végeredmény szinte sosem pont olyan, mint a tervezés során a papíron látható kicsi grafika, hiszen más eszközök és technikák felhasználásával készül. Ez most is így van, de nagyon elégedett vagyok az elkészült festménnyel. Meghívtak az avató ünnepségre is, ahova nagy örömmel mentem el. Ez az első ilyen volumenben megvalósult művem, és nagyon hálás vagyok, hogy megkaptam ezt a lehetőséget!”
