energiahatékonyság;energiatakarékosság;benzinkutak;Független Benzinkutak Szövetsége;

- Az Orbán-kormány visszamenőlegesen is emelne, tiltakoznak az újabb sarc ellen a kis benzinkutak

A már eddig is agyonadóztatott üzemanyag terheinek, tehát árának további emelése az FBSZ szerint elvtelen, igazságtalan, méltánytalan és önkényes.

Az Orbán-kormány visszamenőlegesen is emelné az energiacégekre kirótt hatékonysági kötelezettségeket – hívja fel a figyelmet minapi tiltakozásában a nagy láncokhoz nem tartozó magyarországi töltőállomásokat képviselő Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ).

Az úgynevezett Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszerről (EKR) szóló, 2019-ben életbe lépő jogszabály az iparág szereplőit arra kötelezi, hogy fogyasztóikat bírják rá az általuk forgalmazott energiafajta meghatározott százalékának megtakarítására. A meg nem történt megtakarítást az energiacégnek gigajoule-onként (GJ) 50 ezer forintért kell megváltania úgy, hogy a befizetendőket a két évvel korábbi forgalom alapján számítják ki.

Az Orbán-kormány honlapjára a múlt héten négy munkanapos határidővel „társadalmi egyeztetésre” kihelyezett, összetett módosítócsomag a forgalom 0,5 százalékában meghatározott értéket a 2023-as értékesítés után 2025-re 0,8, 2026-ra 0,95, 2027-re pedig 1,15 százalékra emeli. Ráadásul a most érvényes szabály 2028-tól 2030-ig 0,35 százalékról 0,5 ezrelékig csökkenő értékeit egyaránt szintén 1,15 százalékra emeli. 

Az FBSZ tiltakozik az általuk csak „energiahatékonysági adónak” nevezett kötelezettség – 2023-ra ráadásul visszamenőleges – emelése ellen. Szerintük a más országokban nem alkalmazott sarc az üzemanyagok árában jelenleg 11 forintot tesz ki, amit a kabinet jövőre – a tavalyi forgalom után – literenként 17,45 forintra, 2027-től pedig 32,6 forintra emelne. A már eddig is agyonadóztatott üzemanyag terheinek, tehát árának további emelése az FBSZ szerint elvtelen, igazságtalan, méltánytalan és önkényes.

Az eddig kevés feltűnést keltő EKR-rendszer egyébként mostanság azzal válik egyre ismertebbé, hogy felújítóbrigádok a lakástulajdonos által aláírt, az energiacégek GJ-onkénti „büntetésének” kiváltására alkalmas, a rendszer piacterén így jó áron eladható, úgynevezett hitelesített energiamegtakarítási (Hem) papírért cserébe olcsón vagy akár ingyen is végrehajtanak a házakon energiahatékonysági felújításokat – hívják fel a figyelmet más szakértők. A kormány az energiacégek terheinek emelésével így voltaképp a kivitelezők felújítási kedvét növelheti – tették hozzá.

A miniszter Parragh László iparkamarai elnökkel írt alá megállapodást.