Az ’56-os forradalom és szabadságharc ismert szimbólumait elemezte székfoglalójában Sugár János konceptuális művész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia tanszékének volt vezetője, de rámutatott egy alig ismert köztéri alkotásra is. Az előadásra rendhagyó módon a Magyar Tudományos Akadémia székházának felújítása miatt a CEU Nagytermében került sor, amely után a művész tagja lett a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia (SZIMA) Képzőművészeti Osztályának.
Sugár János 1956 kapcsán a public art témáját elemezte, vagyis a meghatározása szerint olyan legális és illegális akciókat, amelyek során a befogadó váratlanul, felkészületlenül találkozik egy alkotással. Az előadás másik kulcsfogalma a forradalom volt, amelyet az előadó szintén definiált, mint felkelést egy elnyomó hatalom ellen, egy olyan állapotot, amely felforgatja az addigi viszonyokat, például egy tárgy új funkciót kap, a villamosból fedezék, a fölgyújtott autóból barikád lesz. Ez a logika hasonlatos a ready made művészettel, amelyben az alkotó nem egy új tárgyat hoz létre, hanem egy meglévőt használ fel, és változtatja meg a néző pillantását.
A bevezető után Sugár János olyan, az 1956-os forradalom alatt született szimbólumokat elemzett, amelyek túlélték az eseményeket. Az első csoportban a spontán megoldásokat mutatta be, mint az október 23-án elterjedő lyukas zászlót, amely aznap délután a Bem téri diáktüntetésen született meg. Ekkor vágták ki a zászló közepéről a Rákosi-címert, amit sokan követtek. Sugár szerint ez a legtökéletesebb és legnagyszerűbb jelkép, hiszen nemzeti zászló és tüntetőtábla egyben, amely azonnal érthető, világos üzenettel bír.
Az éppen leküzdött múlt egy lyukként jelenik meg a nemzeti zászló közepén. Ez a lyuk annak a morális fekete lyuknak a szimbóluma, amely éppen beszippantotta a teljes addigi múltat, ugyanakkor a belevágás bátor gesztusának dokumentuma is
– mondta az előadó.
Sugár János ezután 1956 másik fontos jelképét, az október 23-án ledöntött Sztálin-szobrot elemezte, pontosabban azt, ami maradt belőle. Mikus Sándor szobrászművész alkotása 1951 óta állt a Felvonulási téren, a tribünön elhelyezett nyolcméteres bronzszobrot a forradalom első napján több sikertelen kísérlet után lángvágóval metszették el térde alatt, majd teherautókra kötve elmozdították. Sugár szerint az alkotás ledöntése megerősítette a lyukas zászló üzenetét is, illetve a tribünön maradt csizma egy valódi, tökéletes köztéri szobor lett, mind tartalmi, és formai szempontból. Az előadó felidézte, hogy 1989 éjszakáján éppen a közeli Damjanich utcán kanyarodott ki, hogy taxit fogjon, mikor is a sötétben meglátta, hogy ott áll a téren a csizma, de eztán rájött, hogy éppen pakolják Mészáros Márta 1990-ben bemutatott Napló apámnak, anyámnak című filmjének díszletét – a rendező Napló-trilógiájának utolsó része a Sztálin-szobor ledöntésével kezdődik. Sugár kitért arra is, hogy a szobrot október 23-án este a körút és Rákóczi út kereszteződésében feldarabolták, és a diktátor feje a villamos sínek kereszteződésében hevert.
A művész ezután a tudatos megoldásokra tért rá: 1956 októberében Erdély Miklós képzőművész Budapest forgalmas pontjaira helyezett el nyitott fedelű faládákat, amelyek felett plakáton a következő felirat állt: „Forradalmunk tisztasága megengedi, hogy így gyűjtsünk mártírjaink családtagjainak”. Sugár szerint az alkotás által a szolidaritást mindenki átélhette, ugyanakkor a kihelyezett ládák a plakátokkal együtt emlékművekké is váltak. A művészi akcióval a mai értékben nagyjából hétmillió forint gyűlt össze, ez az alkotás pedig szintén szerepelt egy magyar filmben: Bereményi Géza 1989-es Eldorádó című alkotásában.
A harmadik csoportba egy metafizikus, meg nem valósult alkotás került, amelyet Sugár János készítene el Angyal István emlékére. A művet az 1958-ban kivégzett szabadságharcos egy, börtönből kimentett mondata inspirálta: „Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel egyek voltunk és akikkel együtt térünk meg”. Sugár János elképzelése szerint az alkotás a Blaha Lujza tér kellős közepére kerülne, ahol a Sztálin fej volt. A négyes-hatos villamosnak ezért egy enyhe kanyart kellene tennie, az utazóközönség pedig minden egyes alkalommal emlékezne arra, hogy miért van ott egy nagy kő.
A művész az előadását egy újonnan felfedezett, tudatos művel zárta. Egy fekete-fehér fotót vetített ki a Blaha Lujza téren álló, egykoron Sajtópalotának nevezett épületről, vagyis a Szabad Nép nevű napilap székházáról, amelynek fő- és oldalhomlokzatán is szerepelt a Szabad Nép felirat. A tüntetők az oldalhomlokzatról több betűt is levertek, mígnem a következő felirat maradt a falon: A nép. Sugár szerint mindez tudatos döntés lehetett, hiszen az utolsó, P betűn is látszik, hogy feszegették, de valaki szólhatott, hogy hagyják fenn. Később a tüntetők a főhomlokzati Szabad Nép neonfelirat betűiből szintén A nép feliratot hagyták meg. A neonreklám alatt viszont egy másik felirat is szerepelt, az Esti Budapest című napilapé, amelynek leverték az első szavát, így a felső és alsó felirat összeolvasva a következőt adta ki: A nép Budapest.
Sugár János szerint nem lehet elvitatni, hogy ez egy tudatos üzenet volt, a visszaemlékezések alapján pedig kiderült, hogy a feliratok átalakításának ötlete Komondy Sándornak köszönhető, aki a Magyar Képzőművészeti Főiskola másodéves hallgatója volt, és akit nem egészen egy hét múlva öltek meg három társával együtt a főiskola épületében a szovjet katonák.
Névjegy
1958-ban született Budapesten. Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Intermédia Tanszékének egyik alapítója, volt vezetője.
