A félrekúrás nem spirituális forradalom
„Én abban hiszek, hogy amit túlélsz, az egy kicsit elvarázsol.”
Joker
Csúsztatsz.
Disznók és istenek között,
valami kábult ragaszkodásban,
a szeretet tükörfényében szorongva
csúsztatsz.
Lelki beöntésről, érzelmi paralízisről.
Pedig csak az iszappal birkózol,
titkos elragadtatásban,
hogy mégis kipróbáld,
meddig visz az örvény.
A te átkod a lustaságban tündököl –
nyájas természetű,
a színlelés árnyalatai között.
Nincs cselekedet, ami elkötelezné lelkedet.
De persze, értelek.
Az egyenes beszéd maga a halál.
Meg egyébként is.
A szexuális forradalom sem a rálátás
és minőség borzongásában,
csak egy csúsztatott cinnel kezdődött.
Metagiccs, habzó ízléstelenség
„Senki sem pánikol, ha minden terv szerint halad.
Még ha ördögi is a terv.”
Joker
Ha rajtad múlik,
ebből a versből nem mászunk ki élve.
Tudod, hogy megy ez – mondod.
De nem tudom.
Nem tudom, milyen kicsekkolni a családból,
hátrahagyni az otthont,
és random emberekkel kúrni
a korrektség kulisszái mögött,
konvenciók magatartáskényszerében,
mint egy borderlájnos bhikkhuni.
Aztán hazamenni, és rezzenéstelen arccal
a gyerek elé is színigaz kamut hinteni.
Nem, nem tudom, hogy megy ez.
A te ördögöd rejlik az elhallgatásban
és a tervezésben.
Már hogy lennél gyenge és elveszett?
Hisz éppen bosszút állsz.
Voltaképp saját múltadon.
Hogy az anyaság előtt nem basztál annyit,
hogy a baszás megszüntette volna
az erotomániát és a képmutatás automatizmusát.
Rögzítsük.
Az önmagát elvesztő lélek receptje egyszerű:
nemi érdek, önsajnálat és csaknem mindig
egy ámulatba ejtő célszemély.
